Szállodát választott az olimpiai falu helyett David Popovoci, még saját testőrsége is lesz az ötkarikás játékok idején

David Popovici kétségtelenül a román olimpiai küldöttség egyik legnagyobb sztárja, a fiatal úszó különcködését viszont mégis felkapta a hazai sajtó. Kiderült ugyanis, hogy az olimpiai falu helyett szállodában lakik majd és még saját testőrsége is lesz a párizsi játékok idején. Az aranyéremre pályázó klasszis viszont úgy érzi, hogy mindez féligazságokkal, torzítva lett bemutatva és igazságtalannak tartja a döntésével kapcsolatos visszhangokat.

Facebook-oldalán közölte, hogy már egy évvel ezelőtt felmerült az ötlet, hogy az evezősökhöz és a kajak-kenusokhoz hasonlóan ő is szállodában szálljon meg az olimpia idején. Hangsúlyozta, hogy ez csapatdöntés volt, alaposan megvitatták és a Román Úszószövetség és a Román Olimpiai és Sportbizottság is jóváhagyta. Bevallása szerint ez teljesen természetes és esetében a legjobb megoldás, a nyugodt felkészülés érdekében.

Leszögezte ugyanakkor, hogy szó sincs luxusszállodáról, egy hétköznapi három csillagos hotelben száll majd meg, a már említett testőrszolgálatot pedig saját költségén állja, nem pedig közpénzből költenek rá. „Az olimpiai játékok történetében már máskor is előfordult, hogy romániai sportolók nem az olimpiai faluban laktak” – hangsúlyozta.

David Popovoci | Fotó: a Román Úszószövetség Facebook-oldala

Popovici bejegyzéséből kiderült, hogy nyugalmasabbnak tartja a szállodát az olimpiai falunál, ráadásul jóval közelebb is van az uszodához, ahol a versenyeket rendezik. Ami a biztonságot illeti, az minden egyes küldöttség számára prioritást jelent, és a szervezők biztonsági előírásait követik.

Az Iamsport.ro kiemelte, hogy korábban például Gabriela Szabo egy a stadionhoz közeli albérletben lakott a Sydney-i olimpia alkalmával. Az olimpiai bajnok atléta szerint neki akkor segített a nyugodt környezet, bár esetében a személyes szponzora állta a költségeket, mivel a COSR akkori elnöke, Ion Țiriac nem akarta finanszírozni.

Mihai Covaliu, a hazai olimpiai bizottság elnöke a portálnak kedden megerősítette, hogy az ugyancsak éremesélyes evezősöket és a kajakosokat is az olimpiai falun kívül szállásolják majd el, de ez nem jelent kivételezést, csupán annyit, hogy ők kivételes sportolók. „Nem mindenki egyenlő, vannak esélyesebb és kevésbé esélyes sportolók” – magyarázta. Camelia Potec, a román úszószövetség elnöke hozzátette, hogy ezeket az igényléseket nem a sportolók, hanem azok edzői vagy szakmai stábja terjeszti elő. „A sportolónak egyetlen dolga van. Az, hogy úszon” – szögezte le, hangsúlyozva, hogy a 19 éves úszóklasszis szülei nem stábtagként utaznak majd el a párizsi olimpiára.

David Popovici, mint ismeretes, 100 vagy 200 méter gyorson pályázik majd ötkarikás éremre. Az olimpiai falut február végén adták át, összesen több mint 10 ezer sportolónak lesz majd az otthona idén nyáron. A falut egy héttel a párizsi játékok július 26-ai rajtja előtt nyitják meg hivatalosan.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?