Magyar modern címmel nyílt kiállítás Berlinben, a Berlinische Galerie Modern Képzőművészeti Múzeumban. A tárlat azoknak a magyar képzőművészeknek a munkáit mutatja be, akik 1910 és 1933 között a német fővárosban éltek és alkottak.

Az időszakos kiállítás kurátorai nagyívű vállalkozásba fogtak, ugyanis céljuk az volt, hogy egy helyen mutassák be mindazon jelentős magyar művészek munkáit, akik különböző képzőművészeti területeken alkottak, viszont a szóban forgó bő két évtizedben mindenképp közös volt bennük, hogy műveiket Berlinben hozták létre, hozzájárulva ezzel az amúgy is rendkívül színes korabeli berlini művészeti élet gazdagításához. Ez az időszak az egyik legizgalmasabb az európai képzőművészetben, de ezen belül is a magyar képzőművészet vonzó színfoltját képezi, amiben hatalmas szerepe volt azoknak a művészeknek, akik – az akkor még – kozmopolita és szabadelvű német fővárost választották művészetük kibontakozásának helyszínéül.

De hogyan is kezdődött ez a berlini magyar „művészinvázió” a múlt század elején? A magyar és a német művészvilág közötti kapcsolatok már az itt bemutatott időszak előtt is léteztek, viszont 1910 előtt a magyar művészek nem voltak ennyire hangsúlyosan jelen a német köztudatban. Az említett évben viszont két olyan jelentős esemény is történt, amely nagy mértékben ösztönözte a magyar művészi élet jeles képviselőit, hogy egyre nagyobb számban állítsanak ki Berlinben. Az egyik a Paul Cassirer nevével fémjelzett Magyar festők kiállítása, amelyre 1910 februárjában került sor, és amelyen olyan alkotók munkái voltak láthatók, mint Rippl-Rónai József, Fényes Adolf vagy Ferenczy Károly. A magyar modernista festők nem voltak teljesen ismeretlenek a berlini közönség számára, hisz munkáikat már korábban is kiállították különböző tárlatokon, de ilyen formában addig még nem vettek részt külön a magyar művészetet tematizáló kiállításon. Ez egyébként korántsem volt véletlen, ugyanis Cassirer mellett a társszervező Hatvany Lajos báró volt, aki mecénásként a Nyugat folyóirat mögött állt, és aki abban az időszakban ideje jelentős részét Berlinben töltötte, ahol igyekezett hatékonyan népszerűsíteni a magyar képzőművészetet és szépirodalmat. E célból egyébként a Nyugat mintájára szépirodalmi folyóiratot is alapított, amelynek főszerkesztője Vészi József volt, a kiadvány pedig a Jung-Ungarn címet viselte. Feltétlenül meg kell itt említeni, hogy egy évvel az ominózus kiállítás előtt Magyarországon két jelentős modern művészeti mozgalom is kibontakozik: az egyik a Művész-ház, a másik pedig a Keresők, amelyből később, Kernstok Károly vezetésével A Nyolcak csoport fejlődik ki. Ahogyan arra Zwickl András a tárlat katalógusában olvasható bevezető tanulmányában is felhívja a figyelmet, a MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) nevet viselő, tágabb művészi csoportosulásból eredeztethető két művészi mozgalom tagjainak, valamint azok tanítványainak jelentős része az 1910–20-as években Berlinben állít ki, vagy egyenesen áttelepül a német fővárosba.

A másik jelentős impulzus, amely ösztönzőleg hatott a magyar művészekre, Herwarth Walden nevéhez köthető. A legendás berlini galériatulajdonos és író ugyanis 1910. március 3-án jelenteti meg a Der Sturm (Vihar) című folyóirat első számát, amellyel sikerül valóban vihart kavarnia a művészet területén. A Der Sturm ugyanis nyílt lázadást hirdetett a császári Németországban addig uralkodó művészeti irányzatok ellen, ezzel pedig az avantgárd művészet és irodalom legfontosabb műhelyévé vált Walden azonos nevű galériájával egyetemben. A lapkiadó és galériatulajdonos amúgy korának a szó mai értelmében vett zseniális kultúrmenedzsere volt, aki felismerte, hogy az Európában akkoriban kibontakozó expresszionista, dadaista és más avantgárd irányzatok valójában átívelnek a határokon, tevékenységének köszönhetően pedig Berlinben sikerült összpontosítani ezen törekvések jelentős hányadát. Walden nagy hangsúlyt fektetett a magyar képzőművészetre, ennek következtében galériájában tárlatokat szervezett a kor jelentős magyar művészeinek, de megjelenést biztosított számukra folyóirata hasábjain is. Ennek köszönhetően Magyarországon is egyre nagyobb sajtóvisszhangot kapott minden magyar vonatkozású berlini művészeti esemény.

