Október 13-án dupla epizóddal debütált a Duna Televízió képernyőjén a Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első kötetéből készült Tündérkert című szenvedélyes történelmi kalandfilmsorozat. A televíziós bemutatót megelőzően Madarász Isti rendezővel Szatmárnémetiben sikerült leülni beszélgetni. Az interjú során nagyon sok érdekes információt megtudtunk tőle, például azt, hogy miként szippant be egy rendezőt egy váratlan fordulatokkal teletűzdelt forgatókönyv, miért akart – és miért nem sikerült – Erdélyben forgatni, de az is szóba került, hogy milyen mértékben van jelen a sorozatban a hatalom torzító erejének univerzális problematikája.

– Első körben meséld el, hogy miként kerültél abba a helyzetbe, hogy történelmi kalandfilmsorozatot rendezz? Rendeztél már korábban ebben a műfajban, vagy ez az első próbálkozásod?

– Hál’ Istennek már elég sok film elkészítésében részt tudtam venni. Ezek között egyetlen történelmi sem volt. Én nyilatkoztam is korábban ilyeneket, hogy nem is lesz, hogy soha nem fogok kosztümös filmet csinálni, mert egész egyszerűen túl sok energiát elvisz az, hogy a szereplők beálljanak a kamera elé. Túl sok pénz, túl sok energia. Csak az, hogy ott álljanak ruhában és mögöttük a látvány megfelelő legyen. Ez magyar filmes viszonylatban sokszor meghaladja a lehetőségeket, ezért én mindig mondtam, hogy engem a modern korban, vagy a mi korunkban játszódó történetek érdekelnek. Ráadásul azok a történetek, amelyek ezekben a történelmi korokban játszódnak, azok nagyon sokszor klasszikus regények megfilmesítései, és ez engem nem érdekel, mert én egész egyszerűen azt gondoltam, hogy nem elég izgalmas.

Úgyhogy, amikor engem először felhívtak a Megafilmtől és megkeresett Helmeczy Dorottya producer, akivel én már korábban dolgoztam egy másik filmen, hogy van egy ilyen tervük, akkor első reakcióm az volt, hogy természetesen, nagyon szívesen elolvasom, de őszintén mondom, hogy eszembe sem jutott volna, hogy én most történelmi filmet fogok rendezni. Küldtek nyolc forgatókönyvet, gondoltam, beleolvasok az elsőbe és a harmadik oldalnál már teljesen meggyőzött ez a dolog, mert annyira meglepően más volt, mint amire számítottam. Én azt vártam, hogy általános iskolás Móricz-hősöket áhítattal körül lengő, nagy nemzeti történelmünknek szobrot állító valamivel fogok találkozni, ehhez képest egy durva, cinikus, vicces és csavaros, ármánykodó történet kezdődött el. És azt mondtam, hogy na erre nem számítottam.

– Hány évvel ezelőtt volt ez?

– Ez pontosan két évvel ezelőtt volt. Én nem tudtam, hogy akkor már két éve dolgoztak a forgatókönyveken. Az feltűnt rögtön, hogy nagyon kicsiszolt forgatókönyvek, nem első verziós könyvek voltak, ezen felül Dorottya közölte, hogy körülbelül mekkora költségvetésről lenne szó, ami egy elég magas szám volt…

– Nagy összeg, nagy kihívás...

– Óriási kihívás. Miután végigolvastam a nyolc részt – bár azt hittem, hogy nem fogom végigolvasni, de egy ültő helyemben elolvastam mind a nyolcat egy délután alatt –, utána felhívtam Dorottyát, hogy akkor találkozzunk, és emlékszem, az volt az első kérdésem: „Ezt tényleg így akarjátok-e megcsinálni, vagy ez egy nagyon bátor forgatókönyv?” Mert tele volt erőszakkal, szexszel… Tényleg az volt a legfurcsább, hogy ezek a nagy történelmi hősök kifejezetten esendő emberek voltak, a pozitív hős gonoszságokat követ el, a gonosz ember nagyon erényes dolgokat mond és nagy igazságokat a nemzet jövőjéről.

