banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Távozik a CFR ukrán légiósa

Távozik a Kolozsvári CFR-től Jevhen Konopljanka. A válogatott ukrán labdarúgót, mint ismeretes, nyáron igazolta le a fellegvári együttes. Nagy elvárásokat támasztottak elébe, hiszen a sokszoros válogatott középpályás korábban a Schalkéban is megfordult, a Sevillával pedig 2016-ban Európa Ligát nyert.

A CFR élvonalbeli együttesében viszont tudott érvényesülni. Mindössze 54 percet töltött a pályán, azt is négy meccsen „szétosztva”. A Kolozsvári Universitatea ellen 4-3-ra megnyert rangadón például mindössze négy percet szerepelt. A CFR szerdai tájékoztatása alapján Konopljankával közös megegyezéssel bontották fel a szerződést.

A fellegváriak korábban már bejelentették azt is, hogy 25 éves koszovói támadójuk, Ermal Krasniqi átigazolt a SzuperLigában rivális Rapidhoz – amelyik szerdán kezdte meg a felkészülést.

A CFR téli vakációját követő összetartás csütörtökön lesz. A játékosok két napig még itthon melegítenek, majd január 6-19-én a spanyolországi Oliva Novában edzőtáboroznak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?