Ingyenesen elérhető, mindennapi helyzetekben hasznos online román és magyar nyelvkönyvet alkotott egy marosvásárhelyi csapat. A kezdeményezés mögött a Podium Egyesület és a 3gHUB áll – utóbbiak azok, akik nemrég Marosvásárhely jelentős magyar és román személyiségeit graffitizték fel elhagyatott falakra –, az egyik ötletgazda pedig Valentin Covaciu író, drámaíró, akinek a nevéhez olyan projektek fűződnek, mint az Írók az iskolában, vagy a tanügyi rendszer visszásságait kifigurázó kétnyelvű Bologaș című előadás. Az alkotót, kultúraszervezőt többnyelvű projektjeiről és Marosvásárhely párhuzamos közösségeiről kérdeztük.

Több interkulturális projektben veszel részt, miért foglalkoztat a kultúrák közötti hídépítés? Milyen mindennapi tapasztalatok hatására kezdtél el ezzel foglalkozni?

Szenvedélyem a színház, így elkezdtem magyar nyelvű előadásokra is járni, noha akkoriban még nem volt elterjedt a román feliratozás. Ahogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásait is fordítani kezdték, egyre inkább érdeklődni kezdtem a magyar kultúra iránt. Mivel író is vagyok, elkezdtem magyar irodalmat olvasni fordításban, főleg erdélyi szerzőktől. Közben, 2015 környékén, volt egy állásom, ahol a kollégáim nagy része magyar volt, akkor kezdtem komolyabban gondolkodni azon, hogy megtanulom a nyelvet. Nem sokkal később csatlakoztam a 3g Színház, azóta 3g HUB független társulathoz, ahol sok magyar művésszel dolgozhattam, két alapító tagunk is magyar, Székely Csaba és Benedek Huszár Botond, Andi Gherghe pedig, aki vegyes családból származik, nagyon érdeklődött, főleg művészi szempontból a román-magyar kapcsolatok iránt. Akkoriban a sajtóban dolgoztam, a Zi de Zi napilapnál, és rájöttem, hogy nagyon keveset tudunk egymásról, a román sajtóban csak a románokról, a magyar sajtóban csak a magyarokról írnak – a negatív témák kivételével –, ezért igyekeztem minél többet írni arról, ami a magyar közösségben történik, főleg kulturális téren.

Egyre furábbnak tűnt, hogy nem beszélem a magyar nyelvet, pedig egy magyar-székely városban élek. Még furábbnak tűnt az, hogy Marosvásárhelyt valójában két párhuzamos település és egy elfelejtett csatolmány alkotja: a román és a magyar város, illetve a jelentős roma közösség, amelyet mindenféle szempontból mellőznek, kivéve akkor, amikor csatarendbe állítják őket a választási kampányok idején.

Mindebből természetes módon következik, hogy szeretném, hogy a projektek, amelyekben részt veszek, és főként azok, amelyeket én kezdeményezek, mind a románokhoz, mind a magyarokhoz szóljanak, a jövőben pedig a romákhoz is. Például, amikor az Írók az iskolában projektet elkezdtük, nem interetnikus projektként gondoltunk rá, egyszerűen találkozókat szerettünk volna szervezni diákok és szerzők között, és mivel Marosvásárhelyen valósítottuk meg a beszélgetéssorozatot, eszünkbe sem jutott, hogy ne hívjunk meg magyar írókat is.

Valóban sokszor említik, hogy Marosvásárhely két párhuzamos városból áll, a román és a magyar közösség ráadásul a rendszerváltás éveinek konfliktusait is cipeli magával. A két közösségnek megvannak a saját szokásai, intézményei és a külön mentális térképe a városról. Változott ez az attitűd az utóbbi időben?

Egyféleképpen normális, hogy ez így van. Valóban két különböző kultúráról beszélünk. A probléma a közösségek közötti, és általában, az emberek közötti gyenge kommunikáció. Azt mondjuk, kétnyelvű városban élünk, de ez inkább szlogen, mint valóság. A magyarok egyre kevésbé kétnyelvűek, a románok pedig egy vak hangot se tudnak magyarul. A romák viszont általában mindkét nyelvet beszélik, és a jövőben ez segíthet nekünk, ha (össz)közösségként leszünk annyira intelligensek, hogy megértsük, hogy a roma közösség lehetőség Marosvásárhelynek, és nem veszély vagy hiányosság. Nem tudom, hogy változott-e eléggé az általános attitűd, de nem hinném.

