banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Megreguláznák a diákokat: szigorú szankciókat szorgalmaznak az iskolák biztonsága érdekében

Bekameráztatná a tanintézeteket, a rossz magaviseletű diákokat pedig kicsapással és akár nevelőintézetbe küldéssel szankcionálná a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége. A javaslatokat a parlament képviselőházának keddi szakbizottsági ülésén terjesztették elő. Az ajánlások egy részét Ligia Deca tanügyminiszter is hatékonynak tartaná az iskolák biztonsága szempontjából, ugyanakkor a nevelőintézetek intézményével nem ért egyet. A Maszol által megkérdezett pedagógus szerint összetett a probléma és mindenképp kezelni kellene.

A romániai tanintézetek biztonságára az elmúlt időszak botrányos eseményei terelték a figyelmet. A vészharangot a nemrég leleplezett iskolai drogfogyasztás alkalmával kongatták meg, amit csak fokozott, hogy a múlt héten egy 16 éves diák megkéselte japántanárnőjét az órán. A bukaresti fiatalt, mint ismeretes, szándékos emberölési kísérlet miatt helyezték előzetes letartóztatásba. Nem sokkal azután két Prahova megyei 13 éves tanulót szankcionáltak, amiért az órán szexuálisan szaklatták a tanárukat – és arról videófelvétel is készült.

Fotó: Ligia Deca Facebook-oldala

Ligia Deca tanügyminiszter már korábban kijelentette, hogy szigorításra van szükség annak érdekében, hogy a diákok és a tanárok egyaránt biztonságban érezhessék magukat a tanintézetekben. A belügyminisztériummal és a gyermekvédelmi hatósággal is tárgyalt azon lehetőségekről, amelyek révén megelőzhetik és visszaszoríthatják az iskolai erőszakot. „Biztosíthatok mindenkit arról, hogy minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy az elmúlt időszak eseményeit a jövőben elkerüljük. Tanácskozást szerveztünk, hogy a legjobb megoldásokat találjuk” – fogadkozott állásfoglalásában a tárcavezető.

Kicsapással válaszolnának az erőszakra

A konzultáció okán a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége egy hat pontból álló intézkedési csomagot javasolt a parlament szakbizottságának keddi ülésén. Azok alapján kiemelt fontosságúnak tartanák a problémás fiatalokra kiszabható szankciók törvényileg szabályozott szigorítását. Pár napra szóló eltiltástól, egészen a kicsapásig terjedne a büntetés.

Mint ismert, a jelenleg a tanintézetek nem tanácsolhatják el diákjaikat. Az erre vonatkozó miniszteri rendeletet tavaly nyáron adták ki, azzal indokolva, hogy a kicsapás sérti a diák oktatáshoz való alkotmányos jogát. Emiatt a szakszervezetek képviselői törvénymódosítást szorgalmaznak, hogy a sorozatos szabályszegőket továbbra is lehessen eltanácsolással szankcionálni. „Jogszabállyal lehetne szabályozni az egyéb szankciókat is. Közhasznú tevékenység elvégzésére lehetne kötelezni a szabályszegőt, vagy az órák után benntarthatnák, hogy pedagógus felügyelete mellett elmélkedjen az elkövetett tettein” – olvasható a javaslatcsomagban.

A szakszervezetek szövetsége felvetette azt is, hogy szervezzék újra a nevelőintézeteket, ahová a rendkívül súlyos kihágások esetén küldenék a fiatalokat, ugyanakkor a magaviseleti osztályzatot beszámítanák a középiskolai felvételi, illetve az érettségi vizsga átlagába.

Ezen túlmenően minden osztályterembe, folyosóra és az iskolaudvarra is kamerákat szereltetnének fel úgy, hogy a felvételek felhasználhatóak legyenek a fegyelmi eljárások során. Kitiltanák ugyanakkor a mobiltelefonokat az iskolákból, a kiskorúak garázdálkodásáért pedig a szüleiket bírságolnák meg.

