Oscar-díjas a Dűne magyar berendezője, Sipos Zsuzsanna

Oscar-díjat kapott a Magyarországon forgatott sci-fi, a Dűne magyar berendezője, Sipos Zsuzsanna, akit a film látványtervezőjével, Patrice Vermette-vel közösen díjaztak a 94. Oscar-díjátadó gálán, vasárnap este a legjobb látvány / produkciós tervezés kategóriában. A legjobb film díját a CODA kapta, a legtöbb szobrocskát, összesen hatot, a Dűne nyerte.

A filmes szakember korábban dolgozott a Szárnyas fejvadász 2049-ben, a Gemini Manben és a Borgiákban is. Sipos Zsuzsanna március közepén már a brit filmakadémia BAFTA-díját is elnyerte a munkájáért.Az Oscar-gálán Patrice Vermette köszönte meg elsőként a díjat, majd röviden Sipos Zsuzsanna is, aki rövid beszéde végén magyarul is elmondta, hogy „köszönöm!”.

A legjobb látvány / produkciós tervezés díját hét másik kategória díjával együtt még az élő adás előtt adták át vasárnap este a hollywoodi Dolby Színházban. Ezek közül négyet a Dűne alkotói vehettek át.

Az első győztesek között volt Hans Zimmer zeneszerző is, aki csaknem 30 évvel az első után nyerte el második Oscar-szobrát a Dűne filmzenéjéért. A produkciós tervezés mellett a Dűne a legjobb vágás és a legjobb hang Oscar-díját is megkapta.

A rövid dokumentumfilmek kategóriájában a The Queen of Basketball című produkció győzött, a legjobb animációs rövidfilm díját a The Windshield Wiper kapta, a legjobb kisjátékfilmnek járó Oscart pedig a The Long Goodbye. A smink és haj-kategóriában a Tammy Faye szemei című film győzött.

Először kapta a legjobb filmnek járó Oscart streaming-csatorna produkciója

A CODA kapta a legjobb filmnek járó Oscar-díjat vasárnap este, ezzel pedig az első streaming-csatornára készült produkció lett, amely elnyeri ezt az elismerést. Az Apple TV Plus filmje két további kategóriában is nyert: a legjobb férfi mellékszereplő és a legjobb forgatókönyv díját is megkapta.

A CODA a Child of Deaf Adult (siket felnőtt gyermeke) kifejezés rövidítése. A film egy siket családban felnövő halló gyermekről szól, aki énekes szeretne lenni. A Sian Heder rendezésében forgatott produkcióban siket színészek - Marlee Matlin és Troy Kotsur - alakították a lány szüleit.

Jane Campion vehette át a rendezői Oscart A kutya karmai közt című filmjéért. Az új-zélandi származású Jane Campion a harmadik nő, aki rendezői Oscart kapott az amerikai filmakadémiától.

A legjobb színész díját Will Smith nyerte el a Richard király című film címszerepéért. Pár perccel korábban az egész közönségben meghűlt a vér, amikor Smith felugrott a színpadra, és behúzott egyet Chris Rocknak, aki felesége, Jada Pinkett Smith kopaszságával viccelődött. A színész beszédében elnézést kért a történtekért az akadémiától és a jelölttársaitól.

A legjobb színésznő díját Jessica Chastain vehette át a Tammy Faye szemei című filmért a hollywoodi díjátadó gálán.

Először nyert Oscar-díjat siket férfi színész és afrolatin, LMBTQ színésznő

A West Side Story afrolatin színésznője, Ariana DeBose és Troy Kotsur, a CODA siket színésze kapta a legjobb mellékszereplőnek járó elismerést.

A Steven Spielberg rendezésében forgatott musicalben éneklő, táncoló, játszó DeBose az első afrolatin és nyíltan LMBTQ-színész, aki Oscar-díjat nyert a legjobb női mellékszereplő kategóriában. A 31 éves színésznő a díját azoknak ajánlotta, akiknek valaha megkérdőjelezték identitását. „Ígérem, van hely a számotokra” – mondta. Az Oscart Rita Morenónak is megköszönte, aki a West Side Story 1961-es és mostani, új feldolgozásában is szerepelt.

Troy Kotsur jeltolmács segítségével mondott köszönetet az amerikai filmakadémiának a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjért. Az 53 éves Kotsur az első siket férfi színész, aki Oscar-díjat nyert.

