Nyolc ország tánccsoportjai mutatkoznak be a Szent István-napi Néptánctalálkozón

Nemzetközi néptánckavalkáddal töltik meg Kolozsvárt és a környező települések utcáit augusztus 16–20. között. A 26. Szent István-napi Néptánctalálkozóra a világ számos pontjáról érkeznek fellépők, emellett gasztronómiai estre, táncházra, népviseleti felvonulásra és számos egyéb izgalmas programra is sor kerül.

A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Szarkaláb Néptáncegyüttes és a SzINT Kulturális Egyesület (Szent István-napi Néptáncalálkozóért Egyesület) augusztus 16-20. között ismét megszervezi, immár huszonhatodik alkalommal a Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót, amely a magyar keresztény államalapításra és államalapító szent királyunkra kíván emlékezni a Kárpát-medencei magyar közösségek, valamint az európai kisebbségek, népcsoportok és regionális kultúrkörök népzenei és néptánc hagyományaival.

Forrás: Szent István-napi Néptánctalálkozó Facebook-oldala

Idén újra nemzetközi néptánckavalkáddal töltik meg Kolozsvár és a környező települések, megyék utcáit, tereit. Ismét nyolc ország 20 külföldi és belföldi kisebbségi és regionális kultúrát képviselő táncegyüttese és zenekara vesz részt a Kolozsváron, a Kolozs megyei Magyarfenesen, Válaszúton, valamint a Fehér megyei Miriszlón megrendezett fesztiválon. 

Forrás: Szent István-napi Néptánctalálkozó Facebook-oldala

Fellép a Józsa Gergely Néptáncegyüttes Kozármislenyről (Magyarország), a Marica Kulturális Egyesület Szalántáról (Magyarország), a Nyisztor György Hagyományőrző Néptáncegyüttes Méhkerékről (Magyarország), a Mendicus Tamburazenekar Vajdaságból (Szerbia), a Nádas Néptáncegyüttes Felvidékről (Szlovákia), az Arany Néptáncegyüttes Gyálról (Magyarország), az Ankara Cumhuriyet Fen Lisesi  Ankarából (Törökország), a Makednos Folk-Dance Group (Görögország), a Ballet Folklorico Son de Mexico (Mexikó), a Ritmus Néptáncegyüttes Kárpátaljáról (Ukrajna), Bojzás Néptáncegyüttes Csíkkozmásról, valamint a házigazda kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes.

Forrás: Szent István-napi Néptánctalálkozó Facebook-oldala

A kolozsvári nagy gálán fellép még a helyi Bogáncs, Zurboló, Ördögtérgye, Ansamblul Folcloric Dor Transilvanian Néptáncegyüttes, valamint a Hóstáti Hagyományőrző Néptánccsoport, a helyi rendezvényeken pedig társulnak a programhoz a szervező együttesek tagjai is. Kísérőzenekarként a talpalávalót a Rezeda és a Finom zenekar húzza.

A fesztiválon sor kerül a nemzetközi néptánckavaládra Kolozsvár Főterén, emellett lesz nemzetközi gasztronómiai est, táncház, népviseleti felvonulás és számos egyéb izgalmas program is.

Forrás: Szent István-napi Néptánctalálkozó Facebook-oldala

Az eseményről bővebb információkat a Heltai Folk Center és a Szent István-napi Néptánctalálkozó, valamint az idei esemény Facebook-oldalán olvashatnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?