SuperLiga: Edzőváltásba torkollt a Kolozsvári CFR botoșani-i veresége

Adrian Mutut várják Kolozsvárra, hogy átvegye a CFR élvonalbeli labdarúgócsapatának irányítását. Andrea Mandorlini edző sorsát a SuperLiga idei első, 22. fordulója pecsételte meg, amikor is a fellegváriak váratlan vereséget szenvedtek a sereghajtó Botoșani gárdájától.

Fotó: a FC Botoșani Facebook-oldala

A vasárnapi 1-0-ás vereség felbosszantotta Ioan Vargát, a klubtulajdonos a sport.ro-nak azt mondta, hogy ilyen meccset még nem látott. „Mintha holtak lettek volna. A legjobb körülményeket biztosítottunk a felkészülésre. Ötcsillagos spanyolországi edzőtáborban volltak. Minden naprakészen ki van fizetve. A fizetéseket megkapták. Leigazoltuk mindegyik játékost, akit kért” – háborgott. Közölte, hogy bízott abban, hogy jó futballisták érkeztek, de nem ők szabotálták az olasz szakembert, hanem épp ellenkezőleg, arra kérték, hogy Mandorlinival folytathassák a munkát. Varga viszont azt mondta, hogy hétfőn szerződést bontanak vele, és Adrian Mutut nevezik ki a helyére. „Bízok benne, tudom, hogy mire képes. (…) Most már nem hallgatok senki másra” – mondta.

A DigiSport úgy tudja, hogy Mutu – aki tavaly decemberben távozott az azeri Neftci Bakutól – másfél évre szóló szerződést ír hétfőn alá, havi 15 ezer eurós fizetésért. Hivatalosan még nem jelentettek be semmit, bár Viorel Moldovan emlékeztetett, hogy a 45 éves egykori válogatott játékos és Varga barátsága közismert, ezért kinevezése szerinte csak idő kérdése.

Andrea Mandorlini különben a Botoșani-ban elszenvedett meccset követően úgy vélekedett, hogy nem tudtak alkalmazkodni a rossz pályához, ugyanakkor a találkozó egyetlen gólszerzőjét, Eduard Florescut szerinte ki kellett volna állítani. „A bajnokság folytatódik, a bajnoki cím a playoff-ban dől el. (…) Mi igyekszünk, a pálya most nem segített nekünk. Van még időnk végig gondolni a soron következő Voluntari elleni találkozót, amikor is többet kell nyújtanunk” – fogalmazott.

SuperLiga, alapszakasz, 22. forduló

  • Sepsi OSK–Poli Iași 6-0
  • Rapid–FCU Craiova 4-3
  • Kolozsvári Universitatea–Hermannstadt 2-1
  • Petrolul Ploiești–Dinamo 1-0
  • Botoșani–Kolozsvári CFR 1-0
  • Craiovai Universitatea–Konstancai Farul 1-2
  • Voluntari–Galaci Oțelul (hétfő, 17 óra)
  • FCSB–UTA (hétfő, 20 óra)
    Meccs Győz. Dönt. Ver. Gólarány Pont
1.  FCSB 21 13 5 3 38-20 44
2. Kolozsvári CFR 22 10 6 6 37-22 36
3.  Bukaresti Rapid 22 9 9 2 38-25 36
4. CSU Craiova 22 9 7 6 32-25 34
5. Sepsi OSK 22 9 6 7 33-25 33
6. Konstancai Farul 22 9 6 7 32-32 33
7. Kolozsvári U 22 8 8 6 30-32 32
8.   Petrolul Ploiești 22 6 12 4 23-22 30
10. FC Hermannstadt 22 6 11 5 28-25 29
11. FCU Craiova 22 8 3 11 36-37 27
11. Galaci Oțelul  21 5 11 5 22-22 26
12. Aradi UTA 21 5 9 7 23-28 24
13.  FC Voluntari 21 6 6 9 26-34 24
14. Poli Iași  22 5 8 9 25-37 23
15. Bukaresti Dinamo 22 4 4 14 13-32

16

16. FC Botoșani 22 2 9 11 21-39 15
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?