Javasolták azt is, hogy minden egyes tanintézetben legyen legalább egy olyan nevelési tanácsadó, amelyik kifejezetten a fiatalok lelki problémáival foglalkozna. Kiemelték, hogy az ne óraadó pedagógus legyen, hanem olyan szakember, aki a szülők beleegyezése nélkül is elbeszélgethet az olyan diákokkal, akik épp családi gondokkal, beilleszkedési problémákkal vagy identitásválsággal küzdenek.

Az iskolai erőszak megelőzését célozná az a javaslat is, amelynek értelmében a tanintézetek olyan iskolai őröket alkalmaznának, akiknek jogukban állna gyanús viselkedés esetén, vagy akár szúrópróbaszerűen átkutatni a diákok táskáit.

A tanügyi szakszervezetek szövetsége kedden a szakbizottsági ülésen ismertette javaslatait

Deca: elrettentő lehet a megfigyelés

Mint ismeretes, az iskolai alkalmazottaknak és a tanintézetek biztonságát felügyelő őröknek nincs joguk átkutatni a tanulókat. Amennyiben azt gyanítják, hogy valakinél fegyver vagy valamilyen veszélyes tárgy van, akkor értesíteniük kell a hatóságokat. Ligia Deca már jelezte, hogy az eljárást hatékonyabbá kell tenni.

A szakszervezetisek javaslatai kapcsán kedden a News.ro szerint Deca kijelentette, hogy a problémás tanulók 3-5 napra szóló felfüggesztését jó ötletnek tartja, de azzal a feltétellel, ha az óralátogatástól való eltiltás mellett a szabályszegő tanácsadáson és egyéb – a család bevonásával történő – kiegészítő tevékenységen is részt vesz. A kamerákat illetően a tanügyminiszter megjegyezte: több intézményben már most is vannak kamerák, amelyeket bizonyos helyzetekben használták, de nagyon körültekintőnek kell lenniük a személyi jogokat illetően. „Garantálnunk kell, hogy a tanárt ne figyeljék meg a tanóra alatt, de az erőszak visszaszorítása érdekében elrettentő lépés lehet a tudat, hogy valaki megláthatja kihágásokat. Persze csakis engedéllyel rendelkező személyek férhetnének hozzá a felvételekhez, de az én véleményem szerint is megoldást jelenthet” – mondta Deca a szakbizottsági ülésen.

A nevelőintézetek újraszervezésével viszont nem ért egyet. Megjegyezte: vannak olyan speciális oktatásügyi intézmények, ahová a diákot átirányíthatják bírósági rendelet esetén. „Jogilag ez nagyon letisztázott eljárás. Nem hinném, hogy szükség van olyan szegregációra, mint amit az 1989 előtti időszakban lévő nevelőintézetek jelentettek. Az elmúlt évtizedek rávilágítottak arra, hogy vannak annál hatékonyabb megoldások is a diákok rehabilitálására. Máskülönben a pszichológusok egyesülete is felhívta arra a figyelmet, hogy ez hamis képzetet teremt a probléma megoldására, a gyakorlatban viszont nem foglalkozik a problémát kiváltó okokkal” – mondta.

Összetett probléma

„Összetett a probléma és mindenképp kezelni kell. De megfelelő módon” – vélekedett a Maszolnak Teutsch Tünde. A nagyváradi pedagógus szerint a diákok viselkedését nagy mértékben befolyásolják az online térből érkező ingerek. Ő is úgy véli, hogy a diákok fegyelmezéséhez rendelkezésre álló eszközök nem elégségesek. „Valami komolyabb büntetés kellene, mert sokakat nem foglalkoztatja, ha leviszem a magaviseleti jegyét” – magyarázta. A kicsapás elrettentő lehet, vélekedett, ugyanakkor a kommunista időket idéző nevelőintézetekről neki sincs jó véleménye. Azok szerinte csak akkor lehetnének hatékonyak, ha nem a büntetést céloznák, hanem valóban pozitív útmutatást kínálnak. „Vannak iskolák, ahol már most vannak kamerák. Azt viszont nem tudom, hogy azok mennyire elrettentőek” – tette hozzá. Teutsch megjegyezte: szerencsés helyzetben van, mert belvárosi iskolában tanít, de meggyőződése, hogy ott, ahol nincs meg a családi támogatás, ott felerősödhet a fiatalok részéről az agresszív viselkedés.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?