Jövőre is lesz Egyfeszt – Kassay Péter főszervezővel értékeltük ki az első kiadást

Bár voltak „gyerekbetegségei”, összességében jól sikerült az első alkalommal megszervezett Egyfeszt – összművészeti fesztivál. A rendezvény gyergyószentmiklósi helyszínein és a bekapcsolódó településeken is sok érdeklődő megfordult. A legfontosabb: az már most biztos, hogy jövőre is megszervezik a fesztivált. Kassay Péter főszervezővel értékeltünk.

Két nap telt el az első alkalommal megszervezett Egyfeszt fesztivál vasárnapi zárónapja óta, a szervezők „egyet aludva” az eseményekre elkészítették az esemény gyorsmérlegét. Mint a Maszol érdeklődésére Kassay Péter főszervező elmondta: sok szempontból várakozáson felül teljesített az Egyfeszt. A fesztiválon a Maszol stábja is részt vett, élményeinkről itt számoltunk be

„Az udvarok teljesen jól működtek, nagyobb látogatottsággal, mint amire én személy szerint számítottam” – jegyezte meg a főszervező. Hozzátette: ugyanakkor volt település, ahol kevesebb látogató vett részt a programokon. Ez részben annak volt köszönhető, hogy az előzetes felmérések alapján nagyobb létszámú magyarországi látogatóra számítottak, így a programok egy részét is ehhez igazították. Sokan voltak Magyarországról, de nem annyian, mint amit előzetesen jósoltak, tudtuk meg.

„Egy biztos: ez a fesztivál mindannyiónktól lett olyan, amilyen: a szervezőktől, a támogatóktól, nem utolsó sorban a közönségtől. Mindegyik nagyon fontos összetevője volt a történetnek és a végeredmény azt kell mondjam, jó volt” – fogalmazott Kassay Péter. Hozzáfűzte: mivel első alkalommal szervezték meg az eseményt, volt néhány „gyerekbetegség”, amiket már menet közben megpróbáltak orvosolni. „Most már tudjuk, mivel állunk szemben.

Nagyon sok volt a kérdőjel: első fesztivál, vírus és még számos ismeretlen tényező. Mindezzel együtt sok munkával, de sikerült véghezvinnünk azt, amit magunk elé tűztünk” – emelte ki.

Kassay Péter szerint elsősorban a jegyrendszer, a jegyvásárlások struktúrája volt az, amin javítani kellett, ám gyakran szembesültek azzal is, hogy a fesztivál résztvevői nem voltak elég figyelmesek a megosztott információkkal szemben. A főszervező elmondta: a programok struktúráján nem szeretnének változtatni, összművészeti jelleggel szervezik majd meg a fesztivál következő kiadását is.

Volt fellépő, aki kedvezményt adott

Kitértünk a fellépők visszajelzéseire is. Kassay Péter elmondta: nagyon jónak értékelték az eseményt a szereplők, közreműködők. „Fellépői oldalról teljesen pozitív volt a visszajelzés. Boban Markovicséktól kezdődően Lovasiig mindenkinek olvasom a posztjait, leveleit. Igencsak gratulálnak, azt jelezték vissza, hogy minden a helyén volt és számíthatunk rájuk nem csupán fellépőként, hanem emberileg is” – osztotta meg a főszervező. Azt is elárulta: akadt olyan fellépő, aki a fellépése után azt mondta, olyan élmény volt, hogy 25 százalékát kihagyja a tiszteletdíjának."Nagyon ment" a folkudvar | Fotók: Egyfeszt

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozó intézkedések sem könnyítették meg a szervezőcsapat dolgát. Az 1-2 ezres tömeget vonzó programok esetében nem merült fel különösebb probléma, ám a fesztivált záró Bagossy Brothers Company koncerten „nagyon bele kellett húzniuk” a szervezőknek, hogy a beléptetés a közönség tesztelésével együtt gördülékenyen megtörténjen. „Bármilyen csatornán közöltük az emberekkel, hogy napközben előre teszteljen, ez nem működött. Így összeszedtünk ott egy húsz perces csúszást. Volt néhány komment, amiben azt írták, hogy ha tesztelni kell, akkor inkább nem vesznek részt az eseményeken, de nem hiszem, hogy számottevő lett volna azok száma, akik ezért nem jöttek el” – fogalmazott Kassay Péter.

A szervezést viszont nagyon is befolyásolta a járvány, éppen a már említett jegy-struktúrát befolyásolta erősen. Az eredeti elképzelések szerint ugyanis kétféle jegyet lehetett volna váltani: fesztiváljegyet és napijegyet. A korlátozások miatt azonban szét kellett szedni a jegyértékesítést „dirib-darabokra”, mert másként összesen 2500 jegyet adhattak volna el. „Ez okozott egy elég nagy bonyodalmat. Sokan nehezen értették meg, hogy akkor a fesztiváljeggyel most nagykoncertre be lehet-e menni, nem lehet bemenni. Igyekeztünk pedig egyértelműen leírni minden tudnivalót” – emelte ki a főszervező.Nagy bulit nyomott a Hooligans

A programok közül Kassay Péter kiemelte a fényfestést, ami esténként a gyergyószentmiklósi főtéren kápráztatta el a nézelődőket. „Ezen kívül nagyon ment a folkudvar, a retroudvar esti bulijai is nagyon működtek, a színház- és könyvudvaron pótszékeket, pótpadokat kellett letennünk, a jazzudvar is folyamatosan foglalt volt. Nem is szívesen emelnék ki igazából semmit, mert egészében volt olyan, amilyen” – mondta.

A jövő évi programokról, meghívottakról ugyan már vannak elképzelései a szervezői stábnak, azonban ezek még a titok kategóriába tartoznak. „Most egy pici időre van szükégünk mindenképp, hogy zárjuk le ezt a fesztivált, a második fesztivál tartalmi részével úgy egy hónap múlva látunk hozzá foglalkozni” – zárta beszélgetésünket Kassay Péter.

(Borítókép: A Csík zenekar közönsége a gyergyószárhegyi Lázár-kastély udvarán)

Kapcsolódók

Kimaradt?