A segesvári csata 177. évfordulójához közeledve ünnepi megemlékezést tartottak a Maros megyei Fehéregyházán, ahol első alkalommal mutatták be a teljesen megújult Petőfi Sándor Emlékhely új állandó kiállítását. A rendezvényen magyarországi és erdélyi közéleti személyiségek, történészek, muzeológusok, egyházi- és önkormányzati képviselők emlékeztek Petőfi Sándorra, a szabadságharc hőseire és mindazokra, akik nemzedékeken át őrizték az emlékhelyet. A tárlatot ezúttal csak a meghívott vendégek nézhették meg, a nagyközönség számára később nyílik meg.

Az emlékezés az Ispán-kútnál kezdődött, azon a helyen, amelyet a hagyomány Petőfi Sándor utolsó ismert útjához köt. A megemlékezők előtt Szabó József, a helyi Petőfi Múzeum gondnoka hangsúlyozta, a költő emléke tovább él, és Jókai Mór gondolatával emlékeztetett arra, hogy Petőfi nem csupán a múlt része: „Petőfi él mindörökké.”

Domonyi László, Kiskőrös polgármestere a költő szülővárosa és Fehéregyháza közötti különleges kapcsolatról beszélt. Petőfi életének kezdete Kiskőröshöz, utolsó ismert állomása pedig Fehéregyházához kötődik, ezért a két település emlékezete egymástól elválaszthatatlan – hangsúlyozta.

Kiskunfélegyháza képviseletében Tóth Gyuláné Emília arra hívta fel a figyelmet, hogy Petőfi nemcsak irodalmi nagyság, hanem erkölcsi örökség is. Versei és szabadságeszménye ma is összekötik a Kárpát-medence magyar közösségeit, miközben arra figyelmeztetnek, hogy a nemzeti emlékezetet nem elegendő megőrizni: újra és újra meg kell tölteni tartalommal.

Az Ispán-kútnál tartott megemlékezés koszorúzással zárult, majd az ünnepség a fehéregyházi unitárius templomban folytatódott.

A történelem nem közvélemény-kutatásokból születik

Szabó László unitárius lelkész prédikációja jóval túlmutatott a hagyományos ünnepi emlékezésen. Beszédét azzal a gondolatkísérlettel kezdte: vajon miként alakult volna a magyar történelem, ha a szabadságért küzdők előbb felmérik, támogatja-e a többség a változást, majd a kockázatok láttán stratégiai nyugalomra intik magukat.

Ha 1848 márciusában közvélemény-kutatások készülnek arról, akar-e a társadalom veszélyes felfordulást, és a forradalmi ifjakat hazaküldik pihenni, ma aligha ünnepelnénk őket hősökként – mondta. Ugyanígy emlegette az 1956-os forradalom résztvevőit, akik tisztában voltak azzal, hogy életüket és személyes szabadságukat kockáztatják.

A lelkész szerint azonban a változás felelősségét nem lehet kizárólag a történelmi hősökre hárítani. A hétköznapi embereknek nap mint nap fel kell ismerniük a személyes megújulás szükségességét. A nagy társadalmi fordulatok mellett szükség van a saját életünkben végrehajtott „belső forradalomra” is, hogy igazabbá váljunk, közösségi szolgálatunk pedig eredményesebb legyen.

Szabó László hangsúlyozta: az egyház nem állhat a társadalmon kívül vagy fölötte. Tagjai ugyanabban a világban élnek, ugyanazokkal a politikai, gazdasági és közösségi kihívásokkal szembesülnek, mint bárki más. Márton Áron gondolatát idézve arra emlékeztetett, hogy az igazi haza az égben van, de az oda vezető út a földön halad. Ezért az egyház számára sem lehet közömbös, milyen megaláztatások, jogfosztások vagy veszélyek érik az embereket és közösségeket.

Petőfit idézve hozzátette: „Legyünk szemei mindnyájan egy láncnak, szüksége van mindnyájunkra a hazának.”

Megőrizni, megújítani, továbbadni

Nicolae Șovrea, Fehéregyháza polgármestere arról beszélt, hogy a település története egyszerre része a román és a magyar emlékezetnek.

A múlt megőrzése szerinte nem elválasztja, hanem közelebb hozhatja egymáshoz a közösségeket. Köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak az emlékhely megújulásához, és reményét fejezte ki, hogy az új kiállítás egyre több látogatót vonz majd Fehéregyházára.

