Verekedés és félelem az iskolában – Gúzsba kötött megoldás
„Nehogy már egy gyermek tartson sakkban egy egész iskolát” – mondta Varga Róbert, az érmihályfalvi általános iskola igazgatója, miután egyik diákjuk bántalmazta iskolatársát a városban. A 15 éves fiúnak már korábban is voltak magaviseleti problémái, az édesanyja szerint ADHD-vel diagnosztizálták és gyógyszert szed. A sértett gyermek anyja rendőrségi feljelentést tett, a tanintézet vezetője pedig értesítette a gyermekvédelmet. Szerinte a közösség nem érzi magát biztonságban, de a törvényi hiányosságok miatt korlátozott lehetőségei vannak a megoldásra.
Szomorú szemű kisfiú felrepedt, vérző ajakszéllel egy fotón és egy édesanya, aki a közösségi médiában hozta nyilvánosságra gyermeke bántalmazását. „Így nem maradhat! Most az én fiammal történt, ha nem lépünk, vajon ki lesz a következő áldozat?” – fogalmazott a nő, amikor ismertette az Érmihályfalván történteket.

Fiát a városban bántalmazta iskolatársa, a 15 éves P. N., aminek nyomán az ugyancsak kiskorú gyermek kilenc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Több mint fél órás sebészi beavatkozáson esett át – mert be kellett varni a sebet –, ismertette P. Beáta. „Egy életre nyoma marad”, a testén és lelkileg is – írta. Mint kiderült, az elkövető ugyanaz a gyermek, akit két évvel ezelőtt kirúgtak a helyi futballcsapatból, mert egy idős férfit bántalmazott. Akkor egy barátja videóra is vette az esetet, amelyről a fiú apja azt mondta: gyermeke fenyegetés miatt követte el és „mélységesen megbánta, amit tett”.
Az eset akkor valóságos lincshangulatot váltott ki a közösségben. Facebook-oldalán P. Beáta azt írta, hogy P. N. azóta nagyon sok más gyermeket is bántalmazott szóban és fizikailag. Fia bántalmazásáról azt írta, hogy az iskolában kezdődött három héttel korábban. „A rendőrség is kiment (…) P. N. pénzbírságot kapott (és megint utolsó esélyt a változásra). Sajnos semmi haszna nem volt. Fiamat folyamatosan fenyegette, szidalmazta. Innen fajult el a helyzet” – fogalmazott az anya, aki közölte: feljelentést tett a rendőrségen és várja a közösség többi tagjait is, hogy hozzák nyilvánosságra, ha más bántalmazásokról is információjuk van.
Megtorlás szidalmazásért
A feljelentett gyermek édesanyja, P. Orsolya közösségi oldalán rámutatott, a verekedést a sértett nyomdafestéket nem tűrő szidalmazásai váltották ki. „Csak én nem neveltem meg a fiamat?” – fogalmazott, rámutatva, hogy a sértett az iskolában másokat is szidalmazott, amiért ugyancsak verést kapott. „Ez a sérülés két ütéstől van, nem verte agyba-főbe a fiam” – tette hozzá. Meglátása, hogy sok ilyen eset történik, csak azok nem kapnak nyilvánosságot, abba pedig sokan nem gondolnak bele, hogy mit él át ilyenkor egy szülő. „Csak ócsároljuk a másikat” – írta, rámutava, hogy a legtöbb szülő azt hiszi, hogy saját gyermeke jólnevelt és nem követne el ilyesmit. „Mindenki olyan makulátlan, na hát ezt nem hiszem” – fogalmazott.
A Maszol megkeresésre hangsúlyozta: próbálta lebeszélni fiát a verekedésről, mert már amúgy is meg van bélyegezve. Elmondta: fiát ADHD-val diagnosztizálták, nem tud uralkodni az indulatain. Rendszeresen járnak kezelésre, gyógyszert is szed, ami használ. A nő elmondása szerint egy hónap alatt 6 ezer lejes pénzbírságot kellett kifizetnie, és nem is tudja, hogy most ennek milyen következménye lesz.
Az ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder) magyarul figyelemhiányos hiperaktivitási zavart jelent. Jellemző tünete a figyelemzavar, a hiperaktivitás és az impulzivitás.
„Nem viselkedik rosszabbul, mint sok más gyermek” – véli az anya, aki szerint előfordult, hogy gyermekét igazságtalanul vádolták meg bántalmazással, a büntetések, a magaviseleti jegy levonása miatti évismétlés pedig nagyon megviselte. „Fel akarta akasztani magát, olyan lelki trauma volt számára” – osztotta meg portálunkkal. Szerinte gyakran bűnbakként állítják be gyermekét. „Az én fiam nem tudja elviselni az igazságtalanságot és ilyenkor tör ki magából. Nem tudja, mit tesz, majd csak utána gondolkozik. Ennek a gyermeknek lelke van és nagy igazságságérzete, nem bírja a megalázást” – mondta.