Mi adta a „vagány emberekhez” címzett magyar és román online nyelvkönyvek ötletét? Milyen igényt szerettetek volna ezzel kielégíteni, ki a célközönség?

Amikor megpróbáltam magyarul tanulni, a legnagyobb problémám az volt, hogy nem volt hol és miből. A segédanyagok nagy része külalak és tartalom szempontjából is elavultnak tűnt, az olyan applikációk pedig, mint a Duolingo vagy a Mondly hasznosak, de nem elégségesek.

Eredetileg csak egy-egy kis társalgási útmutatót terveztünk, aztán amikor többet beszélgettem Bogdan Rațiuval, aki akkor román nyelvet és irodalmat tanított a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, arra a következtetésre jutottunk, hogy két összetettebb, komolyabb tankönyv lenne jó, barátságos és korszerű formátumban. A tankönyveket fiataloknak szántuk, de a felnőtteknek is hasznosak lehetnek. Már 10-11 éveseknek megfelelőek, sőt, kisebb gyerekeknek is, ha a szüleikkel együtt tanulnak.Milyen visszajelzéseket kaptatok a tankönyvek közzététele után? Inkább a magyar vagy inkább a román közösség használja őket?

Általában véve elégedettek voltak az emberek, de nehéz megállapítanom, hogy mennyire népszerűek, azt hiszem, egyelőre sokkal inkább a magyarok használják őket.

Két évig dolgoztatok a tankönyveken. Mi volt a legnehezebb a folyamatban?

Az első évben elég felületes elképzelésünk volt arról, hogy mit szeretnénk megvalósítani, és az energiánk nagy részét az anyagi háttér előteremtése emésztette fel. A konkrét tartalmi munkával aztán nagyon jól haladtunk, a hangfelvételek készítése viszont kissé az idegeimre ment. A legnehezebb a forma kiválasztása volt, a döntés, hogy mobilapplikációt gyártsunk, vagy egyelőre csak a böngészőből elérhető tartalmat.

Kik voltak a csapat tagjai? Pedagógusokkal is együttműködtetek?

Szász Gyopár, Szakács Lehel, illetve a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanárai, Bogdan Rațiu és Sikó Olga Anna része még a csapatnak. Az illusztrációkat Szilágyi Panna készítette, a hangfelvételekhez pedig öt színésszel működtünk közre, a Republic Production pedig azzal támogatott, hogy a rendelkezésünkre bocsátotta a stúdiójukat a hangfelvételek elkészítésére. A Reea cég, akik finanszírozták a 3g HUB keretében megvalósított projektet, segítettek a hangvágás egy részével, a látványterv véglegesítésével és a leckék feltöltésével az educatie.inmures.ro oldalra. A leckéket egyébként InDesignban hozom végleges formába, majd onnan az In5 plug-in segítségével exportálom html5-be.

Sikerült közben megtanulnod magyarul?

Igen, de sajnos nagyon lassan haladok. Az tudom, hogy „esik az eső” :)), és azt, hogy „gyere gyorsabban, mert esik az eső!” , de amikor bonyolultabb mondatokról van szó, egyelőre nem állok a helyzet magaslatán, például ahhoz, hogy azt mondjam: „gyere, menjünk haza, mert éhes a három macska”, sok segítségre és próbálkozásra van szükségem.

Jelenleg 7-7 magyar és román lecke elérhető, lesznek továbbiak is?

A tankönyveken még dolgozunk, eddig az előkészített tartalom valamivel több mint a felét tettük közzé, 7-7 leckét és a nyelvtani függeléket. Ebben az évben mindkét tankönyv kiegészül még 7 új leckével.

Milyen szempontok alapján választottátok ki a tankönyvek témáit?

A tankönyvek koncepcióját és tervét Bogdan Rațiu találta ki, a konkrét tartalmat pedig Lehellel és Gyopival alkottuk meg, Sikó Olga Anna jelentős segítségével. A kiindulópont az volt, hogy a mindennapi helyzetekben használatos szókincset fedjük le. A témák koncentrikusan tágulnak: először megtanulunk néhány dolgot elmondani magunkról, az érzéseinkről, majd eljutunk a különböző társadalmi kontextusokban használatos szavakhoz és kifejezésekhez.