A település vezetője a rendezvény végén egy emlékplakettet adott át Tarr Zoltán miniszternek

„Távolabb lépni a szobortól”

Tarr Zoltán, Magyarország társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztere szerint Fehéregyháza nemcsak Petőfi eltűnésének helyszíne, hanem olyan történelmi pont is, amely a győzelmek mellett a veszteségekkel való szembenézésre késztet.

Beszédében Fehérvárt, Mohácsot, 1848–49-et és 1956-ot említette olyan történelmi korszakokként, amelyek megmutatták, milyen bátor, szabadságszerető és hazájáért áldozatra kész a magyar ember. „Ez a bátorság és szabadság a közös nemzeti alapunk, amely még a legnehezebb időkben is összetartotta a nemzetet” – mondta.

A miniszter szerint szinte nincs olyan magyar ember, aki azt mondaná, nem ismeri Petőfi Sándort, mégis kevesen ismerik igazán magát az embert. Az iskolai ünnepségek, a közhelyek és a kultusz többnyire csak a felszínt mutatják meg abból, ki volt valójában Petőfi. „Ez a kiállítás arra tesz kísérletet, hogy távolabb lépjünk a szobortól, távolabb lépjünk a kultikus szerzőtől, és egy sajátos összefüggésben, eltűnésén és halálán keresztül mutassuk meg újra életművének nagyságát és értékét” – tette hozzá.

Emlékeztetett, Petőfi eltűnése korában mindössze egy egysoros újsághír volt. Később azonban, részben a világosi fegyverletétel közelsége miatt, nemzeti szimbólummá nőtt. Fehéregyháza síkja az egyszerű honvédtömegsírok helyéből nemzeti gyászhellyé vált, a költő tragédiája pedig összemosódott a szabadságharc katonai összeomlásával.

Tarr Zoltán szerint Segesvár története arra figyelmeztet, hogy a nehézségek és a kudarcok ugyanúgy részei a magyar történelemnek, mint a dicsőséges pillanatok. Petőfi halálával egy teljes, tehetséges és energikus nemzedék sorsa vált jelképpé: sokan meghaltak, emigrációba kényszerültek, besorozták őket, vagy belső száműzetésbe vonultak.

A múzeumok és kiállítások feladata ezért nem csupán a tárgyak konzerválása, hanem az is, hogy jelentést adjanak a veszteségeknek, és segítsenek megérteni, milyen történelmi hibákat nem szabad újra elkövetni.

Hangsúlyozta, a külhoni magyarok jogainak képviselete kötelesség, és a közösségek támogatásából nem lehet visszavenni. Ugyanakkor szerinte ennek átláthatóan, politikai befolyástól mentesen kell történnie.

A párbeszédet nevezte a nemzet megerősítéséhez vezető út egyik legfontosabb eszközének. „Meggyőződésem, hogy a beszélgetések útján tudunk eljutni azokhoz a közös álláspontokhoz, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy nemzetünket újra erőssé, újra bátorrá és újra bizakodóvá tegyük” – mondta.

Beszéde végén köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a megújult emlékhely és az új kiállítás létrehozásában. „Szívből remélem, hogy mindenki megtalálja a maga emberarcú Petőfi Sándorát ezen a kiállításon” – zárta ünnepi gondolatait.

„A szabadságtól mindig csak egy nemzedék választ el”

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elsőként azoknak az asszonyoknak és férfiaknak mondott köszönetet, akik nemzedékeken át ápolták a fehéregyházi emlékhelyet, gyakran olyan korszakokban is, amikor nem volt szabad nyíltan emlékezni, és az ehhez szükséges eszközök sem álltak rendelkezésre. „Nekik köszönhetjük, hogy ma itt lehetünk” – közölte.

Szerinte egy emlékhely mindig legalább két történetet őriz. Egyrészt annak a történetét, akinek emléket állítanak, másrészt azokét, akik fontosnak tartották és tartják, hogy ez az emlék jelen legyen a közösség életében.

Ezért nemcsak Petőfi Sándorról kell beszélni, hanem arról is, hogyan látjuk és értelmezzük őt, valamint mit jelent számunkra ma Petőfi és a szabadság.

Kelemen Hunor szerint hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a költőről már mindent tudunk, hiszen az iskolában megtanultuk életrajzának és életművének legfontosabb elemeit. Mégis újra meg újra rá kell ébrednünk, hogy a kultusz mögött eltűnik maga az ember.

Közölte, Pest-Buda után Petőfi Erdélyben és a Partiumban írta a legtöbb versét. Amikor erre járt, úgy ünnepelték és fogadták, ahogyan mai szóhasználattal egy rocksztárt szokás. Erdélyben talált szerelemre, és itt esett el másik szerelméért, a szabadságért.

