Kezdődhet a válaszúti Bánffy-kastély felújítása

Kijelölte a válaszúti Bánffy-kastély felújításának kivitelezőjét a Kolozs Megyei Tanács, miután a megyei táblabíróság végleges döntést hozott a közbeszerzési eljárás eredményével kapcsolatos óvások ügyében.

A restaurálási és állagmegőrzési munkálatokra áfa nélkül 27,6 millió lejt szánnak, ebből 19,5 millió lejt a 2014-2020-as Regionális Operatív Program keretében nyert európai uniós támogatásból finanszíroz a Kolozs megyei önkormányzat. A munkálatokat legtöbb két év alatt kell befejezni.Látványtervek forrása: a Kolozs Megyei Tanács Facebook-oldala

A kastély és a park felújítása évek óta húzódik: előbb nem jelentkeztek kivitelezők, 2020 nyarán pedig három cég, illetve konzorcium tett ajánlatot a munkálatok elvégzésére, a Kolozs megyei önkormányzat döntését azonban megóvták.

Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke szerdai közleményében felbecsülhetetlen kulturális és történelmi értéknek nevezte az műemléképületet. „Azt szeretnénk, hogy a munkálatok minél hamarabb lezáruljanak, hogy a kastélyt bekapcsolhassuk a turisztikai célpontok és kulturális események körforgásába” – fogalmazott az elöljáró.

A kastély az 1848–49-es forradalomban megrongálódott udvarház felújításából született, báró Bánffy Ádám, majd fia, Albert jelentősen átépítették. A második világháború után államosították, az 1960-as évektől 2007-ig iskola működött benne, azóta üresen áll. A Kolozs Megyei Tanács eseményszervezésre alkalmas kulturális központtá alakítaná, ugyanakkor megnyitná a nagyközönség előtt is a parkkal együtt.

Kapcsolódók

Kimaradt?