Megkoszorúzta az államfő a bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművét
Nicuşor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél – írja az Agerpres.
Később egy X-bejegyzésben az elnök azt írta, 1990 nyara ma is fájdalmas sebként tátong az ország közelmúltbeli történelmében, hiszen egy olyan időszakot idéz, amikor az 1989. decemberi forradalom nyomán feltámadt reményeket erőszak és súlyos társadalmi feszültségek árnyékolták be. Az államfő rámutatott, az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás tragédiáját a „cinikus politikai hatalom” idézte elő, amely erőszakkal, elnyomással és megfélemlítéssel próbálta meg letörni a demokratikus törekvéseket. „Mély tisztelettel hajtok fejet azok emléke előtt, akik életüket vesztették a sorsfordító napokban, valamint a sérültek és mindazok előtt is, akiknek életét drámai módon megváltoztatták az akkori események” – fogalmazott bejegyzésében Nicuşor Dan.

Az elnök hozzátette, egy konszolidált demokrácia „nem fél a saját múltjától, bármilyen sötét vagy nehezen értelmezhető is legyen”. Az államfő szerint a történelem maradéktalan felvállalása az egyetlen út, amelyen keresztül egy nemzet meggyógyulhat, és méltósággal tekinthet a jövőbe. Az, hogy az igazságszolgáltatás három és fél évtized után sem hozott még ítéletet a bányászjárás ügyében, „elfogadhatatlan szégyenfolt és olyan adósság, amelyet rendezni kell” – tette hozzá.
Nicuşor Dan szerdán kihirdette a törvényt, amely a bányászjárás és az antidemokratikus elnyomás áldozatainak emléknapjává nyilvánítja június 15-ét. Szombati X-bejegyzésében kitért ennek a jogszabálynak a fontosságára is, hangsúlyozva, hogy az államnak kötelessége előmozdítani a polgári nevelést és életben tartani az események áldozatainak emlékét.
CSAK SAJÁT