A nemrég Kossuth-díjjal kitüntetett Király László költő, író, műfordító volt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik fő meghívottja. A szerzőt a Kék farkasok című regényének a Székely Könyvtár sorozat 99. köteteként megjelent újrakiadása kapcsán kérdezte a sorozat szerkesztője, Lövétei Lázár László.

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája könyvheti rendezvényeinek sorába illeszkedett a Bulgakov Irodalmi Kávéházban megrendezett találkozó, amelyen a második Forrás-nemzedék emblematikus alkotója a 27 évesen írt, első nagyobb lélegzetű prózai munkájához kapcsolódó anekdotákat mesélt.

Király László 1943-ban született Sóváradon, tanító édesapját azonban faluról falura helyezték, így gyermekkora jelentős részét a Nyárád-menti Csíkfalván töltötte. A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen szerzett orosz-magyar szakos diplomát 1966-ban, 1968 végétől az Utunk szerkesztőjeként dolgozott. A Kék farkasokban egyrészt a kollektivizálás kezdeteinek korszakát – gyermekkorát – írja meg, másrészt az 1960-as évek pezsgő kolozsvári irodalmi életét és a szabadságra vágyó, de korlátok között élő hippinemzedék életérzését.

Nagy hatással volt rá Kós Károly, gyermekkorán és egyetemi évein átívelően, derült ki a közönségtalálkozón. Király László elmesélte, hogy édesapja, aki tanító volt, hogyan olvasta fel Kós Károly Varjú nemzetség című kalotaszegi krónikáját a falubelieknek, majd amikor a téli vakáció alatt a pedagógusoknak akkoriban előírt fejtágítóra távozott a városba, hogy folytatta gyermekként ő maga a felolvasást. Nem csoda, hogy amikor évekkel később az egyetemen a romániai magyar irodalom vizsgán pont a Varjú nemzetséget húzta ki, önkéntelenül is elvigyorodott.

Kós Károllyal személyesen akkor ismerkedett meg, amikor a Korunk „szerkesztőinasaként” az volt az egyik feladata, hogy minden elvigye neki a napisajtót és az irodalmi lapokat. Az idős Károly bácsi, ahogy a hozzá közel állók szólíthatták miközben a kor elvárása szerint mindenki mindenkit elvtársazott, egyik alkalommal behívta egy szivarra. Bár egészségügyi állapota miatt még csak gondolnia sem lett volna szabad a cigarettára, Károly bácsi sosem tudott teljesen lemondani erről a szenvedélyéről, amit rendszerint azokban a másfél órákban élt ki, amikor a felesége a piacra távozott, mesélte Király László.

Csíkfalván – ahová egyébként nemrég visszalátogatott – nem volt felhőtlen a gyermekkora, derült ki a beszélgetésből. Király László felidézte többek között, hogy családjukat egy kilakoltatott „kulák” házának egyik részébe költöztették, éppen a kollektivizálásért felelős elvtárs családja mellé. „Mondanom sem kell, hogy mekkora szimpátia övezte őket, és bennünket is… ” – jegyezte meg. Kilakoltatásban a Király családnak is volt része, más gyermekkori élmények mellett ez is szerepel a Kék farkasokban.

Ki tudjuk-e írni magunkból azokat a történeteket, amelyek igazán mélyen érintettek, el tudjuk-e engedni őket, meg tudunk-e szabadulni kínzó kérdésektől? – kérdezte Lövétei Lázár László. „Én nem tudok megszabadulni, de nem is akarok. Ez vagyok én, a jó és a rossz oldalával együtt” – szögezte le Király László, aki szerint „írói emlékeknek ezek kiválóak, mert nagyon erősek, és a tragikus részét az idő elmossa, ha nem is egészen. Fura dolog ezt mondani, de nagyon örülök, hogy ezek történtek velem, és nem egy háromszobás tömbházlakásban éltem le az akkori életemet. Ez ismeretszerzés: az ismeret bejött a házba, nem kellett kimenjünk érte. Íróembernek jó gyerekkor” – fogalmazott.

Dobkályhában égette el a Kék farkasok első kéziratát

A regény keletkezésével kapcsolatban a szerző felidézte, hogy ezt az első prózai munkáját kétszer írta meg. Eredetileg feleakkora volt a hossza, ezt vitte be szerkesztő kollégájához, Szabó Gyulához, aki azt mondta neki, hogy „ez nagyon jó, csak meg kell írni”. „Hazamentem, szép nyugodtan a hetven oldalt a dobkályhában elégettem, miközben a feleségem könnyeket hullatott szó szerint” – mesélte. Másfél év múlva ült le ismét és írta meg a szöveget, „tapasztalatlanul, mert ilyen terjedelmű prózát addig nem írtam, és nem tudtam a mesterségbeli ravaszságokat”.

A regényben felbukkanó irodalmi körök témájához is kapcsolódva kérdezte meg Lövétei Lázár László, hogy mit ajánlana Király László fiatal pályatársainak. „Egy tanácsot adhatok tiszta szívből: nem szabad letenni a tollat, mert aki megijed vagy magától, vagy a körülményektől, vagy a lehetőségek hiányától esetleg, akkor az jobb, ha bele se fog” – mondta. Hozzátette, szerkesztőként sok félresikerült próbálkozást látott. „Nagyon sok félreértésnek voltam a szem- és fültanúja, amikor írással próbálkozó embereknek önmaguktól nem jöttek rá, mivelhogy műveltségük hiányos volt, de szerkesztőre vagy társaságra se akadtak olyanra, amelyik felébresztette volna bennük azt, hogy a tehetség önmagában nem elég az alkotáshoz. Az Úristen tehetséget nagyon sok embernek ad, de használati utasítást nem mellékel hozzá. Meg kell keresni, hogy mit tehetek azzal, hogy le tudok írni tíz ép mondatot. Mit kell tennem ezzel a képességgel, ami nem hagy nyugodni” – fogalmazott. „Szorgalom kell, kitartás, és abba bele kell nyugodni, hogy holtig tanul az ember ebben is” – összegzett.