Ma is lobog Petőfi lelke: a fehéregyházi csata és a költő halálának 174. évfordulójára emlékeztek

Petőfi lelke ott van velünk, mikor ma, magyarok teszünk valamit szülőföldünkért, közösségünkért, nemzetünkért. Emléke mellett tartsuk meg ezt a lelkületet is - jelentette ki Szilágyi Péter Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára vasárnap Fehéregyházán.

A Segesvár melletti településen, a turulmadaras emlékműnek helyt adó múzeumkertben az 1849-es fehéregyházi csata és Petőfi Sándor halálának 174. évfordulója alkalmából tartottak ünnepi megemlékezést.

Fotó: MTI/Veres Nándor

Szilágyi Péter beszédében Szabolcska Mihály Petőfi lelke című írására utalva elmondta: mikor a szerző Petőfi lelkét említi, „a magyar szabadság lelkét" keresi. „Petőfi Sándor nyomán haladva azóta is ezt keresi minden nemzedék, a maiak is, így mi is" - hangsúlyozta. Ez a hazaszeretethez kötődik a legszorosabban, Petőfit is ez vezérelte a legnagyobb áldozat meghozatalára Fehéregyháza határában, és ez „az örök eligazodási pont" minden nemzedék számára - vélte.

A politikus kijelentette: a hazaszeretet vezette a magyar kormányt is arra, hogy 2010 óta a nemzeti összetartozás megerősítésére törekedjen minden magyar közösségben a Kárpát-medencében és bárhol a világon, és meglátása szerint ez az elmúlt 13 év legnagyobb eredménye. „Akik ennek a szellemében cselekszenek ma, azokban ott dolgozik Petőfi lelke, ott lobog a 200 éve fellobbant láng is" - fogalmazott.

Arról is szólt, hogy Kárpátalján a magyar közösség óriási kihívásokkal néz szembe, 2014 óta jogfosztott állapotban tartják, és a háború minden további napja életveszélyt jelent számára. Ezért a magyarok elsődleges érdeke a fegyverszünet kihirdetése, a béketárgyalások megkezdése - összegzett.

Fotó: MTI/Veres Nándor

Szabó József, a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke arról beszélt, hogy az egykori csata helyszínén a „visszatérő, örökké élő Petőfire" emlékeznek évről évre. Külön szólt Haller Lujza grófnőről, aki az emlékparkot és helyi Petőfi-múzeumot létrehozta, gondozta.

Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke az erdélyi Petőfi-kultusz erősségét méltatta, és rámutatott: Petőfi óta tudjuk, hogy minden rendszer megdönthető és tudatosan kell tenni a békéért.

Pohankovics András, Kiskőrös képviselőjeként „az egyik szülőváros" üzenetét hozta, és úgy vélte, a bicentenárium ösztönzés a határon túli és inneni magyarság számára, önazonosságát, megmaradását szolgálja.

Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere rámutatott, hogy Petőfi minden magyaré, „nem véletlenül nyugszik egyszere sehol és mindenhol", és halálának napja „a megdicsőülésének napja".

A fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezete által rendezett emlékünnepség koszorúzással kezdődött az ispán-kúti emlékműnél, majd az unitárius templomban istentisztelet követte. A turulmadaras emlékműnél is volt koszorúzás, az ünnepi hangulatot a sárospataki 8kor Színház, a bajai Rábl Színpad és Zenei közösség, és Bánföldi Szilárd színművész fellépése biztosította.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?