Ötkarikás panaszok: az étel és a közlekedés kívánnivalót hagy maga után

Úgy tűnik, hogy az étel és a közlekedés kapcsán éri eddig a legtöbb bírálat a párizsi nyári olimpia szervezőit.

Az olimpiai faluban elszállásolt sportolók közül többen már a hivatalos megnyitó előtt panaszkodtak arra, hogy nem elégséges az étel. A L’Equipe korábban azt írta, hogy a szervezők azóta már növelték a megrendelt alapanyagot mennyiségét, de úgy tűnik, hogy a 3300 férőhelyes főétteremben továbbra sem zökkenőmentes a kiszolgálás.

A DPA hírügynökség alapján a német gyephokisok csapatkapitánya, Mats Grambursh azt mondta, hogy az ételek minősége és a mennyiség is kívánnivalót hagy maga után, mert túl sokan érkezenek egyidőben. Csapattársa Christopher Rühr szerint „nem túl profi” a kiszolgálás, és csak remélni tudja, hogy a szervezők gyorsan orvosolják a helyzetet. „Boldogulunk valahogy. Van ennivalónk a szobában is, néha főzünk valamit” – mondta.

Fotó: MTI

A német teniszező, az immár ötödik olimpiáján részt vevő Dimitrij Ovtcharov ugyanakkor a közlekedést bírálta, meglátása szerint ilyen nehézkes még egyik ötkarikás játékok során sem volt. Emiatt amúgy a dél-koreaiak hat úszója el is költözött az olimpiai faluból, egy az úszóversenyeknek otthont adó Défense Arénához közeli szállodába vonultak. Azt mondták, hogy az olimpiai faluból közel másfél órán át kellett buszozzanak a nagyjából 12 kilométerre lévő stadionba, az autóbuszon pedig rettenetes hőség volt mert nem működött a légkondicionáló az ablakokat pedig nem nyithatták ki.

A transzportot Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya is katasztrofálisnak nevezte. „Harmincöt perc és másfél óra között mozog a dolog, volt olyan sofőr, aki úgy eltévedt, hogy visszament a faluhoz. Az étel a versenyzők szerint elég silány, és gyakran előfordul, hogy el is fogy” – nyilatkozott korábban a szakember.

Emlékezetes, hogy a romániai küldöttségből az evezősök, a kajak-kenusok és az úszófenomén David Popovici döntöttek úgy, hogy nem az olimpiai faluban laknak. Többen bírálták amikor ez kiderült, de az úszó akkor tisztázta: nyugalmasabbnak tartja a szállodát az olimpiai falunál, ráadásul jóval közelebb is van az uszodához, ahol a versenyeket rendezik. Az elmúlt napok panaszai hallattán, úgy tűnik, hogy jó döntést hozott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?