Harmadszor elődöntős Simona Halep Wimbledonban

Simona Halep két sima szettben legyőzte szerdán az amerikai Amanda Anisimovát, és bejutott a wimbledoni teniszbajnokság női egyes versenyének elődöntőjébe.

A döntő kapujában | Fotó: Agerpres/EPAA világranglista 18. helyén álló Halep 6:2, 6:4-re nyert, mindössze 63 perc játék után, és 2014, illetve 2019 után harmadszor jut a legjobb négy közé Wimbledonban, ahol három évvel ezelőtt bajnoki címet nyert.

A WTA-25. Anisimova mindkét szettben 1:0-s vezetéssel kezdett, ezt követően azonban Halep átvette az irányítást mindkét alkalommal. Az első szettben zsinórban öt játékot nyert meg, 6:2-re zárva a játszmát. A második szettben is vezetett 5:1-re és a meccsért adogathatott, az amerikainak azonban sikerült felzárkóznia, és 5:4-nél három bréklabdája volt, Halep azonban hárította ezeket, hozta az adogatását, és ezzel 6:4-re nyerte a játszmát.

A román teniszező három ászt ütött a mérkőzésen és egy kettős hibája volt, akárcsak Anisimovának. Halep nagyobb hatékonysággal értékesítette a második szerváját, és az amerikai ugyan több nyerő ütést mutatott be (13–10), de ki nem kényszerített hibából is neki volt több (27–6). Halep most 3–1-re vezeti az egymás elleni találkozóik mérlegét.

A román játékos Jelena Ribakinával fog játszani a fináléba jutásért, a kazah lány három szettben (6:4, 2:6, 3:6) győzte le szerdán az ausztrál Ajla Tomljanovicot.

Kapcsolódók

Kimaradt?