Vízilabda-vb: szoros meccsen gyűrte le a magyar a román válogatottat
Az egymás elleni mérkőzés utolsó negyedéig jól tartották magukat Vancsikék a sokkal esélyesebb magyar csapat ellen. Varga Zsolt együttese végül szenvedős játékkal, 15–11-re nyert a várakozáson felül teljesítő románokkal szemben.
Pénteken a férfi mezőnyben is elkezdődött az egyenes kieséses szakasz a szingapúri vizes világbajnokságon. A magyar és a román vízilabda-válogatott egymással küzdött meg a negyeddöntőbe jutásért. Egyértelműen Varga Zsolt csapata volt a mérkőzés esélyese, Vancsikék eddig nem tudtak a nagyobb csapatok ellen meglepetést okozni a tornán.
Meggyőző játékkal kezdett a magyar csapat, sikerült is néhány perc alatt háromgólos előnyt kialakítaniuk. A románok első három találatát Andrei Neamțu szerezte, ezzel viszont csak azt tudta megakadályozni, hogy már az első negyedben kinyíljon az olló a két válogatott között.
Váratlanul visszaesett a mérkőzés tempója a folytatásban, a magyar támadójáték egyáltalán nem működött olajozottan, ezt Vancsikék ki is használták. Román oldalon Marius Tic kapus teljesítménye jelentősen feljavult a mérkőzés elejéhez képest, így a félidőre Bogdan Rath csapata kétgólosra csökkentette a különbséget.
8–6-os magyar vezetésnél még messze nem volt eldőlve a találkozó, és annak ellenére, hogy a magyarok a harmadik negyed elején megpróbáltak rákapcsolni, továbbra is sok könnyű hibát vétettek. A várakozáson felül teljesítő román csapat egy kihagyott ötméteres kivételével minden nagy lehetőségét kihasználta, így az utolsó nyolc perc előtt is két gólon tudta tartani a hátrányt.
Várható volt, hogy a magyar csapat a rossz teljesítménye ellenére a negyedik negyedben végül megoldja a továbbjutást, de Vancsikék végig kitartóan harcoltak és az utolsó percekig szorosan tartották a mérkőzést. A magyar kapuban Csoma az utolsó negyedben jó teljesítményt nyújtott, Varga Zsolt válogatottja végül 15–11-re megnyerte a találkozót és a gyenge játék ellenére kiharcolta a továbbjutást.
A magyar csapat a horvátokkal csap össze a világbajnokság negyeddöntőjében, ellenük már valószínűleg nem fog beleférni annyi kihagyott lehetőség, mint a pénteki meccsen. Belényesiék a szép helytállás után a 9-12. helyért játszanak a tornán.
Vizes világbajnokság, férfi vízilabda torna, egyenes kieséses szakasz
Szingapúr
Magyarország – Románia 15–11 (6–3, 2–3, 3–3, 4–2)
CSAK SAJÁT