Gyerekként a labdarúgás volt Jakab Apor nagy szenvedélye, de tornatanárként dolgozó édesapja harmadik osztályos korában bevezette őt az atlétika világába is. Bár utána még sokáig kitartott a foci mellett, időközben elkezdett versenyekre járni, remek eredményei pedig rámutattak arra, megéri csak a futásra koncentrálnia a folytatásban. Amikor a magyar fővárosba költözött, nehézséget jelentett neki megszokni a feszített élettempót és azt, hogy több téren egyszerre kell jól teljesítenie. Bár ritkán van lehetősége hazamenni, igyekszik a lehető legintenzívebben megélni a szeretteivel töltött időt. Úgy érzi, a Ferencvárosnál Magyarország legjobb sprinteredzői, Karlik Pál és Kaptur Éva kezei alatt edződhet, idei remek eredményei és egyéni rekordjai után jövőre az U23-as Európa-bajnokságon is szeretne bizonyítani.

– Ki vezetett be téged az atlétika és a futás világába?

– Az első emlékem harmadik osztályos koromból származik. Édesapám vezetett be, aki testnevelőtanár a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban. Ő egyetemen atlétikára szakosodott, ezért közel állt hozzá a sport. Nekem, mint általában minden kisfiúnak, a foci volt a nagy szerelmem. Édesapám egyszer beíratott egy városi háziversenyre, az volt az első kapcsolatom a sporttal. Az váratlanul annyira jól sikerült, hogy egy volt marosvásárhelyi atléta, Graur Cristi felkeresett és megkérdezte, nem járnék-e el hozzá sportolni. Az nem konkrétan atlétikai versenyszámokról, hanem mozgás- és erőfejlesztésről szólt.

– Amikor már elkezdtél rendszeresebben futószámokra koncentrálni, a távok közül melyekre összpontosítottál?

– Az első versenyem után még mindig a labdarúgással foglalkoztam a legtöbbet. Akkor az atlétika csak egy mellékág volt számomra. Többször is futottam viszont a Szász Adalbert versenyeken, ahol két kilométeres futás is volt. Az volt az akkori célom, hogy minél több dologban kipróbáljam magam, de már akkor is a sprintszámok számítottak a legnagyobb erősségemnek. Jelenleg 60, 100 és 200 méteren versenyzek.

– Mikor jött el az a pillanat, amikor a focival kezdett megszakadni a kapcsolatod és érezni kezdted, hogy az atlétikával akár profi szinten is foglalkoznál?

– Nyolcadikos koromban kezdtem el újra versenyekre járni, országos bajnokságokon is részt vettem, de még akkor is a foci volt az első. Tizedik osztályos lehettem, amikor egyre jobb eredményeket kezdtem elérni az atlétikában, így a labdarúgás lassan háttérbe szorult, onnantól kezdve már csak a futásra koncentráltam. Bennem mindig is megvolt a versenyszellem. Azért is döntöttem a váltás mellett, mert az atlétika egyéni sportág, s csak rajtam múlik, a pályán milyen eredmény fog kijönni.

– Miért döntöttél a magyarországi folytatás mellett?

– Sajnos Marosvásárhely még mindig nem rendelkezik kész, 400 méteres atlétikapályával. A 200 méteres Bolyai-pályát használják a fiatal atléták, de az nem megfelelő a profi felkészüléséhez. Sokszor önköltségből jártam Segesvárra vagy Kolozsvárra. Majd úgy döntöttem, hogy a budapesti Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen szeretném folytatni tanulmányaimat. Tizenegyedik osztályban felvettem a kapcsolatot a Ferencváros atlétika szakosztályával, azóta is együtt dolgozunk a mindennapi eredményekért.

– Mennyire voltál elégedett az elmúlt években az egyéni fejlődéseddel, az eredményeket tekintve sikerült elérned azt, amit kitűztél magad elé?

– Amióta csatlakoztam a csapathoz, Karlik Pállal és Kaptur Évával dolgozhatok, akik szerintem Magyarország legjobb sprinteredzői és nemzetközi színvonalat képviselnek. Azóta nagyon sokat tudtam előre lépni fizikailag és technikailag is. Az idei szezonnal is elégedett vagyok. A 100 méteres sprintszámmal kapcsolatban még van bennem egy kis hiányérzet, de úgy érzem, összességében megvan a stabilitás. Fedett pályán és szabadtéren is tudtam egyéni rekordokat futni a fő távjaimon, emellett felnőtt bajnoki érmeket tudtam szerezni. Még az utánpótlás korosztályba tartozom, de örülök, hogy a felnőtt mezőnnyel is fel tudom venni a versenyt.

– A három fő távod közül melyiken dolgozol a legtöbbet a mindennapokban?

– Ezek kéz a kézben járnak, mindegyikre nagy hangsúlyt fektetünk. Fedett pályán például 200 méteren sikerült felnőtt bajnoki ezüstérmet szereznem, a szabadtérin pedig 100 méteren. Igazából mindkettőt fő számomnak nevezném és párhuzamosan mindkettőben előre tudtam lépni.

– A következő egy-két szezonra nézve milyen célt tartasz reálisan elérhetőnek?

– Jövőre rendezik az U23-as Európa-bajnokságot. Az lesz a fő célom, hogy ott a lehető legjobb eredményt érjem el. Reményeim szerint ez sikerülni is fog. Ott magyar váltót is tudnak indítani, mert vannak a korosztályomban még jó sportolók, akikkel erős váltót tudunk összerakni.  Emellett persze egyéniben is szeretnék marandót alkotni.

– Milyen gyakran van lehetőséged hazajárni?

– Általában nagyon kevés időt tudok Marosvásárhelyen tölteni. Most úgy alakult a szezon, hogy picit hosszabb időre hazajöhettem, de az edzésmunkámat ugyanúgy el kell végeznem. Még lesz egy versenyem Magyarországon, a magyar csapatbajnokság, ahol a Fradi szakosztályát kell képviselnem, arra még mindig készülünk. Év közben annyira feszített a felkészülés tempója, hogy örülök, ha az ünnepekre és a fontos családi eseményekre haza tudok jönni. Szóval kevés időt tudok itthon tölteni, de azt próbálom minél inkább megélni. A családom, a barátaim és az itthoni közösség is előre hajt, úgy érzem, őket is képviselnem kell a pályán

– Említetted a feszített tempót, mennyire volt nehéz ehhez az évek során hozzászokni?

– Az eleje nagyon nehéz volt, igazából most is az, csak azóta már kitapasztaltam a dolgokat. Nehéz volt az egyetemi órákat összehangolni az edzésekkel és az elvárásoknak megfelelően teljesíteni. A sportegyetemen a gyakorlati órák is másfél órásak, az edzések mellett ezeken is oda kell tennem magamat, Budapesten pedig a tömegközlekedés is hosszú időt tud igénybe venni. Minden nap nagyon pörögni kell, hogy felvegyem ezt az élettempót.