Több mint egy évtizede nem csatlakozott új tagállam az Európai Unióhoz. Most Brüsszel új modellt fontolgat: belépés a közösségbe, de korlátozott döntési jogokkal. A terv egyszerre szól a hatékonyságról és a geopolitikai versenyfutásról.

Az Európai Unió bővítési politikája hosszú ideje stagnál. A legutóbbi csatlakozó, Horvátország 2013-ban vált a közösség tagjává, azóta azonban a nyugat-balkáni térség országai hiába várnak áttörésre. A csatlakozási tárgyalások vontatottan haladnak, a politikai lendület megkopott, miközben a térség geopolitikai jelentősége folyamatosan nő. Most azonban egy olyan javaslat került napirendre, amely alapjaiban írhatja át a bővítés logikáját: gyorsabb integráció, de vétójog nélkül.

Az Európai Unió jelenleg 27 tagállamot tömörít egybe. A konszenzusos döntéshozatal számos kulcsterületen, különösen a kül- és biztonságpolitika terén, minden egyes új tagállammal egyre nehézkesebbé válik. Emmanuel Macron francia elnök évek óta hangsúlyozza: a vétójog intézménye gyakran megbénítja a közösséget, hiszen elegendő egyetlen tagállam ellenállása ahhoz, hogy közös döntések hiúsuljanak meg.

A javaslat lényege tehát világos: a jövőbeni új tagállamok korlátozott jogkörrel csatlakoznának, és csak később, az unió belső reformjainak lezárulta után kapnák meg a teljes döntéshozatali jogosultságot, beleértve a vétót is. Ez a megoldás átmeneti státuszt jelentene, amely egyszerre biztosítaná az integráció felgyorsítását és az EU működőképességének fenntartását. A javaslat híre gyorsan eljutott a Nyugat-Balkánra, ahol meglepően pozitív reakciókat váltott ki. Bosznia-Hercegovina külügyminisztere, Elmedin Konaković „fenomenális ötletnek” nevezte az elképzelést. 

Kapcsolódó

Az EU-hoz csatlakozás dátumát követeli Zelenszkij 

Ha nem születik ilyen döntés, Vlagyimir Putyin „évtizedekre blokkolhatja Ukrajnát” azzal, hogy megosztja Európát, jelentette ki az ukrán elnök.

orosz–ukrán háború EU-csatlakozás Ukrajna Európai Unió

Érvelése szerint a gyorsított integráció fellendítené a befektetéseket, stabilizálná a gazdaságot, és hozzájárulna ahhoz, hogy a fiatalok ne hagyják el tömegesen az országot. Hasonló hangot ütött meg Edi Rama albán miniszterelnök, valamint Aleksandar Vučić szerb elnök is. Utóbbi egyértelművé tette: számára nem a vétójog a döntő kérdés, hanem az európai belső piachoz való hozzáférés. A 450 milliós piac integrációs vonzereje messze felülmúlja a formális döntéshozatali jogosítványok szimbolikus jelentőségét. Ez a reakció sokat elárul a térség hangulatáról. A csatlakozásra váró országok egy része attól tart, hogy a bővítési perspektíva végleg elhalványul. A mostani javaslat számukra azt üzeni: az európai ajtó még nem zárult be.

A vétójog kérdése korántsem pusztán technikai részlet az uniós intézményrendszerben. Az Európai Unió döntéshozatalában a vétó a tagállami szuverenitás egyik utolsó, markáns eszköze, különösen a kül- és biztonságpolitikai kérdésekben. Lemondani róla politikai értelemben komoly gesztus, egyes értelmezések szerint kifejezetten áldozat. Éppen ezért a vétójog nélküli, korlátozott tagság gondolata túlmutat az intézményi racionalizáláson: az európai integráció természetéről szóló alapvitát érinti.

Ideiglenes megoldás?

A német Bundestag EU-ügyi bizottságának elnöke, Anton Hofreiter úgy véli, hogy a korlátozott jogkörű tagság ideiglenes megoldás lehetne addig, amíg az unió saját intézményi reformjai lezajlanak. A megközelítés lényege, hogy az EU előbb saját döntéshozatali mechanizmusait modernizálja, és csak ezt követően nyissa meg a teljes jogú tagság kapuját az új belépők előtt. Más politikai szereplők azonban óvatosabb álláspontot képviselnek. A CDU/CSU részéről David Preisendanz arra figyelmeztetett, hogy bármiféle előrelépés csak akkor képzelhető el, ha az érintett országok ténylegesen és mérhetően végrehajtják a szükséges reformokat, mindenekelőtt a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlensége terén.

Ez a feltétel különösen érzékeny kérdés Szerbia esetében, ahol az elmúlt években rendszeresen napirendre kerültek a médiaszabadsággal és az intézményi függetlenséggel kapcsolatos aggályok. Brüsszel álláspontja ebben a tekintetben egyértelmű: az integráció nem válhat gyorsítósávvá a demokratikus normák megkerülésére. A vétójog elengedése tehát nem lehet kompenzáció a reformok elmaradásáért.

