Az osztrákok visszalépésével vb-résztvevő lett a magyar férfi csapat

A koronavírus jelentette nehézségek miatt az osztrák férfi és női válogatott nem vesz részt a kínai Csengtuban jövő pénteken kezdődő asztalitenisz csapat-világbajnokságon.

Majoros Bence, a magyar férfi csapat egyik tagja | Fotó: Facebook/Magyar Asztalitenisz SzövetségWolfgang Gotschke, az osztrák sportági szövetség elnöke a szervezet közleményében úgy fogalmazott: „Túl nagy a rizikó, ugyanis nem tudjuk, hogy ha esetleg egy játékos megfertőződik, hogyan tud hazajutni Kínából. Erre nem kínálnak megoldást a rendezők.”

A szövetség szerint az orvosi követelmények is túl nagy gondot jelentenek. „Ahhoz, hogy vízumot kapjunk, a harmadik vagy negyedik oltás megléte szükséges, és ezt kulcsjátékosaink egy része nem tudja felmutatni. Emiatt le kell mondanunk az indulásról” – mondta Stefan Fegerl sportigazgató.

Az előző csapat-vb-n, 2018-ban mindkét osztrák válogatott negyeddöntőt játszhatott. A többször is elhalasztott csengtui vb-n magyar részről a női és a férfi csapat is indul. A férfiak eredetileg nem kerültek be a negyven résztvevő ország közé, de – ahogy Lajtai Kristóf, a hazai szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta – a sok visszalépés miatt végül mégis ott lehet a vb-n. A világverseny honlapja szerint a román férfi és női csapat egyaránt tagja a mezőnynek.

Kapcsolódók

Kimaradt?