Hangsúlyozta, a szabadság nem egyszer megszerzett és magától értetődően továbbörökíthető állapot. „A szabadság a 21. században is törékeny. A szabadságtól mindig csak egy nemzedék választ el. A szabadság eltűnése mindig az aktuális nemzedéken múlik, és megőrzése is csak rajtunk múlhat. Nem egyszerűen megörököljük a szabadságot, minden nemzedéknek újra meg kell védenie, sokszor újra meg kell találnia, és kötelessége továbbadni” – hangsúlyozta.

A szabadság szerinte döntés, bátorság és felismerés kérdése. Nem elegendő arra hivatkozni, hogy elődeink kivívták és ránk hagyták: nekünk is nap mint nap döntenünk kell mellette.

Minden olyan helyzetben, amikor kiállunk jogainkért, nem mondunk le kultúránkról vagy nyelvünkről, intézményeket építünk, és nem engedjük, hogy mások döntsenek helyettünk, a szabadság mellett döntünk – mondta.

Kelemen Hunor közölte, különbség van a valamitől való és a valamire való szabadság között. A szabadság nemcsak a zsarnokság, az elnyomás és a jogfosztás hiányát jelenti, hanem azt is, hogy van jog, méltóság és közösség. „Szabadság emberi méltóság nélkül nem létezhet. Ahol az emberi méltóság sérül, ott mindig a szabadság is sérül. Ahol az egyéni szabadság sérül, ott a közösség sem lehet szabad. Ahol az egyik nemzet szabadsága sérül, ott a másik nemzet is csak részben lehet szabad” – hangsúlyozta.

Szerinte a szabadság csak akkor teljes, ha minden ember és minden közösség valóságává válik. Az erdélyi magyarság számára ez azt jelenti, hogy nem mások ellenében, hanem másokkal egyenrangúan élhet anyanyelvével, kultúrájával, és beleszólhat saját közössége sorsának alakításába.

Az RMDSZ elnöke szerint bonyolult világban élünk, amelyben egy egymilliós közösség nem tud minden külső folyamatot befolyásolni. Van azonban valami, ami csak rajtunk múlik: közösségünk állapota. „Rajtunk múlik, milyen a közbeszéd, rajtunk múlik, milyen a közhangulat, és rajtunk múlik, hogyan tekintünk a jövő felé” – fogalmazott.

A közösség akkor erős, ha nem a megosztottság uralkodik el benne, és nem a gyűlöletre, hanem egymás megértésére, tiszteletére és az emberi méltóság elfogadására épül. „Ez sokkal több, mint a tolerancia. Nem megtűrnünk kell egymást mindenkinek a maga nézeteivel együtt, hanem el kell fogadnunk egymást” – mondta.

Hangsúlyozta: az erdélyi magyar közösség nem különleges jogokat kér, hanem helyet az „jogok asztalánál”, vagyis mindazt, ami egy közösséget megillet. Petőfit idézve emlékeztetett: „Ahol a szabadság, ott van a haza.” Szerinte ezért egy Petőfi-emlékhely nemcsak a múltra mutat, hanem arra is figyelmeztet, hogy a haza nem pusztán földrajzi hely, hanem értékrend.

A haza ott van, ahol az ember szabadon vállalhatja önmagát, ahol a közösség dönthet a sorsáról, és ahol a hatalom nem uralkodik az embereken, hanem szolgálja őket – fogalmazott.

Megőrizni, megújítani és továbbadni

Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke három szóval foglalta össze a beruházás jelentőségét: megőrizni, megújítani és továbbadni.

Mint mondta, meg kell őrizni mindazt, amit az előző nemzedékek létrehoztak, korszerű formában kell bemutatni a jelennek, majd tovább kell adni azoknak, akik most ismerkednek a történelemmel. Fehéregyháza ezért nem egyszerűen történelmi helyszín, hanem olyan emlékhely, ahol a múlt és a jelen találkozik, és ahol a fiatalabb nemzedékek számára is érthetővé és átélhetővé kell tenni Petőfi örökségét – hangsúlyozta.

Közölte: „a mai átadás egyben egy szerteágazó együttműködés eredménye is. A fejlesztés mögött közintézmények, kulturális és múzeumi szakemberek, támogatók közös munkája áll. Különös értéke van annak, hogy ez az együttműködés országhatárokon is átível. Petőfi öröksége ugyanis nem szorítható közigazgatási határok közé” – hangsúlyozta.