Mindez szorosan összefügg azzal a tágabb folyamattal, amelyet egyre gyakrabban neveznek a „kétsebességes Európa” realitásának. A differenciált integráció már ma is az uniós működés része. A közös védelmi együttműködés, az euróövezet vagy a schengeni rendszer mind azt bizonyítják, hogy a tagállamok nem azonos mélységben vesznek részt az integráció minden területén. A különböző együttműködési szintek létezése mára nem kivétel, hanem strukturális sajátosság.

A belső magországok, mint Franciaország és Németország, egyre inkább a hatékonyságot helyezik előtérbe. A döntéshozatali bénultság elkerülése érdekében készek új modelleket kipróbálni, különösen olyan területeken, ahol az egyhangúság követelménye rendszeresen blokkolja a közös fellépést. A vétójog nélküli, átmeneti tagság ebbe a logikába illeszkedik: nem az integráció elmélyítésének elutasítása, hanem annak fokozatos, feltételes kiterjesztése.

Kapcsolódó

Kaja Kallast zavarja az egyhangú uniós döntéshozatal

Az EU kül- és biztonságpolitikáért felelős főképviselője arról beszélt, hogy az egyhangú döntéshozatal miatt az Európai Unió nem tud elég gyorsan reagálni. 

Brüsszel kaja kallas Európai Unió Ukrajna

A bővítés kérdése azonban ma már nem csupán intézményi vita. A Nyugat-Balkán stratégiai jelentősége az elmúlt években tovább nőtt. Oroszország és Kína gazdasági és politikai jelenléte látványosan erősödött a térségben: infrastrukturális beruházások, energetikai megállapodások és diplomáciai támogatások jelzik, hogy a régió a nagyhatalmi versengés egyik fontos terepévé vált. Ebben a kontextusban az EU számára a végtelenre nyújtott várakoztatás nemcsak hitelességi, hanem biztonságpolitikai kockázat is.

Egy rugalmasabb, több lépcsőben megvalósuló integrációs modell így nem pusztán technikai reform, hanem geopolitikai válasz is lehet. Az EU ezzel azt jelezheti, hogy képes stratégiai térben gondolkodni, és nem engedi át a Nyugat-Balkánt más befolyási övezeteknek. A kritikusok ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a vétójog nélküli tagság könnyen „másodosztályú” státuszt eredményezhet. Egy olyan konstrukció, amelyben az új tagállam részt vesz a közös piacban és az uniós politikák végrehajtásában, de nem rendelkezik teljes körű döntéshozatali jogosítványokkal, hosszú távon politikai feszültségeket generálhat. A támogatók viszont azzal érvelnek, hogy a teljes jogú tagság jelenleg túl távoli ígéret, ezért egy fokozatos modell reálisabb és őszintébb perspektívát kínál.

Válaszút előtt áll az EU

A nyugat-balkáni országok számára a valódi kérdés nem feltétlenül az, hogy rendelkeznek-e vétójoggal a csatlakozás pillanatában. Sokkal inkább az, hogy belátható időn belül részeseivé válhatnak-e annak a gazdasági és politikai térnek, amelyhez kulturálisan és gazdaságilag már most is szorosan kötődnek. Az Európai Unió így valóban válaszút előtt áll: ragaszkodik a jelenlegi, nehézkes modellhez, amely tovább mélyíti a frusztrációt a Balkánon, vagy új, pragmatikus megoldást kínál.

A felvetés ugyanakkor nem áll meg a Nyugat-Balkán határainál. A brüsszeli vitákból egyre világosabban kirajzolódik, hogy a fokozatos, esetleg vétójog nélküli belépés gondolata nem kizárólag a balkáni országokra vonatkozó „kísérleti modell” lehetne, hanem elvileg kiterjedhetne Ukrajna és Moldova esetére is. A két ország tagjelölti státusza és geopolitikai helyzete különösen érzékeny kérdéssé teszi a bővítést: miközben politikai szinten erős az elköteleződés integrációjuk mellett, az uniós döntéshozatal jelenlegi, egyhangúságon alapuló rendszere könnyen blokkolhatja az előrehaladást. Nem véletlen, hogy több elemzés szerint egy többlépcsős, korlátozott jogkörű tagsági konstrukció akár Ukrajna és Moldova számára is átmeneti megoldást kínálhatna, amennyiben az EU a gyorsabb politikai integráció és a saját intézményi stabilitása között keres egyensúlyt.

Mindez azonban egyelőre nem hivatalos reformterv, hanem politikai vita tárgya. A megvalósításhoz szerződésmódosítás, tagállami konszenzus és komoly intézményi újragondolás szükséges. A valódi dilemma tehát nem az, hogy kap-e vétójogot Kijev vagy Chișinău a csatlakozás pillanatában, hanem az, hogy az Európai Unió képes-e újragondolni saját működését a bővítés érdekében. Ha igen, akkor a „vétó nélküli tagság” nem a szuverenitás feladása, hanem egy stratégiai kompromisszum lehet egy geopolitikailag feszített korszakban. Ha nem, akkor a bővítési ígéret továbbra is a jövő ködébe vész, és az EU ismét elszalaszthat egy történelmi pillanatot.