Az önbíráskodás nem megoldás
Felkerestük Varga Róbertet, az érmihályfalvi Zelk Zoltán Általános Iskola igazgatóját is az ügyben, aki elmondása szerint értesítette a gyermekvédelmet és a rendőrséggel is tartja a kapcsolatot. Elmondása szerint a konfliktus február 10-én, a tornaóra után harapódzott el a két gyermek között. A diákok hazafelé tartottak, de mivel látták a kollegák és jelentették, szóltam a rendőrségnek – idézte fel. A rendőrök pénzbírságot róttak ki, az váltotta ki tulajdonképpen a február 23-ai bántalmazást. Varga elismerte, a sértett gyermek részéről is volt provokáció, de „akkor se így reagáljuk le”. A provokációkat nem jelentették, önbíráskodást választottak.
Az igazgató szerint problémás gyerekről van szó. Verekedések, szidalmazások, fenyegetések sora szerepel egy vaskos dossziéban, de amíg kiskorú volt, nem volt lehetőség a felelősségre vonásra sem. Amúgy Varga Róbert szerint az iskolapszichológus már korábban is megállapította a problémákat, de a helyzet most kezdett el romlani. Ha például a szidják az édesanyját, nem mérlegel. Tudna tanulni, a képességei megvannak hozzá, de komoly problémái vannak a dühkezeléssel. Az igazgató szerint „otthonról indulnak” a gondok, a tanárok igyekeztek szépen beszélni vele, ugyanakkor hangsúlyozta: az ADHD senkit sem mentesít a verekedések, fenyegetések vétke alól.
Törvényi hiányosságok
A gyermek kétszer is bukott fegyelmi okok miatt, háromszor volt felfüggesztve és most újabb öt napos felfüggesztés elé néz, mert az igazgató szerint szidalmazta a tanárát. Ennél többet viszont nem igazán tehet. „Faramuci a törvény” – mutatott rá az igazgató. Mint magyarázta: szóbeli, írásbeli figyelmeztetés, ösztöndíj-megvonás, felfüggesztés az egyedüli eszköz a kezükben, de utóbbi esetben például még külön tanárt is biztosítaniuk kell a gyermek mellé. Mindez ráadásul hosszú folyamat, és mivel a törvény szerint egészen a tízedik osztályig kötelező az oktatás, végleges kicsapást sem alkalmazhatnak.
Kapcsolódó
Az iskola igazgatója rámutatott, a tanintézetben mintegy ezer diák tanul, közülük nagyjából hét problémás eset, de az ilyen elszigetelt esetek mutatnak rá a törvényi hiányosságokra. A Varga Róbert folytatott beszélgetésünkből kiderült, hogy már nemcsak a diákok, hanem némely tanár is fél, nem érzi biztonságban magát a közösség. „Nehogy már egy gyermek tartson sakkban egy egész iskolát” – bosszankodott, amiért tehetetlennek érzi magát a helyzetben. Nyomatékosította: mindenben a törvény szerint járt el, de az igencsak kevés mozgásteret biztosít. Szerinte komoly változtatásokra lenne szükség. Olyan szigorú büntetések, amelyeknek elrettentő ereje van, vagy legalább lehetőségük lenne gyorsított eljárással felfüggesztést elrendelni. Különben nem jutunk előbbre, csak a papírtologatás marad – vélekedett.
Az érmihályfalvi iskola felújítás alatt esett át, így az épület biztonsági rendszere is megszűnt. A térfigyelő-rendszer kiépítése költséges, csak a főépület esetében több mint 100 ezer lejbe kerül. „Nem azért nincs, mert gondatlanok vagyunk, de még nem jutottunk oda” – mondta az igazgató Varga Róbert, nyomatékosítva, hogy már kezdeményezte a térfigyelő kamerák felszerelését, a szülők beleegyezése esetén pedig nem csak az épület folyosóin és az épület udvarára néző kültéri falakon, hanem az osztálytermekben is lesznek.
Amennyiben tudomása van gyerekekkel szembeni visszaélésről, bántalmazásról, hívja az 119-es segélyhívó számot.
Ki hívhatja az 119-et? Az a gyermek, aki úgy érzi, hogy bántalmazták, traumát okoztak neki, elhanyagolták, bármilyen fizikai vagy érzelmi erőszakot követtek el rajta. Hívhatja továbbá egy másik személy is, akinek tudomása van ilyen helyzetről, egy barát, kolléga, szomszéd vagy rokon.
CSAK SAJÁT