Bologaș/Ballagás: társadalomkritika a marosvásárhelyi román és magyar színisek szemszögéből

Egy képzeletbeli ballagási ceremónia színházi előadásán keresztül ismerkedhetünk meg az oktatási rendszer hibáival, szembesülhetünk éles társadalomkritikával a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem román és magyar tagozatán tanuló diákok közös online előadásán. Az érdeklődőket a Bologaș/Ballagás című darab színészei szerdán 20 órától pénteken 23 óráig várják a számítógépek, táblagépek, okostelefonok képernyője elé, hiszen a Youtube-on ez idő alatt lesz megtekinthető az előadás.

A Bologaș/Ballagás a 3G Színház által indított Teatru în fața blocului (Színház a tömbház előtt) elnevezésű projekt részeként jött létre. Ahogy a cím is sugallja, különböző városnegyedekbe, a „blokk elé” szerették volna elvinni az előadást, hogy minél több ember számára elérhetővé tegyék a színházat, azonban a járványhelyzet keresztbe tett ennek a tervnek.

A nem mindennapi előadáson egy ballagási ceremónián ismerheti fel a néző az oktatási rendszer hibáit, és a rendszeren belül érintett egyének problémáit, legyen szó tanárról, diákról, szülőről vagy takarítónőről. A ballagással, illetve a líceumi évek témáival bárki azonosulni tud, a ballagás olyan esemény, amit majdnem mindenki megélt, és fel tud idézni belőle egy-egy emlékezetes mozzanatot, legyen az kellemes vagy kellemetlen.

A Bologaș/Ballagás olyan aktuális problémákat is felsorakoztat, mint az oktatási rendszer hiányosságai, az erdélyi kisebbségek helyzete, a tanár-diák viszony, az iskolában elszenvedett zaklatások, pályaválasztás, de még a koronavírus problematikája is kis színfoltként került be az egyik jelenetbe.

Üde nyári programként indult

Az egyik színművész, Vajda Boróka az alkotói folyamattal kapcsolatosan a Maszolnak elmondta: idén nyáron kereste meg Cristi Bojan (Kuki) kollégája azzal a kérdéssel, hogy lenne-e kedve és ideje részt venni ebben a projektben.

„Boldogan elfogadtam a felkérést, mivel már vártam, hogy élőben is dolgozzak az online egyetem után, és nem is volt kilátásban semmilyen más nyári program. Az első próbákon nem tudtuk pontosan, hogy merre szeretnénk terelni ezt az előadást, aztán a közös ötletelések, beszélgetések során kialakult. Közben jöttek-mentek az emberek a csapatból, a színi egyetem épületéből a 3G Színház épületébe költöztünk, sikerült nagyon kevés idő alatt nagyon hatékonyan betanulnunk a dalokat” – számolt be az előadás megalkotásának folyamatáról a színművész.

Mint mondta, az előadás élő bemutatóját megtartották a marosvásárhelyi Gheorghe Șincai Szakközépiskolában. Vajda Boróka számára furcsa volt maszkos nézőknek játszani, hiszen nem láthatták a nézők arcáról tükröződő reakciókat, de szerinte még furcsább volt az Uzinában elmaradt előadás videófelvétele közben az üres székeknek lelkesen énekelni, hogy „Țară, țară, vrem studenți!”.

„Összességében nagyon összetett és izgalmas próbafolyamat volt. Azt hiszem, nagyon sokat tanultam belőle a türelemről, a rugalmasságról, a nyitottságról és zártságomról, na meg az egyik monológba is belefoglalt kevéske román tudásomról, ami hatalmasat fejlődött ebben a közösségben. Új és izgalmas élménye volt a román tagozattal dolgozni, azt érzem, sok bátorságot adott ez a közös munkafolyamat. Nem félek már annyira hibázni. Arról nem is beszélve, hogy sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd színpadon románul kell rappelnem” – részletezte a fiatal színművész.

Sokat tanultak a két tagozat diákjai egymástól

Mălina Moraru szintén részt vett a darab elkészítésében, és portálunknak adott beszámolójából kiderült, hogy ő minden pillanatát élvezte az előadásra való felkészülésnek. A kétnyelvű előadás nagy kihívást jelentett számára is, egyrészt mert nagyon értékeli a magyar tagozat diákjait, másrészt minden próbafolyamatból tanult valami újat.

„A játék és az improvizáció szabadsága több bátorságot adott nekem. Mindannyian nagy erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy megpróbáljuk megérteni egymást két nyelven, de a próbák során a türelem nagyon magas szinten ott volt mindenkiben, és azt hiszem, ez volt a sikerünk kulcsa. Azért mondom ezt, mert valóban jó érzés befejezni ezt a nagy kihívást jelentő projektet. Nagyon sokat segített ebben az időszakban a humor, amely minden nap kísért minket. Bármilyen nehéz is volt egy próbanap, a nap végén okot találtunk a nevetésre és a mosolyra. Személy szerint régóta szerettem volna együtt dolgozni a magyar tanszékkel, és ez a projekt valóra vált álom” – mutatott rá a román tagozat előadóművésze.

A csapat tagjai a színész román karról Narcis Zamfir, Mălina Moraru, Cristi Bojan voltak, míg hárman a magyar karról: Jancsó Előd, Barti Lehel András és Vajda Boróka. Az előadás szövegeit a két dramaturg, Pálffy Zsófia és Valentin Covaciu gyúrta egy teljes egésszé, improvizációkból, illetve a témában érintett külsős személyekkel megejtett interjúkból ihletődve.

Becsey-Imreh Noémi rendezőként, Papp Gyopár látványtervezőként, illetve Horia Grigoraș a Facem egyesülettel az előadás reklámozásából, szervezéséből vette ki a részét. A dorohoi-i (Botoşani megye) Fără zahăr együttes írta meg a zenei betéteket, illetve az együttes egyik tagja, Bobo Burlăcianu el is utazott Marosvásárhelyre, hogy betanítsa a színészeknek a társadalomkritikus dalokat. Az előadás szerda estétől elérhető lesz Youtube-on, ez lesz a Bologaș/Ballagás online premierje.

Kapcsolódók

Kimaradt?