Billie Eilish elkészült az új James Bond-dallal

A Grammy-díjas Billie Eilish és testvére, Finneas O'Connell mindössze három nap alatt hozták össze a 25. James Bond-film címadó dalát.

Az alkotópáros a BBC Breakfast-nek adott exkluzív interjúban elmondta, már évek óta arra várnak, hogy egy James Bond-dalt írhassanak. Azt is hozzátették, hogy nem sokat tudtak a No Time to Die című film cselekményéről előzőleg, és a dal megírása előtt csak egyszer találkoztak Barbara Broccoli filmproducerrel, aki elárult néhány részletet az első jelenetből.

A dal megírása mindössze három napot vett igénybe, és a felvételt egy turnébuszon rögzítették, Texasban. A folyamatról azt árulták el, hogy előzőleg  meghallgattak minden Bond-dalt, hogy elkerüljék a hasonlóságokat és a másolást.

Az eddig érkezett visszajelzések pozitívak, a dalt már több mint 25 millióan megnézték a YouTube-on, a The Guardian kritikusa, Alex Petridis pedig azt írta, hogy talán ez az első lépés Eilish számára, hogy bővítse az elsősorban tinikből álló közönségét. A 18 éves énekes az eddigi legfiatalabb alkotó, akit Bond-dal megírására felkértek.

A No Time To Die című filmet április elején mutatják be a mozikban világszerte, kivéve Kínában, ahol a koronavírus-járvány miatt egyelőre elmarad a premier.

Kapcsolódók

Kimaradt?