Bajnokok Ligája: meglepetés Portóban, döntetlen Nápolyban

Kikapott az Arsenal Portugáliában, nem bírt a Barcelona az olasz bajnokkal.

Bombaformában szerepel az Arsenal a Premier League-ban, így aztán esélyesként érkezett Portóba a BL-nyolcaddöntőben. Ennek ellenére a londoni gárdának kaput eltaláló lövése sem a találkozón, ellenben a házigazdák, a mérkőzés hajrájában betaláltak a brazil szélső, Galeno révén.Fotó: Facebook/FC Barcelona

A szerdai játéknap másik mérkőzésén a bajnokságban botladozó, csupán a kilencedik helyen álló Napoli a Barcelonát fogadta. Bár a katalán csapat uralta a találkozót, az első félidő gól nélküli döntetlennel zárult. A 60. percben aztán megtört a jég, Pedri passzából Lewandowski vette be a házigazdák kapuját. A vendégek a folytatásban is veszélyesebben játszottak, gólt azonban a Napoli szerzett Osimhen révén a 75. percben.

A döntés mindkét párharcban a visszavágóra maradt, melyre március 12-én kerül majd sor.  

Kapcsolódók

Kimaradt?