Ha pedig már folyóiratokról van szó, akkor nem mehetünk el szó nélkül Kassák Lajos munkássága mellett, amely a mai kiállításon is kiemelt helyen szerepel. Annak ellenére, hogy a magyar avantgárd vezéralakjának tartott Kassák életében mindössze egyszer, 1922-ben járt Berlinben, magyarországi tevékenysége és berlini kapcsolatai révén nagyon is jelen volt a német főváros művészi berkeiben, ugyanakkor hatalmas szerepet játszott a magyar–német kétoldalú művészeti kapcsolatok kialakításában és ápolásában. Folyóiratai, előbb A Tett, majd annak betiltását követően a Ma folyamatosan beszámolt a berlini művészvilág aktuális trendjeiről, ugyanakkor több szállal kötődött a Die Aktion és a Der Sturm kiadványokhoz. Az 1920-as évek elejétől még nagyobb hangsúly tevődött ezekre a kapcsolatokra, ugyanis ekkortól a Ma berlini képviselője nem más, mint Moholy-Nagy László, akinek illusztrációi Kállai Ernő művészeti író beszámolóival egyetemben hatékonyan közvetítették a magyar közönség számára is a berlini művészvilág pezsgő hangulatát. A Magyar Modern berlini tárlat látogatói a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonában levő Ma folyóirat több lapszámát is megtekinthetik a helyszínen.

1920-tól kezdődően még látványosabb a berlini magyar jelenlét, ugyanis a Tanácsköztársaság bukását követően több ezer magyar az emigrációt választja. Köztük volt nagyon sok olyan magyar képzőművész, aki baloldali nézetei, vagy épp a kommunista eszmékkel való szimpatizálása miatt volt kénytelen elhagyni Magyarországot, az addig kialakult kapcsolatok pedig ideális befogadó közeggé tették a német fővárost. Festők, szobrászok, építészek, fotóművészek és a képzőművészet megannyi területén alkotó magyar művész települt Berlinbe, ahol az 1933-ig tartó bő egy évtizedes időszakban maradandó alkotásokkal járult hozzá a magyar, egyidejűleg pedig a német kultúra gyarapításához.

Ez a hozzájárulás egyébként német oldalon az elmúlt évtizedekben kissé feledésbe merült, a Berlinische Galerie-ben szervezett kiállítás viszont épp ezen szeretne változtatni. A Magyar Modern odafigyeléssel és magasfokú hozzáértéssel összeállított tárlat, amelynek létrejöttéhez olyan magyarországi intézmények járultak hozzá, mint például a Magyar Nemzeti Galéria, amely több, mint 50 műtárgyat kölcsönzött a berlini galériának. A magyar és német múzeumokból, valamint magángyűjteményekből származó alkotásoknak köszönhetően a látogató betekintést nyer a múlt század eleji pezsgő művészeti életbe, amelynek szereplői számos területen forradalmasították a képzőművészetet, és e korszak nélkül a mai művészet sem lenne az, ami.

A tárlaton olyan alkotók munkái láthatók – a teljesség igénye nélkül – , mint Moholy-Nagy László, Kernstok Károly, Czóbel Béla, Ferenczy Károly (a Nagybányai Művésztelep egyik alapítója), Ferenczy Noémi, Ferenczy Béni, Tihanyi Lajos, Mattis Teutsch János, vagy Scheiber Hugó (festmények, kisplasztika, szobrászat, textilművészet), de külön helyet kapott a magyar baloldali művészek által Berlinbe „exportált” plakátművészet is, amelynek művelői a többi között a műfaj megújítóiként számon tartott Nemes Lamperth József, Kmetty János, Pór Bertalan, Szilágyi Jolán és Berény Róbert volt. Néhány korabeli plakát mára már a popkultúra részévé is vált, olyannyira, hogy számos internetes mém és egyéb kortárs vizuális alkotás ihletői.

Külön rész foglalkozik a Berlinben alkotó magyar fotó- és filmművészekkel, mint például Besnyő Éva, Kárász Judit, Kepes György vagy Munkácsi Martin. A berlini emigráns művészek ugyanakkor a modern berlini építészet terén is maradandót alkottak, néhány általuk tervezett épület pedig mai napig is látható, ezek tervei, valamint egyes városi design-elemek rajzai szintén megtekinthetők a kiállításon.

A többé-kevésbé kronológiai sorrendet követő tárlat utolsó része a weimari köztársaság végét jelentő 1930-as éveket mutatja be, amikoris a többségükben baloldali és kommunista magyar művészek számára is véget ért az addig annyira produktív berlini időszak. A Harmadik Birodalom beköszöntével többségük csomagolt és továbbállt, mások még egy ideig próbálkoztak a művészet eszközeivel ellenállni, de a lehetőségek beszűkülésével ők is feladták.

Ebben a vonatkozásban a tárlat egyik legkiemelkedőbb alkotása Pap Gyula Barnaingesek című festménye, amely 1930-ban keletkezett és minimalista, sötét tónusú ábrázolásmódjával mintegy előrevetíti a művészet terén is beköszöntő komor időket. A sors iróniája, hogy a művészvilág boldog békeidőket megtestesítő korszakának – ahogy annyi minden másnak – épp egy olyan valaki vetett véget, aki korábban maga is festő szeretett volna lenni, viszont ehelyett Németország kancellárja lett 1933-ban… a történet többi része pedig már ismert.

A Magyar Modern. Ungarische Kunst in Berlin című kiállítás jövő év február 6-ig látogatható, aki pedig Berlinben jár és szeretne a modern magyar művészet prizmáján keresztül is megismerkedni a német főváros történelmével, annak mindenképp ajánlott a tárlat megtekintése. A Berlinische Galerie Modern Képzőművészeti Múzeum Kreuzberg városrészben található, a pontos cím pedig Alte Jakobstrasse 124–128.