Képtelen meglenni a műterme nélkül – ha csak öt percre is, de minden nap bemegy. Siklódy Ferenc képzőművész az idei Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díj egyik kitüntetettje, akivel ennek apropóján beszélgettünk a művészetekkel való találkozásáról, a szárhegyi művésztelepen töltött gyermekkoráról, útkeresésről, illusztrációkról, valamint arról, hogy mit gondol, el kell-e magyaráznia egy művésznek a saját alkotását.

Siklódy Ferenc grafikus, képzőművész, akit sokan mint illusztrátort ismernek. Gyergyószárhegyen született, így gyerekkorát nagyban meghatározták a művésztelepen töltött hetek. Már egész kicsiként a mindennapjainak része volt a zene és rajz, végül az utóbbi mellett tette le a voksát, az elmúlt években pedig szinte nem volt nap, amikor ne ment volna be a műtermébe – ha csak öt percre is.

Ő az idei Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díj egyik kitüntetettje, akit – saját elmondása szerint – legtöbben szobrásznak néznek. Ő azonban inkább „szöszmötölős” fajta, végtelen türelemmel, akár évtizedeken át képes dolgozni egy-egy projekten, miközben a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum tanáraként az alkotók új generációjának útját egyengeti.

Siklódy Ferenc úgy véli, a művésznek nem kell távolságot tartania a közönségétől. Nem hisz abban, hogy a művek elmagyarázása „megalázó” lenne, sőt: szerinte a jó művész ismérve, hogy képes fogódzót adni a nézőknek, ezáltal maga előtt is megnyitni azt a kaput, hogy talán az a bizonyos néző által ő is felfedezhet valami újat a saját alkotásában.