Szóval nagyon furcsán ambivalens volt. De hát ettől érdekes. Nekem rögtön a Kártyavár (House of cards) című sorozat jutott az eszembe, amely az amerikai Fehér Házban játszódik, ahol első látásra szinte mindenki gonosz, viszont megmutatja a politikának, az állam vezetésének a sötét oldalát. Az volt az érzésem, hogy én a Kártyavárat látom a 17. századi Kolozsvárott, ahogy mindenki ármánykodik és ha véletlenül valaki jó, azt megölik. Tehát ez a világ nem viseli el az idealistákat. És kérdeztem Dorottyát: „Ezt így akarjátok megcsinálni?” Mert akkor ez egy 18 karikás sorozat lesz. Tehát ez így történt.

– Milyen kihívások elé állított téged, mint rendezőt egy ekkora kaliberű vállalkozás? Milyen logisztikai jellegű buktatókkal találkoztál a forgatás során? Például tudom, hogy az előzetes tervek szerint a jelenetek többségét az eredeti, azaz erdélyi helyszíneken akartátok felvenni, aztán ez mégsem sikerült.

– El szoktam mondani, hogy én még soha nem csináltam ekkora filmet. De az volt a jó, hogy a többiek sem csináltak, de még maga a gyártó cég, a Megafilm sem csinált ekkorát. Ezért mindenki vállvetve azt mondta: „Jó, akkor ezt most mi találjuk ki.” Ezzel a gazdasági szakemberek, a gyártásvezetők, a kreatívok, mindenki egy óriási célért kezdett dolgozni és ennek a közepében a producer, Helmeczy Dorottya állt, aki azt mondta 2021 őszén, hogy 2023 ősszel lesz a bemutató. Csináltunk egy tervet, hogy körülbelül júniusban el kell kezdeni forgatni, és karácsonyra befejezzük. Következő év januárjától májusig be kell fejezni a vágást, ezután következnek még a trükkök és az effektek, szeptemberben pedig premier. Mi szeptemberre le is adtuk, végül a Duna Televízió októberre tűzte ki a premiert.

Szóval ez egy elképesztően szigorú menetrend volt, de annyira hittünk a vízióban, hogy ezt mindenki komolyan vette. Másrészt ez egy kicsit a kereteket is felrajzolta, hogy ne találjunk ki olyat, amit nem lehet ez alatt az idő alatt megcsinálni. Az volt az első, hogy ilyenkor az ember felállítja az alapcsapatot: operatőr, casting director, vágó, látványtervező, jelmeztervező. Nagyon gyorsan összeállt ez a csapat és ilyenkor két dolog indul el leghamarabb a kreatív oldalon: az egyik a szereplőválogatás, a másik a helyszínkeresés.

Azon a napon, amikor nem szereplőt válogattam, akkor mentünk helyszíneket nézni. Ezt nagyon élvezem, mert akkor utazunk fel-alá és megnézünk olyan helyeket, amik szóba jöhetnek. Aztán kiderül, hogy semmi sem jó. Mert megnézed az interneten, aztán amikor odamész, akkor kiderül, hogy nem úgy néz ki, mert mondjuk, fel van állványozva. Volt egy másik érdekes logisztikai probléma, ami csak erre az időszakra vonatkozik: odamentünk valahova, és jön ki a gondnok, hogy „ti most melyik produkció vagytok: a Hunyadi-, az Aranybulla- vagy a Tatárjárásfilm?” Kiderült, hogy olyan sok történelmi projekt forog egyszerre, hogy mi egymásnak adtuk a váraknak a kulcsait gyakorlatilag, mindenki ugyanoda akart menni…

