Kisgyerekként meglepetésként érte, hogy nagyapja beíratta őt vívni, idővel megszerette a sportágat a szatmárnémeti Szabó Szabolcs. Első sikerét a helyi rendezésű Decemberi Kupán érte el, napjainkban már junior és felnőtt országos versenyeken is kiváló helyezéseket ér el. Bár úgy érzi, mentálisan nehéz tartani azt a szintet, ami a páston való helytálláshoz szükséges, igyekszik mindig felkészült és kellően kipihent lenni. Szabó Szabolcs 2004-ben született Szatmárnémetiben. Számos jó eredményt ért el már országos vívóversenyeken. Eddigi legnagyobb sikerének a tavalyi junior országos bajnokságon elért egyéni győzelmét tartja, felnőtt szinten pedig néhány héttel ezelőtt egyéniben nyolcadik helyen végzett, csapatban megnyerte a román kupát.

– Hogyan ismerkedtél meg gyerekkorodban a vívással?

– Kiskoromban mozgékony gyerek voltam. A szüleim látták, hogy otthon vezetem le a felesleges energiámat, ezért be akartak íratni valamilyen sportra. Végül megelőzte őket nagytatám. Mai napig emlékszem arra a pillanatra, amikor mentünk valahova az autóval és ő azt mondja nekem, „képzeld, Szabi, hétfőtől mész vívni”. Hét éves voltam akkor, éppen elkezdtem az első osztályt, azt sem tudtam, mi a vívás, de elkezdtem.

– Annak ellenére, hogy nem saját akaratodból kezdted, könnyen megszeretted? Voltak-e olyan pillanatok az elején, amikor abba akartad hagyni?

– Az elején is tetszett a sport, de akkor még nem feltétlenül terveztem hosszú távon ezt csinálni. Eleinte focizni szerettem volna, kiskoromban viszont az ortopéd orvos megállapította, hogy kemény lúdtalpam van, valószínűleg nem bírnék ki kilencven percet a pályán. Emiatt kicsit idegenkedtem a vívástól, de amikor láttam, kedvesek az edzők és a társaim is, elkezdtem jobban megszeretni, ez persze a sikerek elérésével fokozódott a későbbiekben.

– Melyik volt gyerekként az első jelentős versenyélményed?

– Mai napig minden évben megszervezik nálunk, Szatmáron a Decemberi Kupát. Általában a hónap elején tartják meg a gyerekeknek különböző korkategóriákban. Ezen a versenyen debütáltam, első alkalommal még nem, másodszorra viszont már sikerült megnyernem.

– Azóta számos jó eredményt értél el, nemrég, szeptember végén csapatban megnyertétek a román kupát. Mesélj egy kicsit arról, hogyan zajlott a verseny?

– Első nap az egyénivel kezdtünk, ami jól indult számomra. Ezeken a tornákon mindig vannak csoportmeccsek, négy győzelemmel és egy vereséggel kerültem a főtáblára. Ott az első három asszót szintén megnyertem, de a legjobb nyolc között kikaptam a veterán Sanyi bácsitól (Nyisztor Sándor – szerk. megj.), aki jelenleg a Craiovának vív. Róla tudni kell, hogy férfi párbajtőrben ő volt mai napig az utolsó román versenyző, aki olimpián vett részt. Még mindig jó formában van, kicsit mérges lettem a vereség miatt, de ezt felülmúlta az iránta érzett tiszteletem.

Két csapattársam még jobb helyen végzett, mint én, az összesítés pedig sokat számított a csapatversenyben, amelyen a jó egyéni eredményeknek köszönhetően már az első helyről kezdhettünk. Tavaly a marosvásárhelyiek ellen vesztettük el a döntőt, ezúttal viszont vissza tudtunk vágni nekik. Mindenki jó napot fogott ki és magabiztos teljesítménnyel nyertünk.

– Rátérve kicsit a sportág melletti tanulmányaidra, láttam a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre jelentkeztél, mennyire volt nehéz összeegyeztetni a tanulást a vívással?

– Nem számított a két város közötti távolság. Bár az egyetemet nem teljes látogatás nélküli képzésen kezdtem el, de csak kéthetente kellett felmennem Kolozsvárra. Általában szombaton vagy vasárnap voltak óráink, olyankor tömbösítés formájában pótoltuk azt, amit mások két hét alatt tanultak meg. Hétköznap itthon voltam és tudtam edzeni, hétvégén pedig a tanulmányokkal foglalkozni. A vizsgák is hasonlóan zajlottak, de nem a tanulás volt számomra az elsődleges, a vívás mellett dolgoztam is egy kicsit, ez pedig elvette a fókuszt az egyetemről. A második félévet már nem kezdtem el, úgy döntöttem, kipróbálok valami mást a későbbiekben.

– A víváshoz nagyon erős koncentráció kell, mennyire volt nehéz mentálisan hozzászoktatnod magad ahhoz, hogy fejben mindig jelen legyél?

– Ez az a része a sportágnak, ami elég nehéz. A tanulás miatt nem tudtam kizárólag a vívásra koncentrálni. Ahogy az edzőm szokta mondani, az ellenfél átverése a lényeg, ehhez pedig kipihentnek is kell lenni. Volt olyan versenyem, amely előtt csak 5-6 órát aludtam és nem tudtam úgy odaállni a pástra, mint egy jobban sikerült napon. Nehéz tartani a magas szintet mentálisan, de elsősorban az edzésekre kell fókuszálni, a többi idővel kialakul.

– Milyen céljaid vannak a közeljövőre nézve?

– Vívás terén a következő cél az U23-as bajnokság, amire nagyon készülünk és szeretnénk jó eredményeket elérni egyéniben és csapatban is. Ez jövő év áprilisban lesz, májusban pedig már a felnőtt bajnokságon versenyezhetünk. Most ez a két verseny van szem előtt, fontos számunkra, hogy jó teljesítményt tudjunk nyújtani rajtuk.

– Mivel szoktál kikapcsolódni szabadidődben?

– Szeretek volt osztálytársakkal és barátokkal lenni, kimenni velük a városba. Ez el tudja vonni a figyelmemet minden másról. Biciklizni is gyakran szoktam menni, ameddig jó az idő. Sokszor tekerés közben elkapom a naplementét, ami nagyon jó hangulatot ad nekem. Focizni is szoktam hetente egyszer, amitől persze fizikailag lefáradok, de mentálisan pihentnek érzem magam.