Nem sikerült elérniük a kitűzött célt, mégis sok pozitívumot von le a világbajnoki szereplésből a román válogatott Vancsik Levente. Az aradi származású pólós szerint minden erős ellenféllel szemben sokáig tudták tartani magukat, de a meccsek végén nem jött ki a lépés. Csapattársaival éppen a döntőt készültek megnézni, amikor elmondták nekik, a dél-afrikaiak visszalépése miatt mégis ott lehetnek az olimpián. Szerinte az ötkarikás játékokig még sokat kell fejlődniük, de nem rémiszti meg őket a nehéz csoport, szeretnének majd jó meccseket játszani.

Vancsik Levente 1994-ben született Aradon. Pályafutását szülővárosában kezdte, Bukarestben töltött időszaka alatt kétszer is megnyerte a román bajnokságot a Steauával. Jelenleg a Nagyváradi VSK pólósaként küzd a további jó eredményekért. Beszélgetésünk során főleg a múlt hétvégén véget ért vízilabda-világbajnokságon szerzett tapasztalatairól és az olimpiára való kijutásról kérdeztük.

– A világbajnokság csoportkörben vereséget szenvedtek az erősebbnek tartott magyar és olasz ellenféltől, a kazahokat pedig magabiztosan legyőzték. Mondhatjuk, hogy papírformának megfelelő eredmények születtek. Mennyire voltak elégedettek az első három meccsel?

– Meccsben voltunk a magyarokkal és az olaszokkal is körülbelül két és fél negyedig, de a végére kinyílt az olló mindkét esetben. A kazahokkal sima mérkőzésre számítottunk, nem volt meglepetés ebből a szempontból. Felkészített minket a csoportkör a folytatásra, a közepén már előre sejtettük, hogy a rájátszásban Montenegró lehet az ellenfelünk.

–Jól kezdték ellenük a mérkőzést, az első negyed után 5-3-ra vezettek, aztán a montenegróiak visszajöttek. Egészen a végéig szoros maradt a játék, végül három góllal kaptak ki tőlük. Hogyan élték meg a meccset?

– Meglehetősen jól kezdtünk, négy góllal is vezettünk az elején. Nagy nyomást próbáltunk rájuk erőltetni, ezt sajnos nem bírtuk végig vinni. A második negyedben túl nagy tempót akartunk diktálni nekik, ezért sikerült visszajönniük a játékba. Sokáig fej fej mellett haladtunk. 11–9-nél kaptunk egy emberelőnyt, amelyet nem sikerült értékesíteni, a lefordulásból pedig gólt kaptunk. Így alakult ki a végeredmény.

A meccs élvezhető volt számunkra, az Európa-bajnokságon egyértelműen jobbak voltak nálunk, de itt nem éreztem nagy különbséget.

–Inkább mentálisan vagy fizikailag fáradtak el?

– Nehéz megmondani, de lehet, hogy inkább fizikailag. Mi minden meccset igyekeztünk maximálisan komolyan venni a sokkal esélyesebbek ellen is, ez viszont sokat kivett belőlünk. Elfáradtunk a végére Montenegró ellen.

– Mennyire viselte meg a vereség a csapatot?

–Szomorúak voltunk, hiszen csak az utolsó percekben tudtak tőlünk ellépni. Azért utaztunk ki, hogy megszerezzük a négy olimpiai hely valamelyikét. Akkor még úgy tudtuk, csak annyi maradt. Amikor bementünk az öltözőbe, próbáltuk nyugtatni egymást, a kilencedik helyet szerettük volna megszerezni. Jót tett nekünk akkor a meccsek közötti pihenőnap.

– Kínát a vártnál talán nehezebben győzték le az első helyosztón, utána következtek az amerikaiak a kilencedik helyről. Ellenük nem kezdtek jól, mi történt a medencében?

– Miután sikerült megvernünk Kínát, pozitív felfogással vártuk a folytatást. Tudtuk, hogy az amerikai csapat nem gyenge. Az elején elléptek tőlünk három góllal, utána szépen lassan sikerült meglepnünk őket azzal, hogy nem adtuk fel. Lépésről lépésre közelebb jöttünk.

 10–8-nál volt egy olyan találatunk, amelyet a VAR egy korábbi szabálytalanság miatt érvénytelenített. Kaptunk egy piros lapot, ekkor a szerencse is melléjük szegődött, ez az eset eldöntötte a meccset. Nem volt már idő felzárkózni.

– Ekkor úgy nézett ki, nem lehet már meg az olimpiai kijutás. Mikor tudták meg, hogy a román csapat számára kedvező döntés született?

– A csapattal kimentünk az olasz-horvát döntőre. Kezdés előtt felhívott minket a szövetségi elnök, üzent a csapatkapitányon keresztül, hogy menjünk hátra a melegítő medencéhez, szeretne velünk beszélni. Megjelentek a világszövetség képviselői is, akkor mondták, hogy a dél-afrikai csapat visszalépett az olimpiától és mi vesszük át a helyüket.

– Elég rendkívüli módja ez a kijutásnak. Hogyan ünnepeltek, miután megtudták?

– Miután átvettük a szimbolikus jegyeket, készítettünk egy csapatfotót. Eufórikus lett a hangulat, ölelgettük egymást. Én személy szerint felhívtam a feleségemet és gyorsan megmutattam neki a jegyet. Voltak, akik megkönnyezték a hírt, utána nem sokkal szóltak nekünk, menjünk vissza a lelátóra, mert elfoglalják a helyünket. Öt perc alatt zajlott le minden, utána megnéztük a döntőt és a hotelben koccintottunk a továbbjutásra.

– Mi az, amiben az olimpiáig fejlődniük kell, hogy helyt tudjanak állni?

– Az olimpiáig jónéhány hónap van még, mindenkinek van miben fejlődni addig egyénileg is. Gondolhatunk itt úszásra, labdatechnikára, a sportban az a szép, hogy folyamatosan lehet mindenben előre lépni. Nehéz csoportba kerültünk, sokak szerint mi vagyunk benne a leggyengébb láncszem, de bebizonyítanánk, hogy ez nem így van. Az olimpián megmutatnánk, velünk is számolni kell, feltörekvő csapatként szeretnénk meglepetést okozni.

– A jelenlegi keretben sokan vannak a Steaua Bukaresttől, ami a válogatottban bizonyosfajta összeszokottságra is utal. A Nagyvárad játékosaként mennyire könnyű alkalmazkodni a csapattársak játékához?

– Ha a válogatottban egy csapattól van sok játékos, annál kevesebb embernek kell összeszoknia egymással. Ők egy bizonyos játékstílust képviselnek, a csapat szempontjából pozitívum, hogy a kisebb része könnyen tud alkalmazkodni hozzájuk, hogy egy egészet alkossunk.