Ha a norvég képzőművészet, azon belül pedig konkrétan a festészet kerül szóba, akkor nagy eséllyel mindenkinek Edvard Munch neve ugrik be, ugyanis ő az a norvég festőművész, akinek a világ A sikolyt köszönheti. Ez az a kép, amelyet minden bizonnyal legalább egyszer látott már mindenki valamilyen formában, mert A sikoly, azon kívül, hogy a világ egyik leghíresebb expresszionista festménye, az idők során szerves részévé vált a popkultúrának, és mint ilyen, rengeteg helyen bukkan fel a múzeumok falain kívül is. Ezért felfogható úgy is, hogy az is ismeri áttételesen Munch-ot, akinek fogalma sincs arról, hogy ki is az a Munch. Aki egyébként – amint azt már említettük – norvég volt és festőművész, ezen kívül pedig a drámaíró Henrik Ibsen, a szobrász Gustav Vigeland, a zeneszerző Edvard Grieg és – miért is ne – a labdarúgó Erling Haaland mellett talán Norvégia egyik legismertebb „exportcikke”. Nem mellékesen pedig ma, január 23-án van Edvard Munch halálának 80. évfordulója, ebből kifolyólag vessünk egy pillantást arra, hogy milyen módon őrzik emlékét a norvég fővárosban, Oslóban.

„Az ablakon át az újonnan felhúzott Munch Múzeum hátuljára pillantott. Azok közül, akik előre lefoglalták az épülő lakásokat Oslobuktában, senki sem gondolta volna, hogy ilyen nagy és csúnya lesz. Mindenki beugrott a terveknek és rajzoknak, amelyek a múzeum üveghomlokzatát hangsúlyozták, és olyan szögből mutatták, amelyből nem látszott, hogy olyan, mint a Trónok harcában a Fal. De hát így megy ez, a dolgok gyakran nem olyanok, amilyennek ígérik vagy elképzelik őket, és az ember csak magát hibáztathatja, hogy hagyta magát félrevezetni. Az épület most beárnyékolta az egész környezetét, és túl késő volt bármit is tenni.” Ez az idézet egy másik világhírű norvég, Jo Nesbø Vérhold című könyvéből származik, ahol a sztárszerző egy általa alkotott karakter révén tolmácsolja a regény több pontján is véleményét az oslói Munch Múzeumról. A leírtak alapján az szűrhető le, hogy Nesbø tetszését sem nyerte el maradéktalanul a múzeum új épülete, pontosabban annak külső építészeti megoldásai.

Itt pedig tenni kell egy apró kitérőt annak érdekében, hogy tiszta legyen a kép. A Munch Múzeum eredetileg Oslo Tøyen negyedében volt. Maga a létesítmény 1963-tól, a festő születésének 100. évfordulójától fogadta a látogatókat, viszont a 2000-es évek végén felmerült már a gondolat, hogy egy új és minden szempontból korszerű épületbe kellene költöztetni a gyűjteményt. A kivitelezés korántsem volt egyszerű, hisz az ötletgazda oslói önkormányzatra gyakorlatilag már a projekt bemutatását követően hatalmas társadalmi nyomás nehezült, egyrészt a magas költségek miatt, de ami még ennél is többet nyomott a latban, azok az esztétikai szempontok voltak.

Ezen nem is kell különösebben csodálkozni, hisz köztudott dolog a skandináv emberekről, hogy talán mindenkinél nagyobb hangsúlyt helyeznek a funkcionalitásra, teszik mindezt úgy, hogy lehetőleg otthonaik és a középületeik a lehető legszervesebben illeszkedjenek a környezetbe, ezért a norvég fővárosban jelenleg is zajló építkezéseket társadalmi viták egész sora kíséri. Kisebbfajta cirkusz kísérte az Oslói Nemzeti Múzeum új épületének kivitelezését is, amely a Munch Múzeummal átellenben található, az Oslofjord Bjørvikával szembeni oldalán. Ami a Munch Múzeumot illeti, a létesítmény végül 2021 októberében nyitotta meg kapuit V. Harald király jelenlétében. A látogatók összesen 13 szinten mintegy 28 ezer műtárgyban gyönyörködhetnek, amelyek java része Edvard Munch nevéhez fűződik, saját alkotások, vagy az ő személyes gyűjteményéből származó festmények, könyvek vagy éppenséggel munkaeszközök, amelyeket az alkotási folyamatok során használt.

