Szőcs Berni legyőzte ukrán ellenfelét, bejutott az olimpia nyolcaddöntőjébe
A marosvásárhelyi asztaliteniszező 4–1-re nyert Margaryta Pesotska ellen a legjobb 32 között, osztrák játékos vár rá a következő fordulóban.
Amint arról korábban beszámoltunk, Szőcs Bernadette és Ovidiu Ionescu vegyespárosban a negyeddöntőig jutott, ahol négy játszmában kikaptak dél-koreai ellenfeleiktől. A vereség után egy napot kihagyhatott a marosvásárhelyi asztaliteniszező, kedd délelőtt pedig az egyéni versenyben állhatott asztalhoz.
A legjobb 32 között az ukrán Margaryta Pesotska ellen játszott. Szoros szettel kezdődött a mérkőzés, fej fej mellett haladt pontokat tekintve a két játékos. 10–8-nál az ukránnak voltak játszmalabdái, Szőcs Berni ezeket még megmentette, de később már nem bírta a nyomást, elvesztette az első szettet.
Hátrányban gyorsan összeszedte magát a marosvásárhelyi sportoló, elejétől végéig dominálta a második szettet és 11–5-el egyenlített. A harmadik játszma már ismét kiélezett és fordulatos csatát hozott. Pesotska három ponttal is vezetett, Szőcs viszont fordított és átvette a vezetést a mérkőzésen.
A folytatásban is irányította a mérkőzést az erdélyi versenyző. Megremegett ugyan a keze a negyedik szett végén és négy játszmalabdát kihagyott, az ötödiket viszont már kihasználta és közel került a továbbjutáshoz.
Innentől kezdve már igazán magabiztosan, kevés hibával játszott Szőcs Berni, gond nélkül húzta be az ötödik szettet és 4–1-s győzelemmel jutott be a nyolcaddöntőbe, ahol az osztrák Polcanovával csap össze.
Korábban a másik romániai versenyző, Elisabeta Samara kiesett az egyéni versenyből, a taiwani Cseng I-Csingtől kapott ki 4–2-re.
Szőcs Bernadette–Margaryta Pesotska 4–1 (12–14, 11–5, 12–10, 14–12, 11–4)
CSAK SAJÁT