Vége a találgatásnak, eldőlt Tuchel sorsa a Bayernnél

A szezon végén távozik Thomas Tuchel a Bayern Münchentől. A német labdarúgóklub szerdán jelentette be a döntést, miután a csapat vereségi-sorozata kapcsán már napok óta zajlanak a találgatások a vezetőedző sorsát illetően.

Tuchel tavaly tavasszal Julian Nagelsmann utódjaként érkezett a bajnokcsapathoz és 2025. június 30-ig kötelezte el magát. A klub közleménye alapján viszont a szakvezető és Jan-Christian Dreesen ügyvezető „konstruktív” beszélgetése nyomán ezt a szerződést közös megegyezéssel idén nyáron felbontják.

Tuchelnek a szezon végén távoznia kell | Fotó: fcbayern.com

Dreesen azt mondta, hogy a 2024–2025-ös szezonban új irányba szeretnének haladni, egy új vezetőedző irányítása mellett. „Addig minden érintettet felszólítottunk arra, hogy a lehető legtöbbet érjük el a Bajnokok Ligájában és a Bundesligában. Ugyanakkor ezért kimondottan a csapatot tartom felelősnek. Különösen a Bajnokok Ligájában, ahol 1-0-ra elveszítettük a Lazio elleni első mérkőzést, de bizonyosak vagyunk abban, hogy a negyeddöntőbe jutunk az Allianz Arénában, ahol a szurkolóink mellettünk lesznek” – idézte a klubvezetőt a közlemény.

A BL-nyolcaddöntő visszavágója március 5-én lesz Münchenben, addig a Bayern München február 24-én az RB Leipzig gárdáját fogadja a Bundesliga 23. fordulójában. A német bajnokság összetettjében a Bayer Leverkusen 58 ponttal áll az élen, míg a Bayernnek 50 pontja van.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?