Negyeddöntőbe jutott Szőcs Berni a Bajnokok Tornáján

Pályafutása során először jutott negyeddöntőbe a női asztaliteniszezők szezonzáró Bajnokok Tornáján Szőcs Bernadette. A marosvásárhelyi klasszis öt szettben győzte le szérdán a negyedik kiemelt Hina Hayát.

A fukuokai seregszemlén 34 perces mérkőzésen, 3-1-re (12-10, 11-7, 6-11, 11-6) múlta felül a világranglistán ötödik japán ellenfelét.

A Steaua asztaliteniszezője a Mima Ito és Satsuki Odo közötti japán párharc győztesével játszik a negyeddöntőben, írta az Agerpres.

Fotó: Román Asztalitenisz-szövetség/Facebook

A Román Asztalitenisz-szövetség Facebook oldalán Szőcs Berni örömének adott hangot a győzelme után. „Már sokszor játszottam ellene, most sikerült legyőzzem. Bíztam magamban, mondtam, hogy minden beleadok és végül sikerült. A továbbiakban is úgy szeretnék játszani mint ma. Nem egyszerű Japánban japán sportolókkal küzdeni, de jól érzem magam és élvezni akarom a játékot” – mondta.

Szőcs Berni, mint korábban írtuk, az olimpiai bajnok Csen Meng visszalépése nyomán vehet részt a női világranglista legjobb tizenhat asztaliteniszezőjét felvonultató seregszemlén. A mezőnyben csak két európai sportoló indult, Szőcs Bernadette mellett párostársa és barátja, a világranglista 14. helyén álló osztrák Sofia Polcanova kapott meghívást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?