Egyéniben kikapott Szőcs Bernadette a társától, akivel párosban Európa-bajnok lett
A marosvásárhelyi Szőcs Bernadette öt játszmában kikapott az osztrák Sofia Polcanovától a müncheni asztalitenisz Európa-bajnokság női egyes negyeddöntőjében, ezzel eldőlt, hogy a női páros aranya és a vegyes páros ezüstje után egyesben nem szerez érmet a kontinensviadalon – írta a Nemzeti Sport.
Szőcs Bernadette délután a végletekig kiélezett mérkőzésen 0:3-ról fordítva győzte le 4:3-ra a nyolcaddöntőben az 59 éves „szupernagyit”, a luxemburgi színekben versenyző Ni Xialiant, az esti programban pedig már a négy közé jutásért, azaz biztos éremért állt asztalhoz. Ellenfele az a Sofia Polcanova volt, akivel csütörtök este a női párosok döntőjében Eb-aranyérmet szerzett (ezt megelőzően hétfőn a román Ovidiu Ionescuval vegyes párosban lett második).
Az összecsapás ennek megfelelően igencsak hullámzóan alakult, előfordult, hogy Polcanova irányított, máskor pedig Szőcsnél volt a karmesteri pálca, igaz rendre a román színeket képviselő asztaliteniszező futott az eredmény után: az osztrák előbb 1:0-ra, majd 3:1-re elhúzott, Szőcs szépítése után a hatodik játszmában pedig lezárta a párharcot.
Multisport Európa-bajnokság, asztalitenisz, női egyes, egyeddöntő
Sofia Polcanova (osztrák)–Szőcs Bernadette (romániai) 4:2 (6, –4, 8, 6, –6, 5)
CSAK SAJÁT