Vízilabda-vb: Magyarország csak a hetedik helyért játszhat, Románia a tízedik helyen zárt

Magyarország férfi vízilabda-válogatottja címvédőként csak a hetedik helyért játszhat a dohai világbajnokságon, miután csütörtökön 11-10-re kikapott a szerbektől. Románia a tízedik helyen zárta a seregszemlét.

Magyarország férfi vízilabda-válogatottjának nem sikerült felocsúdnia a franciák ellen elbukott keddi negyeddöntő után, így az 5-8. helyekért zajló meccsek során 11-10-re kikapott csütörtökön a szerbektől is. Bár az olimpiai kvalifikációt már tavaly kiharcolták, Jansik Szilárd rendkívül csalódottnak mutatkozott, hogy az újabb vereség miatt csak a hetedik helyért játszhatnak a katari seregszemlén. A válogatott csapatkapitánya azt mondta az MTI-nek, hogy „nagyon mélyen” magukba kell nézniük, mert „ez így iszonyatosan kevés lesz”.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

„Azt gondoltuk, hogy mi itt esélyesek vagyunk, és éremért játszhatunk. Hát jól helyre raktak minket. (…) Rengeteget kell dolgoznunk, hogy az olimpiára odaérjünk” – értékelt a csütörtöki meccs után. A hetedik helyért azzal a montenegrói együttessel játszanak szombaton, amelyik csütörtökön büntetők után kapott ki 14-13-ra a görögöktől. Jansik szerint ellenük már jobban kellene játszaniuk, de gondolatban már a párizsi ötkarikás játékokra összpontosít. „Remélem, az olimpián már az a csapat fog játszani, amelyik Fukuokában megnyerte a világbajnokságot, amely egymásért, a szeretteiért és Magyarországért küzdött” – fogalmazott.

Varga Zsolt szövetségi kapitány magára vállalta a felelősséget a történtekért, ugyanakkor hozzátette, hogy „mindenki szálljon magába”, hiszen az ellenfelek olyan akciógólokat is lőttek, amelyek semmilyen körülmények között nem megengedhetők. Persze azért ők is dobtak gólokat, köztük az olimpiai bajnok Varga Dénes is, aki a szerbek elleni meccsen szerezte meg 450. válogatottbeli találatát.

Biztató romániai helyezés

Románia, mint ismeretes, egy rendkívül szoros meccs után kapott ki 12-9-re Montenegrótól a negyeddöntős szereplésért – és egyben az olimpiai kvótáért – rendezett február 11-ei meccsen, de miután kedden 9-7-re felülmúlta Kína válogatottját csütörtökön a 9-10. helyekért játszhatott az Egyesült Államok gárdájával. Az már a playoff-kör is megmutatta, hogy a papírforma szerint az amerikaiak jelenleg erősebbek a trikolóroknál, ez pedig a helyosztón is megmutatkozott: Bogdan Rath szövetségi kapitány együttese 13-9-re kikapott, ezért a tízedik helyen zárta a seregszemlét.

Fotó: A Román Vízilabda-szövetség Facebook-oldala

Ez viszont 2009 után a román válogatott legjobb eredménye lett a vébéken, a meccseiken látottak pedig bizakodásra adnak okot a jövőbeli fejlődésre.

Olaszország a döntőben

Az idei világbajnokság első döntőse Olaszország lett: az Eb-bronzérmes 8-6-ra verte csütörtökön a januárban Eb-címet ünneplő Spanyolországot. A szombati fináléban a Horvátország–Franciaország párharc győztesével találkozik. Utóbbi meccset délután büntetőkkel nyerték csak meg a horvátok 17-16-ra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?