Kiss Lóránd marosvásárhelyi falképrestaurátort díjazta a Teleki László Alapítvány

Kiss Lóránd marosvásárhelyi falképrestaurátor kapta a Teleki László Alapítvány a Kárpát-medence magyar műemlékeinek megóvásáért járó Granasztói György-díját. A kitüntetést Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át csütörtökön Budapesten, a Rómer Flóris-terv – Megújuló épített örökség a Kárpát-medencében című konferencián. 

A Teleki László alapítvány közleménye szerint Kiss Lóránd 1973. május 23-án született, 1991-ben érettségizett a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban. 1991–1996 között a Kolozsvári Képzőművészeti Egyetem grafika szakán tanult. Az egyetemi tanulmányok befejeztével három évig tanárként és képzőművészként tevékenykedett szülővárosában, grafikáival részt vett több kiállításon. Tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének.

Érdeklődése már az egyetemi évek alatt a régi művészetek irányába fordult, az egyetemi tanulmányait befejezve képzését folytatta a falképrestaurálás területén, később pedig megszerezte a Művelődési Minisztérium által kibocsátott szakjogosítványt. 

2000-től teljes erőbedobással az erdélyi falképek kutatásával, megmentésével, helyreállításával foglalkozik. Munkálkodásának köszönhetően az ismert erdélyi falképek és a rájuk vonatkozó ismeretanyag megduplázódott. Elég, ha csak a közelmúltban előkerült erdélyi Szent László-legendákra gondolunk, mint például Szászivánfalva, Szacsva, Csíkmindszent, Somogyom, Csíkmenaság, Székelyszentlélek, vagy pedig a két éve előkerült legenda a marosvásárhelyi Vártemplomban, amelynek a helyreállítását napjainkban végzik. 

Kezdetben „tűzoltómunkát”, kutatásokat és konzerválási munkálatokat tudott és kellett végeznie. Számos falkép, falképtöredék ennek köszönheti meglétét, fennmaradását. Az utóbbi évtizedben jó szakmai csoportot kialakítva maga körül, már falképegyüttesek teljes restaurálását végezték el, melyek közül a tíz fontosabb: Szék, Székelyderzs, Bögöz, Homoródoklánd, Marosszentanna, Nyárádszentlászló, Szászivánfalva, Medgyes, Küküllőkörös és Berethalom. Ezek száma folyamatosan növekszik, mivel jelenleg is több munkatelepen folynak munkálatok.

Kutatásainak eredményeit igyekszik folyóiratokban, könyvekben és különböző szakmai fórumokon megosztani az érdeklődőkkel. Aktív tagja a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Egyházművészeti Bizottságának. Nem napi nyolcórás restaurátor, bármikor készen áll, ha egy erdélyi templom, egy falkép, egy műemlék megmentéséért önkéntes alapon tenni kell, felekezettől, nemzetiségtől függetlenül.

A Rómer Flóris-tervet koordináló Teleki László Alapítvány által rendezett eseményen a személyesen, illetve online jelenlévő résztvevők előadásokat hallhattak a Teleki László Alapítvány elmúlt másfél éves tevékenységéhez kapcsolódó felújításokról, projektekről. Az előadások visszanézhetők. Gulyás Gergely miniszter bemutatta a konferencián a Teleki László Alapítvány új szakmai folyóiratát. Az évente kétszer vagy háromszor megjelenő, online elérhető In situ a határon túli magyar épített örökséggel kapcsolatos cikkeknek ad helyet, és erre a linkre kattintva, regisztráció után olvasható.

Kapcsolódók

Kimaradt?