Független színházak fesztiválját látja vendégül Marosvásárhely

Az európai és romániai független színházak világát ismerteti meg a marosvásárhelyi közönséggel a Forma 1 címen október 12. és 20. zajló új színházi fesztivál, amelyen kilenc előadást mutatnak be.

Kolozsvárról, Nagyváradról, Amszterdamból, Milánóból és Lisszabonból is lesznek előadások, de a helyi független színházak repertoárjából is láthatnak három előadást az érdeklődők, közölte a szervező marosvásárhelyi 3G Színház.

Négy előadás Európáról

Az Európai Parlament képviselőiről, euro-álmokról és euro-nyomorúságokról szól a Hollandiából, Olaszországból és Portugáliából meghívott három előadás, amelyek a 3G Színház Odaát című monodrámájával együtt az amszterdami Mugmetdegoudentand társulat kezdeményezte kommunikáció eredményeképp született meg. A projekt maga nem az elődleges tervek alapján folyatódott, viszont a résztvevő társulatok mind megrendezték előadásaikat, melyeknek vezérelve hozzáállásunk bemutatása az európai intézményekhez. A Forma fesztiválon a következő előadások láthatóak: De Eurocommissaris (Mugmetdegoudentand, Amszterdam, Hollandia) – október 15. este 7 óra; Play (La Confraternita del Chianti, Milánó, Olaszország) – október 17 este 7 óra; Odaát (3G Színház, Marosvásárhely) – október 18 este 7 óra; Mr. Moedas Wants to See the World (Companhia João Garcia Miguel, Lisszabon, Portugália) – október 19 este 7 óra.A Forma 1 október 12-én, szombaton, kezdődik a Fabrici și uzine (Gyárak és üzemek) című előadással, amely Centrul pentru Studierea Modernitățiiși a Lumii Rurale din Cluj alkotása Alexandra Felseghi rendezésében.

Október 13-án, vasárnap a Yorick Stúdió legújabb előadását az Eltűnteket láthatja a közönség. A szöveg Elise Wilk tollából született, és egy erdélyi többgenerációs német család történetét mutatja be.

Hétfőn, október 14-én, a Kolozsvári Reactor társulat Baladele memoriei (Az emlékezet balladái) előadását mutatják be, amely az idősebb generáció hangját helyezi előtérbe.

Október 16-án, szerdán, a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat Farida című táncelőadása lesz műsoron, amely reális eseményeket dolgoz fel a következő kérdésekből kiindulva: lehetséges-e kitörölni az ember szívéből az erőszak és bántalmazás által okozta sebek nyomait? Vajon az idő segít-e a sebek begyógyításában?

Október 17-én, csütörtökön, este 8 órától Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című alkotását adja elő Alin Stanciu a The Office – Clubul Presei nevű sörözőben. Az előadás a nagyváradi StudioAct és a 3G Színház koprodukciója.

Mindemellett a fesztivál keretében mutatják be Elise Wilk legújabb În spatele geamurilor sunt oameni (edituraTracus Arte, 2019) című legújabb könyvét. Az előadások este hét órától kezdődnek, mindenik előadás után közönségtalálkozó lesz. A romániai előadásokra a belépés ingyenes, míg a külföldi előadások 25 lejért tekinthetőek meg, jegyek online kaphatóak.

Kapcsolódók

Kimaradt?