A tankönyvekben felmerülő témák univerzálisak, a városi fiatalok életével kapcsolatosak, magyar vagy román specifikumok nélkül. Ezzel szemben a Bologaș című előadás, amelyet a Facem Egyesület mutatott be a 3g HUB-bal együttműködésben, és amelyet Pálffy Zsófival közösen írtatok, sok nemzetiségekkel kapcsolatos sztereotípiát tartalmaz. Hogyan lehetnek hasznosak ezek a sztereotípiák és hogyan lehet őket „helyesen” használni egy kulturális termékben?

A tankönyvekben is vannak sztereotípiák, de diszkréten és nagyon lazán.

Nem tudom, hogy létezik-e feltétlenül helyes módja a sztereotípiák kiaknázásának, azt hiszem az a jó, ha igyekszel elkerülni a karikatúrát és nem téveszted szem elől a magvasabb emberi problémákat. 

A Bologaș szövegkönyve esetében Zsófit inkább a román-magyar kapcsolatok érdekelték, én inkább a tanügyi rendszer problémáira összpontosítottam, ami az interetnikai kapcsolatokat illeti, inkább a romák és a román, illetve a magyar „többség” közötti viszony érdekelt.

Kapcsolódó

Bologaș/Ballagás: társadalomkritika a marosvásárhelyi román és magyar színisek szemszögéből

A nem mindennapi előadáson egy ballagási ceremónián keretében ismerheti fel a néző az oktatási rendszer hibáit, és a rendszeren belül érintett egyének problémáit, legyen szó tanárról, diákról, szülőről vagy takarítónőről.

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem online színház előadás 3G Színház

Az online most is elérhető előadást a Művészeti Egyetem román és magyar hallgatói hozták létre. Mennyire gyakoriak az ilyen közreműködések, milyen volt ez a tapasztalat?

Elég ritkák. Másrészt a Színház a blokk előtt projekt, amelynek része volt az előadás, folytatódik, és a független szférában viszonylag könnyű olyan új projekteket és kontextusokat létrehozni, ahol magyar és román művészek dolgozhatnak együtt.

Intenzív volt az élmény, főleg, hogy nagyon kevés idő állt rendelkezésünkre, a szöveg megírására is, de főleg az előadás konkrét színpadra állítására. Azt hiszem, mindannyian sokat tanultunk egymásról. Voltak feszült pillanatok, sőt, napok, amelyeket azt hiszem, jobban is kezelhettünk volna. Mindent összevetve a projekt sok szervezői hiányossággal küszködött, és főleg a nagyon elkötelezett színészeknek köszönhető, hogy ezeket sikerült csapatként áthidalni.

A  Bologaș a romániai tanügyi rendszer olyan problémáit mutatja be, amelyek mindenkit érintenek, nemzetiségtől függetlenül. Tapasztalatod szerint milyen szerepet játszik manapság a tanügyi rendszer az interetnikai kapcsolatok építésében, és ideálisan mi lenne a szerepe?

Nem hiszem, hogy érdemben tudok válaszolni erre a kérdésre, de most úgy tűnik, hogy az intézményes oktatás, az elemitől az akadémiai szintig inkább gátló tényezőként hat, és növeli a közösségek elzárkózását, párhuzamossá válását.

Azt hiszem, két irányba kellene komoly lépéseket tennünk a közeljövőben. Először is társadalmi és állami szinten is korlátozni kellene a centralizációt, decentralizálni kellene a tanügyet is. Másodsorban pedig ki kellene lépnünk a tolerancia paradigmájából, és el kellene jussunk oda, hogy képesek legyünk csodálni egymást (románok, magyarok, romák, szászok és zsidók, stb.), mert ha csak az úgynevezett toleranciával maradunk, akkor nem tudunk alapjaiban javítani a helyzeten. Addig, amíg a román állam szupercentralizált, amíg a magyar közösségnek csak egy politikai opciója van a központi képviseletre, amíg a roma közösségek alulreprezentáltak, és amíg a tolerancia gondolatával áltatjuk magunkat, azt hiszem, legjobb esetben helyben toporgunk.