A párizsi olimpia mindegyik érmében lesz egy darabka az Eiffel-toronyból

Az Eiffel-toronyból származó fémdarabkát illesztenek bele hexagon formában minden egyes érembe, amit az idei párizsi olimpián, illetve a paralimpiai játékokon átadnak – jelentették be csütörtökön a szervezők.

Fotó: paris2024.org

Az AFP hírügynökség alapján a szervezőbizottság elnöke, Tony Estanguet kiemelte, hogy szerettek volna minden dobogósnak adni egy darabkát az 1889-ben épült Eiffel-toronyból. A hatoldalú vasmedált ékkőként illesztik bele az érem közepébe, a Chaumet francia ékszerészet designterve alapján. Az Eiffel-torony szerkezetének eredeti darabjai egy párizsi lerakatban voltak, azokat a híres struktúra állagmegőrzési, illetve tatarozásai alkalmával távolították el – ecsetelték az érmek bemutatása alkalmával.

A medálok ugyanakkor tartalmazzák az ötkarikás játékok érmeinek jellegzetes elemeit is, így az ötkarikás logó, a kabalafigura és a győzelem görög istennője, Nike is ábrázolva van rajtuk. Utóbbi esetében annyit módosítottak, hogy a háttérben az athéni stadion mellett az Eiffel-torony is feltűnik.

A párizsi olimpiát, mint ismeretes, július 26. és augusztus 11. között rendezik, majd augusztus 28. és szeptember 8. között a paralimpiára kerül sor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?