A legjobb animációs film Oscarját az Encanto alkotói kapták.

A Dűne operatőre, Greg Fraiser is Oscar-díjas lett, és Denis Villeneuve sci-fije nyerte el a legjobb vizuális effektusokért járó Oscar-díjat is.

A japán Vezess helyettem (Drive My Car) lett a legjobb nemzetközi film

A japán Vezess helyettem című háromórás dráma nyerte el a legjobb nemzetközi film Oscar-díját. A filmet Hamagucsi Rjuszuke rendezte Murakami Haruki novellája alapján. Ez az ötödik alkalom, hogy japán film kapta meg a kategória díját.A legjobb nemzetközi film Oscarjáért az olasz Isten keze, A világ legrosszabb embere című norvég alkotás, a Menekülés című dán animációs dokumentumfilm és a butáni Lunana: A Yak in the Classroom versenyzett még. A Menekülés egyébként azzal írt történelmet, hogy animációs dokumentumfilmként először három kategóriában is jelölték: a legjobb nemzetközi filmnek járó díj mellett a legjobb egész estés animáció és a legjobb dokumentumfilm kategóriájában is jelölt volt. Díjat végül nem nyert.

Az eredeti forgatókönyvek mezőnyében Kenneth Branagh nyerte az Oscart Belfast című filmjével, a legjobb adaptált forgatókönyvért járó szobrot pedig a CODA írója, Sidan Heder vehette át.

A díjátadón egyperces csenddel emlékeztek meg az ukrajnai háborúról, és az Ukrajnában az orosz katonai invázió miatt kialakult humanitárius válságról. A megemlékezés a nézőkhöz intézett kéréssel zárult, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a háború sújtotta országban élők megsegítésére.

Billie Eilish is a díjazottak között

Billie Eilish és testvére, Finneas O'Connell nyert Oscar-díjat a legjobb betétdal kategóriában a No Time to Die című dalért, ami a legújabb, 25. James Bond-film főcímdala. Mint korábban írtuk, a dal megírása mindössze három napot vett igénybe, és a felvételt egy turnébuszon rögzítették, Texasban. A folyamatról azt árulták el, hogy előzőleg  meghallgattak minden Bond-dalt, hogy elkerüljék a hasonlóságokat és a másolást.

A díjazottak listája:

Legjobb film

  • Belfast
  • CODA – nyertes
  • Ne nézz fel! (Don’t Look Up!)
  • Drive My Car
  • Dűne (Dune)
  • Richard király (King Richard)
  • Licorice Pizza
  • Rémálmok sikátora (Nightmare Alley)
  • A kutya karmai közt (The Power of the Dog)
  • West Side Story

Legjobb rendező

  • Kenneth Branagh (Belfast)
  • Ryûsuke Hamaguchi (Drive My Car)
  • Paul Thomas Anderson (Licorice Pizza)
  • Jane Campion (A kutya karmai közt) – nyertes
  • Steven Spielberg (West Side Story)

Legjobb férfi főszereplő

  • Javier Bardem (Az élet Ricardóéknál/Being the Ricardos)
  • Benedict Cumberbatch (A kutya karmai közt)
  • Andrew Garfield (Tick, Tick… Boom!)
  • Will Smith (Richard király) – nyertes
  • Denzel Washington (Macbeth tragédiája/The Tragedy of Macbeth)

Legjobb női főszereplő

  • Jessica Chastain (The Eyes of Tammy Faye) – nyertes
  • Olivia Colman (Az elveszett lány/The Lost Daughter)
  • Penélope Cruz (Párhuzamos anyák/Madres Paralelas)
  • Nicole Kidman (Az élet Ricardóéknál)
  • Kristen Stewart (Spencer)

Legjobb férfi mellékszereplő

  • Ciarán Hinds (Belfast)
  • Troy Kotsur (CODA) – nyertes
  • Jesse Plemons (A kutya karmai közt)
  • K. Simmons (Az élet Ricardóéknál)
  • Kodi Smit-McPhee (A kutya karmai közt)

Legjobb női mellékszereplő

  • Jessie Buckley (Az elveszett lány)
  • Ariana DeBose (West Side Story) – nyertes
  • Judy Dench (Belfast)
  • Kirsten Dunst (A kutya karmai közt)
  • Aunjanue Ellis (Richard király)

