BL: Az FCSB és a Ferencváros is búcsúzott

Az FCSB és a Ferencváros is búcsúzott a labdarúgó-Bajnokok Ligájától: a román bajnok 1-1-es idegenbeli döntetlen után 3-2-re kikapott hazai pályán a Sparta Prágától, míg a magyar alakulat a dániai 2-0-s vereségét követően 1-1-re mérkőzött otthon a Midtjyllanddal.

Ezeket a párharcokat a legrangosabb európai klubtorna harmadik selejtezőkörben rendezték, így a vesztesek az Európa Liga playoff-körében folytathatják a nemzetközi szerepelést. Az FCSB a LASK Linz gárdájával, a Ferencváros pedig a feröeri Klaksvík és a bosnyák Borac Banja Luka összecsapás továbbjutójával küzd meg.

A Sparta az első félidőben leiskolásta az FCSB-t | Fotó: Agerpres

Az FCSB a bukaresti Ghencea stadionban fogadta kedd este a cseh alakulatot, az idegenbeli döntetlen pedig bizakodóvá tette a papírforma szerint esélyesebb ellenféllel szemben. A Sparta viszont gyorsan megmutatta, hogy miért is számít favoritnak: szögletet követően, tizenegyesből és akcióból is betaláltak a házigazdák kapujába. Mindezt az első félidőben, és bár az FCSB a szünet után már irányítása alá vonta a játékot, már túl késő volt a fordításhoz. Olaru az 59. percben csökkentette a hátrányt, majd öt perccel a meccs vége előtt Edjouma fejesgólja élesztette fel a reményt, de nem sikerült hosszabbításra menteni a meccset.

A Fradi döntetlenre mérkőzött dán ellenfelével | Fotó: MTI

A Ferencváros eközben az MTI beszámolója alapján a francia Ibrahim Cissé góljával hamar megfelezte az idegenben összeszedett hátrányát, de a dán bajnok a második félidő elején Oliver Sörensen találatával egyenlített, innentől a magyar csapatnak nem volt reális esélye arra, hogy megfordítsa a párharcot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?