Munchról tudni kell, hogy nagyon kreatív alkotó volt, festményein kívül pedig számos rajz, metszet és egyéb műfajban létrehozott alkotások fűződnek nevéhez. Az expresszionista művész termékenységéről sokatmondó adat, hogy 1892 és 1909 között nem kevesebb, mint 106 kiállítása volt, olyan helyeken, mint Németország, Franciaország, Oroszország, a skandináv országok, de kiállított New York-ban és Chicagóban is. Több éven át tartózkodott életvitelszerűen Berlinben, ahol szintén sokat festett, viszont a Harmadik Birodalom idején a nácik munkái jelentős részét eltávolították a német közgyűjteményekből, mert ezek a „degenerált művészet” kategóriájába kerültek. Nem segített németországi megítélésén az sem, hogy Norvégia német megszállása idején Munch a passzív ellenállást választotta, korábbi német kapcsolatait teljes mértékben felszámolta.

Kétségtelen, hogy leghíresebb alkotása A sikoly, ami valójában nem egyetlen kép, hanem egy sorozat része, amelyet 1893 és 1910 között festett. A szóban forgó sorozat címe A Természet sikolya (Der Schrei der Natur), magát A sikolyt pedig négy változatban készítette el a művész, ugyanakkor létezik egy pasztell-variáns is, valamint egy litográfia-sorozat, ami 1895-ben készült. A négy festmény közül kettő az Oslói Nemzeti Múzeumban található, míg az 1910-ben készült változat a Munch Múzeum gyűjteményében található. Ottjártamkor épp ez volt kiállítva, ami szerencsés egybeesés volt, ugyanis a fényérzékenysége miatt nem lehet állandó jelleggel megtekinteni, ezért látogatás előtt érdemes a múzeum honlapján tájékozódni.

Természetesen Munch életműve nem csupán A sikoly miatt jelentős, aminek egyébként különböző változatait több ízben is ellopták, végül ezek kalandos körülmények között kerültek vissza helyükre. A Munch Múzeum épülete első látásra is szembetűnő, főleg ha felkapaszkodunk az Oslói Operaház teraszára, ahonnan rögtön észrevesszük a betonból és üvegből készült hatalmas épülettömböt, amelyet egyébként a spanyol Juan Herreros műépítész tervezett.

Némileg meg lehet érteni azokat, akik elégedetlenségüknek adtak hangot a múzeum kapcsán, viszont az épületbe lépve viszonylag hamar rájövünk a projekt létjogosultságára. Amint azt már említettem, a Munch Múzeum 13 szinten várja látogatóit, ezek nagy részében az Edvard Munch életművének különbözői korszakaira tagolt gyűjtemények láthatók, mi több, különleges élményben részesülhetünk az utolsó előtti szinten, ahol a festő Oslo melletti otthonának virtuálisan kialakított tereit fedezhetjük fel és interaktív eszközök segítségével ismerhetjük meg a művészt.

Mivel bőven van hely, több időszakos kiállítást befogadó tér is helyet kapott az épületben. Tavaly decemberi látogatásomkor épp egy Francisco Goya képeiből álló tárlatot lehetett megtekinteni, ami a spanyol festő és Munch művei közötti párhuzamokat helyezte fókuszba. Az épületen belül lifttel és mozgólépcsővel lehet közlekedni az egyes szintek között, és bár kétségtelen, hogy nem épp a klasszikus múzeum hangulatát árasztja a létesítmény, véleményem szerint a funkcionalitása, valamint a rendkívül tartalmas és ötletgazdag kreativitással kiállított gyűjtemény hatékonyan ellensúlyozza mindazt, ami kifogásolható az épület esetében.

Amennyiben valakinek a norvég fővárosban akad dolga, feltétlenül javaslom a Munch Múzeum meglátogatását, annál is inkább, hogy egy múzeum esetében szokatlan módon a hét minden napján, ráadásul este kilencig nyitva van. Előtte azonban mindenképp érdemes vetni egy pillantást a honlapra, mivel előfordulhat, hogy a nap bizonyos óráiban sokan vannak, ezért lehet jobb, ha előzetesen foglalunk látogatási időpontot. Zárszóként kanyarodjunk vissza a már idézett Jo Nesbø-regényhez, ahol a szerző egy adott ponton maga is feloldja a Munch Múzeummal kapcsolatos ellentmondásokat, mégpedig a következő gondolattal: „Közben rájöttem, mi az egyetlen jó a Munch Múzeumban. Maga Edvard Munch.” Ezzel pedig vitatkozni nem érdemes.