banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Erste Liga: egy lépésre az elődöntőtől a Gyergyói HK

Folytatódtak a negyeddöntős párharcok az Erste Liga rájátszásában, a Gyergyói Hoki Klub Brassóba látogatott, a Csíkszeredai Sportklub pedig Budapestre utazott. A két székelyföldi csapat közül a GYHK fogott ki jobb napot, a piros-fehérek magabiztos győzelmet arattak, míg a csíkiak ezúttal gyenge napot fogtak ki és simán kikaptak a MAC HKB Újbuda ellen.

Mindkét székelyföldi Erste Ligás csapat megnyerte a párharca első két, hazai mérkőzését, így pozitív előjelekkel utazhattak a hétfői összecsapásokra. A Gyergyói HK Brassóban, a Sportklub a budapesti Tüskecsarnokban lépett jégre.

MAC HKB Újbuda-Csíkszeredai Sportklub 5–2

Nem kezdődött jól az összecsapás a vendégek számára, már az első percben emberhátrányba kerültek Részegh Tamásék. A hazaiak nem éltek a lehetőséggel, a székelyföldiek viszont a 6. percben megszerezték a vezetést, Rokaly Norbert ért bele jól Salló lövésébe. A játékvezetők némi videózást követően adták meg a csíki találatot (0–1). Nem tartott sokáig a vendégöröm, a MAC egy percen belül egyenlíteni tudott. Emberelőnyben Dansereau volt eredményes, aki a kaput megkerülve húzta be Adorján mellett a pakott (1–1). Az első játékrészben nem esett több gól, ám a játékra és az iramra nem lehetett panasza a nézőknek.Fotó: MAC HKB Újbuda

A középső harmad hazai találattal indult, Dansereau ezúttal előkészítőként jeleskedett,passzát Galoha váltotta gólra (2–1). A hazaiak sokáig jól tartották az előnyüket, a Sportklub pedig körülményesnek és kényelmesnek tűnt. Igaz, az egyenlítés így is összejött. A harmad vége előtt 2 perccel ismét egy beleérős gólt szereztek a vendégek: Láday távoli lövésébe Részegh Tamás ér bele jó ütemben (2–2).

Nem változott a játék képe a záró húsz percben sem. A Sportklub nem találta a ritmust, a hazaiak pedig sokat korcsolyázva igyekeztek megszerezni a vezetést. Ez emberhátrányban jött össze az 50. percben Djumic révén, majd a nagy formában játszó Dansereau két gólja végképp lezárta az összecsapást. A MAC győzelmével 2–1-re módosította az összesített állást,a párharc kedden a Tüskecsarnokban folytatódik.

Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 3. mérkőzés
MAC HKB Újbuda–Csíkszeredai Sportklub 5–2 (1–1, 1–1, 3–0)
Gólszerzők: Dansereau (7., 54. és 55.), Galoha (24.) és Djumic (50.), ill. Rokaly N. (6.) és Részegh (38.)
Kapura lövések száma: 40–39
Büntetőpercek: 6, ill. 10 perc

Brassói Corona-Gyergyói Hoki Klub 1–5

A vezetőedzők mindössze egy helyen változtattak a második mérkőzéshez képest, Polc helyére Tőke Zoltán került be a brassói kapuba. Az első perc az aranysisakos Bodoról és a Gyergyói HK-ról szólt: 50 másodpercet követően Kozma lövése jött ki a brassói portásról, Bodo tette be a kipattanót, majd a középkezdésből szintén ő korcsolyázta le Williamst és értékesítette ziccerét fonákkal. A hidegzuhanyból lassan ocsúdott a Corona, emberelőnyben például elcserélte magát Dave MacQueen együttese. A GYHK nem lassított a tempón, Tranca és Vincze Péter révén közel jártak az újabb gólhoz. Feszült volt a meccs, felesleges szabálytalanságok és oda-ütések jellemezték mindkét csapatot. A játékrész hajrájában újfent emberelőnybe került a GYHK: Bodo, Császár, Vincze Péter volt a korong útja, a szemet gyönyörtető figura végén már 0–3 állt az eredményjelzőn.

A második harmad elején emberelőnyből zárkózott a Brassó, a másik aranysisakos Valchar sem akart lemaradni kollégájától, takarásból lőtte el a korongot Rinne mellett (1–3). Ez a játékrész egyértelműen a hazaiaké volt, Huard helyzeténél nagyot védett a finn hálóőr, a Brassó hosszabb periódusokra letáborozott a vendég harmadban. Újabb gólt mégsem ők szereztek, hanem a semleges harmadban korongot szerző Szigeti, akit nem támadtak meg a behátráló hazai védők, így közelről kilőtte a felsőt, (1–4).

A harmadik játékrész sokáig eseménytelenül telt, a hazaiak próbálták a gyergyói harmadban tartani a korongot, de gólfelelőseik nem igazán kerültek veszélyes helyzetbe. A másik oldalon kontrákkal operált a GYHK, Szabó Krisztián ziccerét védte Tőke. Az 52. percben tovább növelte előnyét a Gyergyószentmiklós, Orban pókhálózta ki a felső sarkot emberelőnyből. Az utolsó percben Vincze Gergő és Williams vezették le a feszültséget, majd még két verekedést tört ki a jégen. Több találat már nem esett, Rinne és a gyergyói védelem ezúttal is egy gólon tartotta ellenfelét. A Gyergyói HK összesítésben 3–0-ra vezet a párharcban, kedden akár ki is söpörheti ellenfelét (jkb.hu).

Jégkorong Erste Liga negyeddöntő, 3. mérkőzés
Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub 1–5 (0–3, 1–1, 0–1)
Gólszerzők: Valchar (24.p.) ill. Bodo (1. és 2.p.), Vincze (19.), Szigeti (35.), Orban (52.)
Kapura lövések száma: 33–26
Kiállításpercek: 37, ill. 31 perc

Kapcsolódók

Kimaradt?