Legjobb adaptált forgatókönyv

  • CODA (Sian Heder) – nyertes
  • Drive My Car (Ryusuke Hamaguchi, Takamasa Oe)
  • Dűne (Jon Spaihts, Denis Villeneuve, Eric Roth)
  • Az elveszett lány (Maggie Gyllenhaal)
  • A kutya karmai közt (Jane Campion)

Legjobb eredeti forgatókönyv

  • Belfast (Kenneth Branagh) – nyertes
  • Ne nézz fel! (Adam McKay, David Sirota)
  • Richard király (Zach Baylin)
  • Licorice Pizza (Paul Thomas Anderson)
  • A világ legrosszabb embere/The Worst Person in the World (Eskil Vogt, Joachim Trier)

Legjobb operatőri munka

  • Dűne (Greg Fraser) – nyertes
  • Rémálmok sikátora (Dan Lausten)
  • A kutya karmai közt (Ari Wegner)
  • Macbeth tragédiája (Bruno Delbonnel)
  • West Side Story (Janusz Kamiński)

Legjobb vágás

  • Ne nézz fel!
  • Dűne – nyertes
  • Richard király
  • A kutya karmai közt
  • Tick, Tick… Boom!

Legjobb eredeti filmzene

  • Ne nézz fel! (Nicholas Britell)
  • Dűne (Hans Zimmer) – nyertes
  • Encanto (Germaine Franco)
  • Párhuzamos anyák (Alberto Iglesias)
  • A kutya karmai közt (Jonny Greenwood)

Legjobb eredeti betétdal

  • “Be Alive” (Richard király, Beynocé Knowles-Carter, Dixson)
  • “Dos Oruguitas” (Encanto, Lin-Manuel Miranda)
  • “Down to Joy” (Belfast, Van Morrison)
  • “No Time to Die” (Nincs idő meghalni, Billie Eilish, Finneas O’Connell) – nyertes
  • “Somehow You Do” (Four Good Days, Diane Warren)

Legjobb hang

  • Belfast
  • Dűne – nyertes
  • Nincs idő meghalni (No Time to Die)
  • A kutya karmai közt
  • West Side Story

Legjobb jelmez

  • Szörnyella (Cruella) – nyertes
  • Cyrano
  • Dűne
  • Rémálmok sikátora
  • West Side Story

Legjobb díszlet

  • Dűne – nyertes
  • Rémálmok sikátora
  • A kutya karmai közt
  • Macbeth tragédiája
  • West Side Story

Legjobb smink és haj

  • Amerikába jöttem 2. (Coming 2 America)
  • Szörnyella
  • Dűne
  • The Eyes of Tammy Faye – nyertes
  • A Gucci-ház

Legjobb vizuális effektus

  • Dűne – nyertes
  • Free Guy
  • Nincs idő meghalni
  • Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája (Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings)
  • Pókember: Nincs hazaút (Spider-Man: No Way Home )

Legjobb animációs film

  • Encanto – nyertes
  • Menekülés
  • Luca
  • Mitchellék a gépek ellen
  • Raya és az utolsó sárkány

Legjobb animációs rövidfilm

  • Affairs of the Art
  • Bestia
  • Boxballet
  • Robin Robin
  • The Windshield Wiper – nyertes

Legjobb nemzetközi film

  • Drive My Car (Japán) – nyertes
  • Menekülés (Dánia)
  • The Hand of Good (Olaszország)
  • Lunana: A Yak in the Classroom (Bhután)
  • A világ legrosszabb embere (Norvégia)

Legjobb rövidfilm

  • Alac Kachuu – Take and Run
  • The Dress
  • The Long Goodbye – nyertes
  • On My Mind
  • Please Hold

Legjobb dokumentumfilm

  • Erőltetett menet (Ascension)
  • Attica
  • Menekülés
  • Summer of Soul (…Or, When The Revolution Could Not Be Televised) – nyertes
  • Writing With Fire

Legjobb rövid dokumentumfilm

  • Audible
  • Lead Me Home
  • The Queen of Basketball – nyertes
  • Three Songs for Benazir
  • When We Were Bullies

(Címlapfotó: Wikimedia Commons)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?