Horvát Lili filmje a legjobb nemzetközi független filmnek járó díjra esélyes Hollywoodban

Kedden jelentették be a „független Oscar-díjként” emlegetett Independent Spirit Awards jelöltjeit, melyek között szerepel a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című magyar alkotás a legjobb nemzetközi film kategóriájában.

Az 1984-ben alapított díjra eddig mindössze három magyar filmet jelöltek: 1988-ban Szabó István filmjét, a Hanussent, 2016-ban a Saul fiát - mely meg is nyerte a díjat -, most pedig Horvát Lili a valóság és képzelet határán játszódó szerelmesfilmjét, emlékeztet közleményében a film kommunikációs munkatársa.

A film főszereplői Stork Natasa és Bodó Viktor. További fontos szerepekben Vilmányi Benett, Nagy Zsolt és Lukáts Andor is feltűnik. A romantikus dráma Csernátony Dóra, Miskolczi Péter és Horvát Lili produkciójában, a Poste Restante gyártásában készült, a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A film operatőre Maly Róbert volt.Fotó: Domolky Dániel Antalyában Stork Natasa elnyerte a legjobb színésznő díját, Varsóban a magyar filmet a kritikusok nemzetközi szövetsége zsűrije a FIPRESCI díjjal tüntette ki. Arany Hugó fődíjat nyert az Egyesült Államok legnagyobb múltú fesztiválján Chicagóban, és a fődíjjal együtt három trófeával tért haza a spanyolországi Valladolid nagy presztízsű filmfesztiváljáról. A valóság és képzelet határán játszódó szerelmesfilmet legutóbb a philadelphiai filmfesztiválon ünnepelték, ahol megkapta a legjobb játékfilm díját, a fim női főszereplőjét, Stork Natasát pedig a kontinens tíz ígéretes színésztehetsége között, a Shooting Stars programban mutatja majd be a European Film Promotion február végén.

Az Egyesült Államokban a Greenwich Entertainment forgalmazásában mutatták be a filmet. „Horvát felkavaró megszállottság-ábrázolása lebontja a femme fatale sztereotípiáját azáltal, hogy az enigmatikus nő szemszögét teszi magáévá. A film noirba hajló pszichológiai dráma forr a többértelműségtől. A film okosan játszik a nézői percepcióval, amikor meglazítja a főhősnő viszonyát a valósághoz” - írja a New York Times. „Márta átható kék tekintete lehet ablak a lelkéhez, de ereje éppannyira kifelé is irányul, mint befelé. Egyetlen szó nélkül – a hallgatás és csend ösztönös erejével – a feszültség, az érzékiség és az izgalom forrásává alakítja át a nézés aktusát.” – vélekedik az L.A. Times. „Üdv Alfred Hitchcock! Helló Krzysztof Kieslowski és Franz Kafka! Horvát Lili megszállottságtörténete oly érzéki és részletgazdag, hogy a rejtély megoldását alig bírjuk kivárni” – kezdi kritikáját a The Wall Street Journal. „Magyarország idei Oscar-nevezése egy lassan kibontakozó, kísérteties pszichológiai dráma, mely kiváló színészi játékra épül, és észrevétlenül ragad magával” – méltatja a filmet a Hollywood Reporter.

Február 9-én derül ki, hogy a számos nemzetközi díjjal elismert filmet beválogatják-e az Oscar szűkített listájára. A Felkészülés Oscar-kampánya a Magyar Nemzeti Filmintézet támogatásával valósul meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?