„Mi már hazajövünk Erdélybe” – Nagyenyeden járt a Zenede

Fergeteges hangulat vette birtokba a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium dísztermét, ahol a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum különleges rocktörténeti előadást tartott, ikonikus együttesek híres slágereivel fűszerezve az ismertetést.

Bordás József ötletgazda, a csapat dobosa, vetített képes előadással mutatta be a rock kialakulásának és fejlődésének legfontosabb állomásait, a zenekarnak (Kovács Felicián - billentyűk, Köpöczei Dániel - basszusgitár, Nagy Zoltán - ritmusgitár, Baricz Gergő - ének, gitár) pedig felejthetetlen bulit sikerült összehoznia szerda este. A részvevők felszabadultan táncoltak és énekeltek a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium dísztermének színpada előtt.

Az esemény részét képezte annak a Kárpát-medencei turnénak, amelynek célja a hangszerek iránti érdeklődés felkeltése a fiatalok körében, mindeközben emléket állítva több pop és rock legendának. Nagyenyedre Kovászna Megye Tanácsának, illetve a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskolának köszönhetően jutott el a különleges produkció.

Fotó: Bakk Szabolcs

A turné jellegzetességeiről és célkitűzéseiről tavaly márciusban részletesen tájékoztattuk olvasóinkat. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, milyen benyomásokat, tapasztalatokat szereztek mindeddig a zenészek. Többek között erről faggattuk Bordás József művészeti vezetőt, akitől megtudtuk: a Házhoz megy a Zenede produkció tizenkét évvel ezelőtt jött létre, azóta járják a Kárpát-medencét. Több, mint 218 ezer gyermek látta az előadást, az elmúlt három évben pedig a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával, a határon túli magyar gyermekekhez is eljutnak, általában kéthetes körutakat szerveznek. Egy első fázisban közel harminc előadást tartottak, most pedig tizenöt előadásuk szerepel a programban.

„Mi már hazajövünk Erdélybe” – hangsúlyozta kezdettől Bordás József arra a kérdésre válaszolva, hogy melyek a legélénkebb benyomásaik. Megvannak a szokott helyek, ahova járnak, de mindig kapcsolódik a programhoz új helyszín is, például épp az enyedi előadás után hívták meg Aradra a csapatot. „Nagyon fontos számunkra az erdélyi magyarság, főleg úgy, hogy az énekesünk, Baricz Gergő, innen származik, a Székelyföldről” – mondta. Olyan településeken is szívesen fellépnek, mint amilyen Nagyenyed, ahol kevesebb magyar él, hiszen „nem azon múlik, hány ember van az előadáson, hanem, hogy akik ott vannak, mennyire befogadóképesek és mennyire aktívak, és ez a mostani is egy fantasztikus előadás volt. „Igaz, hogy a Bethlen Gábor Kollégium tanulói beültek hátra, és a közép- és az idősebb generáció merészkedett előre, de amikor hátramentem és megfogtam a kezüket, akkor előre merészkedtek, a végén pedig egy ovációba ment az előadás. Úgyhogy szinte mindegy, hogy százötven vagy tízezer ember van ott, mert az adrenalin ugyanúgy megjön” – vallotta Bordás József.

Arra a kérdésre, hogy mennyire népszerű a rockzene a mai fiatalok körében, amelyik nem tartozik feltétlenül a „legtrendibb” műfajok közé, a művészeti vezető optimista választ adott. Szerinte a mai fiatalok is hallgatják a rockzenét, az 1870-80-as évek zenéjét, de ami igazán fontos, hogy a szülők mit hallgatnak, mert azt kicsi kora óta szívják magukba a gyermekek. Addig, amíg a határon túli magyarok – és ezen belül is az erdélyiek – a magyar kultúrát őrzik, hallgatják, éneklik, nem csak a népzenét, hanem a könnyűzenét is, és a gyermekek ezt átveszik, addig tovább él és fejlődik ez a műfaj. Legjobb példa erre az, hogy az előadás közben az Edda- vagy Republik slágereket nem csak a felnőttek, de a gyerekek is a zenekarral együtt dúdolták. „Bízunk benne, hogy a maguk során ők is átadják majd a gyerekeiknek ezeket a dalokat és így marad meg még a szórványban is a magyarság” – tette hozzá Bordás, aki szerint nem szorul magyarázatra, még a fiatalok számára sem, miért fontos a rockzene. „A zene a zenészek lelki kivetülése, az üzenetnek át kell jönnie a zenén keresztül és nem kell megmagyarázni sem a szöveget, sem a hangokat. A rockzene és a beat zene mindig is a lázadásról szólt, a tinédzserek pedig pont abban a korban vannak, amikor lázadnak valami ellen…a szüleik ellen, az ellen, hogy iskolába kell járni, hogy fel kell kelni korán, hogy másképp öltözködnek….Ez a lázadás benne van a rockzenében, mindenféle magyarázat nélkül, a gyerekek ezt értik” – tette hozzá az előadó.

A megkérdezett derűlátó volt a zenész-utánpótlást illetően is. „A rockzene, mint minden más zene, fejlődik, hiszen az egész mai előadás arról szólt, hogy – ha csak a blues zenét vesszük, amelyikre hatással lett a beat zene – és létrejött a blues rock zenei műfaj. A mai rockzenére hatással vannak a gépzenék, a mai popzene, és ezek szimbiózisából létrejön valami új zene, ami már nem az én vagy az ön rockzenéje, hanem ami a mai fiataloké. A lázadás, mint mondtam, az mindig megvan, továbbá mindig vannak gyerekek, akik zenélni szeretnének, a mi küldetésünk pedig épp az, hogy ösztönözzük a gyerekek hangszeren való tanulását, függetlenül attól, hogy rockzenét, pop zenét, jazzt vagy komolyzenét akarnak játszani. A lényeg az, hogy muzsikáljanak, mert a zene szebbé teszi a lelket” – mondta.

A beszélgetés végén Bordás József a tervekről is beszélt. Elmondta: a 2023-as évben Magyarországon tartottak ötven előadást, szeptembertől decemberig, illetve Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken is felléptek. Mostanság kaptak egy megbízást a Nemzeti Művelődési Intézet és a Petőfi Kulturális Ügynökség összefogásával, amelynek köszönhetően negyvenöt magyarországi előadást fognak tartani a pop és rock zenéről és egy teherautó hangszert fognak magukkal vinni, ahol a gyerekek kipróbálhatják azokat. Ez a turné februártól júniusig fog tartani, ha pedig ennek a végén új megbízatást kapnak, akkor ősszel folytatni fogják. Ugyanakkor a művészeti vezető abban is bízik, hogy ez év második felében vagy a jövő év elején újra el tudnak látogatni az erdélyi magyar fiatalokhoz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?