Csíkszereda-ellenességre panaszkodik az FK elnöke

Szondy Zoltán szerint az FK Csíkszereda pozitív eredményeivel párhuzamosan erősödtek a Liga 2 felsőházi rájátszásában szereplő labdarúgócsapat elleni támadások; a székelyföldi klub elnöke úgy véli, hogy a román sportsajtó és az ellenfeleik vezetői is azzal vádolják őket, hogy a bírói segítséget kapnak. 

Közleményében a klubvezető visszautalt arra az FC Argeș elleni meccsükre, amelyről korábban már a Maszolon is szó esett, ugyanakkor példaként hozta fel az alapszakaszbeli Slobozia és a Ceahlăul elleni találkozóikat is, amely kapcsán ellenfeleik a játékvezetéssel voltak elfoglalva a játék helyett. A felsőházi rájátszásban aztán az elmúlt hétvégén ismét a Slobozia volt az ellenfelük, most viszont 2-0-ra kikapott a hargitai együttes. Szondy kiemelte, hogy ezúttal a meccs bírója a hátrányukra követett el hibát. „Mivel az 52-ig percig a Slobozia semmit sem mutatott támadásban, egyértelmű a következtetés: a mérkőzés eredményét döntően befolyásoló játékvezetői hiba esett” – fogalmazott, hozzátéve ugyanakkor az egyértelmű, de büntetlenül hagyott kezezésnek nem lett visszhangja. „Hol vannak a Slobozia vezetői, edzői, akik végig sírták az idényt a korrekt bíráskodásért esdekelve? Hova lettek az elemzők, a szakértők? A választ tudjuk: mivel a hibát az FK Csíkszereda ellen vétették, ez belefér” – olvasható a közleményben a klubvezető gondolata.

Fotó: az FK Csíkszereda Facebook-oldala

Azt is írta, hogy a bírói tévedés ellenére ezúttal is köszönetet mondott a meccs végén a játékvezetésért, mert meggyőződése, hogy a bírók nem Csíkszereda-ellenesek vagy Csíkszereda-pártiak, hanem „egyszerű sportemberek”, akik néha hibáznak. „Azt, hogy rosszindulatból döntöttek volna ellenünk, teljes mértékben kizárom!” – szögezte le. Rámutatott, hogy az alapszakasz során volt, amikor a kárukra követtek el hibát és volt, amikor az ellenfeleik károsultak amiatt. „Ez a futball, ez a másodosztály. De lehetne ezt művelni Csíkszereda-ellenes rágalmak nélkül is” – mondta Szondy Zoltán.

A Liga 2 harmadik fordulója hétközi etap lesz a playoff-ban, amikor is az FK Csíkszereda szerdán 17 órától a Miovenit fogadja. Ezt a meccset a DigiSport és a PrimaSport is élőben közvetítik, akárcsak az aznak 19 órakor kezdődő Vajdahunyadi Corvinul–Slobozia és a csütörtökön 19 órakor rendezendő Gloria Buzău–Sellenberk összecsapást.

Az alsóház harmadik fordulója szombaton lesz. Amúgy az alsóházban is érte bírálat a játékvezetést, legutóbb a Tunari gárdája nevezte tendenciózusnak a meccsükre kirendelt sípmestert.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?