FRISSÍTVE: Eldőlt, hogy kivel játszanak Szőcsék az olimpiai kvótáért

A csoportkör végeztével körvonalazódott az egyenes kieséses szakasz párosítása az asztaliteniszezők dél-koreai csapatvébéjén. Románia női válogatottja, mint ismeretes, csoportgyőztesként egyenesen a nyolcaddöntőbe jutott, így már csak egyetlen akadályt kell megugrania az olimpiai kvótáért.

A keddi sorsolás alkalmával pedig már azt is megtudták, hogy a párizsi részvételt jelentő negyeddöntőbe jutáshoz kit kell majd legyőzniük: a szerdán 10 órakor kezdődő nyolcaddöntőben a Chile–Egyiptom párharc továbbjutója ellen adogatnak. A legjobb nyolc közé jutott válogatottak jegyet váltanak az idei nyári olimpiára, ugyanakkor számukra nyilván folytatódik is majd a vébé. Ha Románia együttese sikerrel veszi a szerdai akadályt, akkor a Japán és a Malajzia–Horvátország csata nyertese következik.

Fotó: a Román Asztalitenisz-szövetség Facebook-oldala

De nem csak Szőcs Bernadettéknek lesz lehetőségük a kieséses szakaszban bizonyítani, Magyarország női válogatottja kedden a vártaknak megfelelően legyőzte az üzbégeket és mivel India is felülmúlta a spanyolokat, Póta Georgináéké lett a csoport harmadik helye. Ők a legjobb tizenhat közé jutásért Brazíliával mérkőznek meg, továbbjutásuk esetén viszont a házigazda Dél-Koreával kell farkaszemet nézniük.

Továbbjutottak a férfiak is

Románia és Magyarország férfi válogatottja ugyancsak továbbjutott a csoportkörből, de mivel nem az első helyről, így a kieséses szakaszt korábban kezdik.

A keddi sorsolás alapján Románia Angliával találkozik szerda reggel 6 órakor, ugyanakkor győzelme esetén szinte lehetetlen küldetés elé néz a kínaikkal szembeni nyolcaddöntőben. Magyarország a dánokat húzta ellenfélként, továbbjutás esetén pedig a szlovénekkel mérkőzhet meg a legjobb nyolc közé jutásért.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?