A kulturális örökség megőrzése közös felelősség, ugyanakkor lehetőség arra is, hogy a múlt értékei közösségeket és nemzedékeket kapcsoljanak össze. „Az előttünk járó nemzedékek megőrizték ezt a helyet. A jelen nemzedék megújította. A következő feladat, hogy továbbadjuk, úgy, hogy Fehéregyháza az élő emlékezet helye maradjon” – mondta.

Köszönet illeti a Magyar Kormányt és a Petőfi Irodalmi Múzeumot a nyújtott támogatásért, valamint mindazokat, akik az elmúlt években munkájukkal és elkötelezettségükkel hozzájárultak ahhoz, hogy ez a fejlesztés megvalósulhasson. Bízunk abban, hogy az elmúlt években kialakult szakmai partnerség a jövőben tovább erősödik, és újabb közös kezdeményezéseknek, értékteremtő együttműködéseknek nyit utat.

Kívánom, hogy a megújult múzeum és emlékhely hosszú időn át méltó őrzője legyen közös történelmi és kulturális örökségünknek, és olyan hely maradjon, ahová újabb és újabb nemzedékek érkeznek emlékezni, megérteni és továbbvinni ezt a szellemiséget. 

Ez az üzenete ennek a felújításnak – és ez a közös felelősségünk a jövőben ” – mondta a Maros Megyei Tanács elnöke.

Sír nélküli gyászhelyből nemzeti emlékhely

Török Petra, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója arra emlékeztetett, hogy Petőfi Sándornak nincs ismert sírja, ezért Fehéregyháza különleges helyet foglal el a magyar nemzeti emlékezetben.

Kiemelte az emlékhely történetét az 1898-ban létrejött első emlékháztól egészen a mostani megújulásig. Kitért a csatatéren végzett régészeti kutatásokra is, amelyek során több olyan lelet került elő, amely most helyet kapott az új kiállításban.

Külön beszélt a szabadságharc özvegyeiről, köztük Szendrey Júliáról, akiknek személyes vesztesége közösségi emlékezetté alakult. „Személyes gyászukból közösségi emlékezet született” – fogalmazott.

Nem a múzeummal kezdődött

Az ünnepséget követően a meghívott vendégek elsőként nézhették meg az új állandó kiállítást. A tárlaton Kalla Zsuzsa, a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményi főigazgató-helyettese vezette végig a résztvevőket.

Mint elmondta, az emlékhely története valójában nem a múzeummal kezdődött, hanem a csatatér temetőkertjével és a tömegsírok gondozásával. Erre épült rá később az emlékház és a Petőfi-kultusz helyi története.

A tárlat ezért nemcsak a költőről, hanem arról is mesél, miként vált Fehéregyháza a magyar nemzeti emlékezet egyik fontos helyszínévé. Bemutatja az 1898-as jubileumi ünnepséget, a Fehéregyháza mellett létrejött magyar telepet, és azokat az évtizedeket, amikor évről évre itt emlékeztek meg Petőfiről.

A kiállítás első része a település történetével is foglalkozik. Kiemelt helyet kapott benne a mára eltűnt Haller-kastély, a Haller család, és Fehéregyháza régészeti öröksége.

Kalla Zsuzsa elmondta, a régi kiállítás méltatlan körülmények között működött. A tető beázott, a víz a vitrinekbe és a műtárgyakhoz folyt, az emlékhelyet mégis folyamatosan látogatták. „A legrosszabb időszakban sem adták fel. Családok, kirándulók és kerékpárosok akkor is felkeresték ezt a helyet, amikor a kiállítás körülményei már méltatlanok voltak” – mondta.

Új szárny, korszerű kiállítás

A Maros Megyei Múzeumhoz tartozó Petőfi Sándor Emlékhely teljes körű felújításon és bővítésen esett át. Az épület új szárnnyal és korszerű kiállítóterekkel bővült, megújult a park, restaurálták a kertben álló obeliszket is.

Az új, interaktív állandó kiállítás bemutatja Petőfi erdélyi kötődéseit, a segesvári csatát, eltűnésének körülményeit, valamint azt a kultusztörténetet, amely az elmúlt több mint másfél évszázadban Fehéregyháza köré épült.

A 6,4 millió lejes beruházás a Maros Megyei Tanács, a magyar kormány és a Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 programjának támogatásával valósult meg. A fejlesztésben a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Maros Megyei Múzeum és a Fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület is részt vett.

A megújult emlékhelyet és az új állandó kiállítást az évfordulós megemlékezés résztvevőinek mutatták be elsőként. A nagyközönség előtt a tárlat később nyílik meg.