FRISSÍTVE – Jégkorong-vb: a székely himnuszt énekelte a román válogatott, kiakadt a bukaresti sportsajtó

A közismerten magyarellenes Dan Tănasă pedig azon háborgott, hogy Tánczos Barna a magyar csapatnak szurkolt. A környezetvédelmi miniszter is megszólalt az ügyben, tisztázva a helyzetet. 

A Szlovéniában megrendezett divízió 1/A jégkorong világbajnokság zárónapján Románia 4–2 arányban kikapott Magyarországtól, és pont nélküli utolsóként kiesett a csoportból. A Gazeta Sporturilor hírportálnál nem a román válogatott gyatra szereplése verte ki a biztosítékot, hanem az, hogy a mérkőzés végén a játékosok, a magyar csapat tagjaival közösen elénekelték a székely himnuszt.

A lap „Botrányos pillanat: a román válogatott az úgynevezett Székelyföld himnuszát énekelte…” című beszámolója szerint az együttes három, nem magyar nemzetiségű tagja nem vett részt a közös éneklésben. A Gazeta Sporturilor munkatársai állítólag megkeresték az ügyben Novák Eduárd sportminisztert, de nem érték el.

A cikk kitér arra is, hogy a mérkőzést a helyszínen megtekintő Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter a magyar szurkolótábornak fenntartott részen foglalt helyet. Ezt Dan Tănasă AUR-os képviselő Facebook-bejegyzésére hivatkozva írták. „Megnyilvánulásával Tánczos Barna megsértette a román nemzetet. Egy elfogadhatatlan gesztus, ami nem volna lehetséges a PSD és a PNL hozzájárulása nélkül, mely pártok az RMDSZ és Magyarország szolgái voltak, s jelenleg is azok” – olvasható a magyarellenes akcióiról elhíresült háromszéki politikus bejegyzésében.

A világbajnokságon leszereplő román válogatott keretének kb. kétharmadát székelyföldi játékosok tették ki, a románoknál még a honosítottak is többen voltak.

Tánczos Barna Facebook-bejegyzésben reagált a cikkre. „Igen, ott voltam a hétvégén a Ljubljanában rendezett jégkorong-világbajnokságon, hogy a helyszínen buzdítsam a csíkszeredai, gyergyószentmiklósi és brassói hokisokat, akik mindent megtettek azért, hogy Románia válogatottja bent maradjon a divízió I/A csoportjában.

Több száz Hargita, Kovászna és Brassó megyei szurkolóval drukkoltunk együtt, akik tanúi akartak lenni egy történelmi eredménynek. Sajnos nem sikerült. Sok játékost személyesen ismerek, a barátaim. Tudom, hogy egyetlen céljuk volt, az, hogy Románia tartsa meg a helyét ebben a csoportban.

A sajtóban megjelent információkkal kapcsolatban, miszerint a magyar lelátóról néztem a meccset, el kell mondanom, hogy még a román szurkolók is a magyar lelátóról nézték a meccset.
Tőlem pár méterre szurkolt egy román család is, akik mindannyian a román válogatott mezét viselték.
Megjegyzem, én a kedvenc csapatom, a román bajnok Csíkszeredai Sportklub mezét viseltem” – olvasható a bejegyzésben.
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?