Párhuzamos központok: Kolozsvár és Marosvásárhely kiemelkedő képzőművészeit mutatja be az EMűK

Párhuzamos központok: Kolozsvár és Marosvásárhely (1920-1990) címmel nyílik kiállítás május 13-án, pénteken 17 órakor a marosvásárhelyi Kultúrpalota Művészeti Galériájában. A tárlatot az Erdélyi Művészeti Központ (EMűK) rendezte.

Az EMűK közleménye szerint a tárlat az 1920–1990 közötti romániai magyar művészet olyan jeles alkotóit vonultatja fel, akik kiemelkedő helyet foglaltak el a két legfontosabb belső-erdélyi központ, Kolozsvár és Marosvásárhely képzőművészeti életében.Tóth László (1933–2009): Nő az ablaknál, 1969, olaj, vászon, 120 × 202 cm (EMűK Egyesület)

A kiállítás elsősorban az iskolateremtő alkotók munkásságát idézi meg, ezért többek között az 1948-tól működő kolozsvári képzőművészeti főiskola tanárainak (pl. Miklóssy Gábor, Feszt László, Tóth László, Vetró Artúr), valamint az 1949-ben alapított marosvásárhelyi képzőművészeti líceum képzőművész-tanárainak (Izsák Márton, Piskolti Gábor, Nagy Pál, Bordy András) művei szerepelnek a kiállításon. Mellettük sorakoznak a kolozsvári 20. századi művészeti élet további kiemelkedő alkotói – mint például Ács Ferenc, Fülöp Antal Andor, Szolnay Sándor, Gy. Szabó Béla, Mohy Sándor, Nagy Albert, T. Szűcs Ilona, Pallos Sch. Jutta – valamint a marosvásárhelyi művészek (köztük Balázs Imre, Sükösd Ferenc, Albert László) által készített munkák.Nagy Pál (1929–1979): Vakablak, 1971, vegyes technika, vászon, 118 x 131,5 cm (Sapientia Alapítvány)

A túlnyomórészt festményekből álló anyagban helyet kapott több jelentős grafikai munka (leginkább a kolozsvári grafikai iskola képviselőitől, mint például Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Árkossy István, Soó Zöld Margit, Kopacz Mária) valamint néhány szobrászati alkotás is, egy változatos, izgalmas összképet eredményezve.

A marosvásárhelyi Kultúrpalotában rendezett kiállítást Bordás Beáta, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője, Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere és Ötvös Koppány-Bulcsú, a Maros Megyei Múzeum igazgatója nyitják meg a Kultúrpalota jobb szárnyának második emeletén (Győzelem tér 1. szám). Az eseményen fellép a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Tiberius vonósnégyese.Ács Ferenc (1876–1949): Park télen, 1930 körül, olaj, vászon, 58 x 75 cm (Sapientia Alapítvány)

A kiállítás 2022. szeptember 4-ig látogatható, keddtől péntekig 09-17:30, szombaton és vasárnap 09-15:30 között. Hétfőn zárva.

A 2012-ben életre hívott, sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Művészeti Központ (EMűK) a romániai magyar képzőművészet történetét hivatott feltérképezni és bemutatni – e cél érdekében formálódik az a két gyűjtemény is, amely az EMűK kezelésében található. Az Erdélyi Művészeti Központ Egyesület nagyvonalú adományokból kialakult gyűjteménye több mint 390 műtárgyat foglal magába, a különböző erdélyi alkotók művein kívül a kétévente megrendezett Székelyföldi Grafikai Biennálé nemzetközi pályamunkái is ide kerülnek. Az elmúlt 5 évben megvalósult műtárgyvásárlási programnak köszönhetően a Sapientia Alapítvány 560 darabot számláló gyűjteményébe jelentős művészek fontos alkotásait sikerült megszerezni, így a kollekcióban jól képviseltek a nagybányai festőkolónia alkotói, de a bánsági, nagyváradi, székelyföldi művészek is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?