Dobogós helyen végzett a székely csapat a Budapest–Bamako ralin

Harmadik helyen végzett a Debreczeni László és Demeter László alkotta sepsiszentgyörgyi csapat a BudapestBamako ralin. Az eredményről a versenyzők a csapat Facebook-oldalán számoltak be szerda délután.

A két székelyföldi versenyző a célba érést követően azt írta közösségimédia-oldalán: „Meglepetésünkre az elmúlt napokban hihetetlen mennyiségű büntetőpontot »érdemeltünk ki«. Őszintén szólva csalódásként éljük meg, ahogyan a verseny ezen része kezelve lett.” A sepsiszentgyörgyi fiatalok ennek ellenére a harmadik helyen zárták a nem mindennapi megmérettetést. A 16 napos, több mint 9000 kilométeres versenytávnak mintegy 300 jármű vágott neki.

Amint a Maszolon megírtuk, a Budapest–Bamako rali félidejében a második helyen tartózkodott a sepsiszentgyörgyi fiatalokból álló Sepsi SiC Outland Expedition csapata. Debreczeni László és Demeter László a versenykategóriában vállalkozott arra, hogy hegyen-völgyön, kő- és homoksivatagon, szavannán és dzsungelen keresztül célba érjenek Nyugat-Afrika szívében. A Budapest–Bamako egy veszélyes, minimál asszisztenciás kaland- és tájékozódási verseny, amelyben minden résztvevő csak saját talpraesettségére, szerencséjére és felkészültségre számíthat, hiszen nincsenek mentőhelikopterek, begyűjtő teherautók, idegenvezetők vagy tolmácsok.

„A Bamakón egy dolog biztos, hogy minden bizonytalan”, érzékeltette kalandjuk kihívásait az adószakértőként dolgozó Debreczeni László, aki szerint ehhez hozzátehető egy másik mondás, miszerint: „ami elromolhat, az el is romlik”, hiszen megtapasztalták, egy ilyen utat nem lehet megúszni autójavítás nélkül.

Demeter László hozzátette: olyan járművet választottak, amelyet a helybéliek is gyakran használnak, ahhoz ugyanis találnak cserealkatrészeket, ezért idén egy öszvér túraautónak számító, 1999-es kiadású, kevés elektronikát tartalmazó, Toyota Land Cruiser-rel indultak, ami gyakori jármű Afrikában, így kevesebb gondot okoz gondot a javítása.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?