FRISSÍTVE – Vérömleny keletkezett Salló Alpár koponyájában, állapota stabil

Amint a mérkőzésről szóló tudósításunkban korábban beszámoltunk, életveszélyes állapotban került kórházba Salló Alpár, a Csíkszeredai Sportklub jégkorongozója, aki az Erste Liga döntőjének első mérkőzésén, pénteken a vendég ferencvárosi Nagy Gergővel történt ütközésben sérült meg. FRISSÍTÉS: Elkezdett visszahúzódni a vérömleny. FRISSÍTÉS 2: Nagy Gergő hárommeccses eltiltást kapott.

Az első harmad derekán Salló fejvédője az ütközés után leesett, és e nélkül, tarkóval csapódott a jégbe. Hordágyon vitték le, majd gyorsan kórházba szállították. A Ferencváros csapatkapitányát nem állították ki az eset miatt. Hodos László, a csíkszeredai klub elnöke az MTI-nek elmondta: sikerült beszélnie Salló szüleivel.

„Az orvosok arról tájékoztatták a hozzátartozókat, hogy a játékos agya bevérzett, és ha nem sikerül elállítani a vérzést, akkor műtétre lesz szükség. Az is kérdés, hogy a játékos az operációt követően teljesen felépül-e” – fogalmazott Hodos. Sipos Levente, a magyar szövetség (MJSZ) főtitkára arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a „hokis társadalom egy emberként szorít Salló felépüléséért”.Fotó: Pál Zoltán/Csíkszeredai Sportklub

Péntek késő este a Ferencváros a hivatalos honlapján közölte: a legfrissebb helyszíni hírek szerint Salló Alpár állapota stabil, nincs életveszélyben, felébresztették a mesterséges altatásból, azonban a baleset következtében a fejében keletkezett egy vérömleny, amely ha nem szívódik fel természetes úton, műtéti beavatkozásra lesz szükség.

„Rendkívül sajnálatos esetről van szó, egyik csapatnak sem volt könnyű átélnie a jégen ezeket a szörnyű pillanatokat – idézi a fradi.hu az FTC-Telekom vezetőedzőjét, Fodor Szabolcsot – természetesen semmilyen szándékosságról nem volt szó, aki követi a jégkorongot, pontosan tudja, hogy akár több tucat hasonló ütközés, párharc történik egy mérkőzésen. A videón is látszik, történt egy szabályos ütközés, ami után az ellenfél játékosa rendkívül szerencsétlen módon ütközött a palánknak, majd esett a jégre. Gergő is azonnal látta, hogy baj van, kiszólt a padokhoz, hogy segítségre van szükség, és folyamatosan kérdezősködött, hogy mi a helyzet Alpárral. Nagyon megviselte az eset, sportemberek vagyunk, átérezzük, milyen rettenetes egy ilyen eset. Gergő és a Ferencváros teljes csapata nevében mondhatom, egy emberként szorítunk Salló Alpárnak.”

FRISSÍTÉS 1: A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba péntek este beszállított jégkorongjátékos jelenlegi állapotáról a családja beleegyezésével a kórház közölte a legfrissebb információkat. Az intézmény sajtószolgálata a Maszol érdeklődésére úgy nyilatkozott, hogy a szombaton hajnalban elvégzett kontroll computer tomográfiás felvétel szerint a potenciálisan veszélyes agyödéma (agyduzzanat) jelentősen csökkent, ezáltal a közvetlen életveszély is elmúlt.

„A beteg állapota kielégítő, lehet vele kommunikálni. Az intenzív terápiás osztályon kezelik tovább, a kezelőorvosok tartják a kapcsolatot a családdal” – írták Salló Alpár állapotáról.

FRISSÍTÉS 2: Az Erste Liga fegyelmi bizottságágának határozata alapján Nagy Gergő három mérkőzésre szóló eltiltást kapott a Salló Alpárral történt ütközés miatt. A döntés indoklása szerint a mérkőzés 15. percében az FTC-Telekom játékosa Nagy Gergő két kézzel palánknak lökte ellenfelét. A megmozdulás nem a korong megszerzésére irányult. A Sport Club Csíkszereda játékosa a lökés mozdulatának megkezdésekor korongot már nem birtokolt. A lökés a Sport Club Csíkszereda játékosát olyan veszélyeztetett testhelyzetben érte, amikor magát védeni már nem tudta, hátával, fejével nagy erővel a palánknak csapódott. Nagy Gergő veszélyeztetett helyzetben lévő ellenfelét szükségtelenül nagy erővel lökte meg egy olyan szituációban amikor a megmozdulással korongot már nem szerezhetett volna. Szabálytalan megmozdulása ellenfele súlyos sérüléséhez vezetett. A fegyelmi bizottság a sérülést okozó palánkra lökés miatt Nagy Gergőt az FTC-Telekom játékosát 3 Erste Liga mérkőzésről eltiltja. A játékos a büntetését csapata soron következő Erste Liga mérkőzésein tölti le. 

Kapcsolódók

Kimaradt?