Hozz egy szál virágot Petőfinek – ezzel a felhívással hívta meg a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) a kézdivásárhelyieket arra az emlékünnepségre, amelyen a nagy költő kézdivásárhelyi tartózkodásának az évfordulójára emlékeztek.

Petőfi Sándor 1849. július 24-én egy estét töltött a céhes városban, az akkori Szarvas Fogadóban, ami a Román Posta mai épületének a helyén állt. Petőfi Bereckbe igyekezett, hogy Bem József tábornokkal találkozzon.

Az ünnepségen a civilek mellett a magyar politikum is képviseltette magát, jelen volt dr. Pajtók Gábor, Heves vármegye országgyűlési képviselője, Rideg László, Bács-Kiskun Vármegye Közgyűlésének elnöke. A helyi „erőket” Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Fejér László Ödön szenátor képviselték.

Az ünnepség a Petőfi Társulat két előadójának, Farkas Tamás Zoltánnak és Kisgyörgy Miklósnak a fellépésével kezdődött, ők Petőfi A XIX. század költői című versét adták elő megzenésítve.

A beszédek sorát Pajtók Gábor kezdte, aki hangsúlyozta: tartozunk a költőnek azzal, hogy a szabadság, nemzet, haza szavak számunkra és utódaink számára is azt jelentsék, mint Petőfi Sándornak. Hangsúlyozta azt is, hogy minden magyarban van egy kis Petőfi és Petőfiben ott van minden magyar.

A költő szülőhelyéről érkező Rideg László szerint szinte nincs olyan magyarlakta település, ahol a költőről ne lenne elnevezve egy iskola, közintézmény vagy épp utca és ez nem kényszerből, hanem a Petőfi Sándor iránti tiszteltből van így. Kiemelte: még a távoli Kínában is oktatják a Szabadság, szerelem című versét, az ottani tananyag részét képezi.

Tamás Sándor úgy vélekedett: Petőfi Szendrey Júliának írt leveleiből tudjuk, hogy a költőben székelyföldi körútja során megfogalmazódott: a pár jövőjét Háromszéken képzelte el, csak a balsorsnak tudható be, hogy a szerelmespár nem telepedhetett le Kézdivásárhelyen vagy Sepsiszentgyörgyön.

A felszólalók sorát Szőllősi Tamás, a KVISZ elnöke zárta. „Mi, kézdivásárhelyiek, háromszékiek méltán lehetünk büszkék arra, hogy a nagynevű költő kisvárosunkat is meglátogatta. Életének két döntő eseményének színtere volt Erdély:a házasság és a háború, vagy ahogy ő mondta: szabadság, szerelem! Joggal lehetünk büszkék, hiszen innen nem messze Bereckben találkozik Bemmel, akit bálványoz, már-már apa-fiú közötti leggyengédebb viszony fűzi őket össze. Ennek emlékét itt is őrizzük, hiszen a plakettől nem messze ott áll Bem apó szobra is, szintén Vetró András szobrászművész keze munkája. Így városunkban szimbolikusan a mentor és a tanítvány összekapcsolódik, és egy erőteret hoz létre. De emellett fontos, az a tény is, hogy Petőfi úgy járt Háromszéken a forradalom időszakában, hogy komoly szándékai voltak, hogy Székelyföldre költözzön élete szerelmével, Szendrey Júliával. Ez volt a föld, amely vágyainak paradicsoma volt, ahogy azt olvashatjuk Egressy Gábornál” – mondotta az ünnepség  szervezője.

Hozzátéve: bizonyára nincs egyedül, aki ha visszagondol gyerekkorára, egyből bevillan olyan emléke, mikor épp a költőóriás valamelyik versét szavalja, vagy a szülei, nagyszülei akár rokonok szavalják neki. „Ő az a költő, akiről bátran kijelenthetjük, hogy nincs olyan magyar ember a Kárpát-medencében, aki ne tudna kiskora óta idézni legalább egy sort tőle. Szinte fülembe cseng, ahogyan nagytatám szavalta a Nemzeti dalt, az az átélés, az a büszkeség, ami ott volt a hangjában és jellemében örökre megmaradt. Tudom, hogy majd gyerekeimnek és unokáimnak, és is hasonlóképp fogom szavalni” – osztotta meg személyesebb hangvételű gondolatait az elnök.

Az ünnepség végén Bánföldi Szilárd, a budapesti Újszínház művésze szavalt, majd a jelenlevők virágokat helyeztek el az emlékplakett alatt.