Nem jutott be a wimbledoni döntőbe Simona Halep

Az elődöntő jelentette a végállomást Simona Halep számára a wimbledoni teniszbajnokság női egyes versenyében, a román teniszező 6:3, 6:3-as vereséget szenvedett csütörtökön a kazah Jelena Ribakinától.

A 2019-es wimbledoni bajnok Simona Halep (WTA-18.) kezdettől fogva nehezen tudta hozni adogatójátékait, gyengén szervált és sokat hibázott, miközben első Grand Slam-elődöntőjét játszó ellenfelének szinte minden sikerült a pályán.

Simona Halep már az első adogatójátékát elvesztette, és nem is jutott bréklabdához az első szettben, amelyet 6:3-ra nyert meg a kazah.

Fotó: Agerpres/EPA

A második játszma elején is elvesztette adogatását Halep, majd sikerült ugyan visszabrékelnie (2:2), de utána nem tudta hozni a szerváját, majd Ribakina ismét brékelt, 6:3-ra nyerve a szettet.

Halep nagyon gyengén adogatott, összesen kilenc kettős hibát vétett, miközben ellenfele öt ászt ütött. Ribakina 21 nyerő ütést mutatott be, Halep 16-ot, a kazah lánynak 16 ki nem kényszerített hibája volt, Halepnek 15.

Simona Halep 535 ezer font pénzdíjat kap a tornán nyújtott teljesítményéért.

A wimbledoni fináléban Ons Jabeur (WTA-2.) lesz Ribakina ellenfele, a tunéziai teniszező 6:2, 3:6, 6:1-re győzte le a másik elődöntőben a német Tatjana Mariát (WTA-103.).

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?