Női tenisz: bejutott a döntőbe Simona Halep Torontóban

Simona Halep bejutott a több mint két és fél millió dollár összdíjazású torontói tenisztorna döntőjébe, miután szombaton 2:6, 6:3, 6:4-re legyőzte az amerikai Jessica Pegulát.

A 15. helyen kiemelt román teniszező alaposan megdolgozott a győzelemért a több mint két órán át tartó mérkőzésen. A döntőbe jutás egyúttal azt is jelenti Halep számára, hogy visszakerül a top 10-be a világranglistán - közölte honlapján a szakszövetség.

A találkozó első játékát Halep nyerte meg, ezt követően azonban Pegula (WTA-7.) meglépett 5:1-re, majd 6:2-re nyerte a játszmát.

Fotó: Agerpres/EPA

A második szettben jobban játszott az egykori világelső román, 2:0-ra és 4:1-re is vezetett, 4:2-es állásnál négy bréklabdát is hárított, de végül hozta az adogatását, majd 6:3-ra nyerte a játszmát.

A döntő szettben Simona Halep elhúzott 5:2-re, aztán 5:3-as állásnál az amerikai hárítani tudott két bréklabdát, végül azonban a románnak sikerült kiszerválnia a meccset (6:4).

Simona Halep tíz kettős hibát vétett ezen a találkozón, és mindössze 60 százalékos hatékonysággal értékesítette a szerváit, de Pegula 17 bréklabdájából 12-t sikerült hárítania.

A döntőben Beatriz Haddad Maia (WTA-24.) lesz Halep ellenfele. A brazil teniszező 6:4, 7:6 (7) arányban győzte le az elődöntőben a cseh Karolina Pliskovát.

Halep eddig kétszer nyerte meg a váltakozva Montrealban és Torontóban tartott kanadai tornát, 2016-ban és 2018-ban is Montrealban emelhette magasba a trófeát.

Az idei szezonban másodszor játszhat finálét, és ha megnyeri a vasárnapi döntőt, előrelép a világranglista 6. helyére. Halep 2021. augusztus 9-én esett ki 373 hét után a top10-ből.

A román teniszező eddig 18 alkalommal játszott döntőt WTA 1000-es tornán, ezek közül kilencet megnyert. Pályafutása során összesen 23 tornagyőzelmet szerzett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?