– Már kavarodás volt…

– Komáromi erőd, visegrádi vár, sümegi vár, Kiscelli Múzeum Dorottyának az eredeti víziója volt, hogy ne történelmi kordokumentumot készítsünk, hanem maximálisan szórakoztató sorozatot, amiben van egy stílustörés, ami azt jelenti, hogy nem ragaszkodunk szigorúan a 17. századhoz. A másik dolog, hogy a végleges forgatókönyvek írójával, Horváth András Dezsővel minél többet beszélgettünk, annál több problémát találtunk a forgatókönyvben: ez a szereplő még nem elég erős, és akkor elkezdjük fejleszteni, és ehhez az kell, hogy egyre mélyebben én magam is alászállok a szereplők világába.

Bevallom, én ezt nem egy erdélyi problematikaként kezeltem, bár Erdélyről szól, és tudom, hogy Móricz is nagyon kereste a kiutat. Engem meglepett, hogy mennyire univerzálisan arról a problematikáról szól, hogy a hatalom, ami a világ egyik legnagyobb felelőssége, és némelyeknek megadatik egy akkora hatalom, hogy egy országot vezethet, miképp torzítja az embereket, és ez az egyik legfontosabb számomra, amiről a Tündérkert szól: a hatalom torzító ereje. Nagy álmokat és nagy célokat miként torzítja a realitás, a mindenkinek megfelelni akarás, az egyéni ambícióknak megfelelni akarás. Az a legérdekesebb a Tündérkertben, hogy ez a Báthory, aki tulajdonképpen egy bukott hős, nagyon sok pillanatban olyan bizonyságot tesz a kiváló elgondolásairól, hogy az ember őszintén drukkol neki. Közben pedig emberileg nem nő fel ehhez.

– Egy antihős?

– Egy antihős, csak néha tényleg olyanokat mond és tesz, hogy mire megutálnád, rájössz, hogy igaza van. Lehet, hogy rossz úton próbálja elérni a jót, de szurkolunk, hogy sikerüljön neki. Továbbá, fontos, hogy a nagy politikai ambíciók mellé az embernek a jelleme is felnőjön. És akkor ott van mellette Bethlen, aki a jellemnek az iskolapéldája, de még őt is megkísérti a hatalom. Mindebből pedig kiderül, hogy a legnagyobb uralkodók is emberek, ez pedig csodálatosan benne van a Tündérkertben.

– Ha már a különböző karakterek kerültek szóba, akkor mesélj egy kicsit a szereplőválogatásról. Mi volt itt a vezérlőelv?

– Mi azt rögtön tudtuk, hogy szeretnénk minél több erdélyi színészt ebben a sorozatban. Az sajnos elég hamar kiderült ugye, hogy terveinkkel ellentétben, egész egyszerűen nem tudunk Erdélyben forgatni, viszont az erdélyi színészekről nem mondtunk le. Eljöttem Marosvásárhelyre és Muhi Zsófi, aki itt tanul a színművészeti egyetemen, azt mondta, hogy ő idehív nekem 60–80 válogatott, tényleg nagyon jó színészt. Mi 10–15 karaktert kerestünk, de aztán hál’ Istennek 17 színésznek adtunk szerepet. Kamuzhatnék arról, hogy mit vártam az erdélyi színészektől, de inkább elmondom, hogy mit kaptam.

Elsősorban Erdélyben sokkal színesebb karakterek vannak, mint Magyarországon. Daliásabbak a legények, érdekesebb arcok vannak, mélyebbek a barázdák az arcon. Tehát akárhányszor néztem a színészeket, ahogy jöttek be, azt mondtam: na, ő egy történelmi sorozatba való, ő is egy történelmi sorozatba való…

Magyarországon van egy csomó olyan színész, akire azt mondom, tök jó, de olyan az arcberendezésed, hogy csak 2020 után játszódó filmben tudnálak elképzelni. Szívem szerint még több szerepet erdélyi színészekre osztottam volna, annál is inkább, mert bizonyos karakterekre Magyarországon egyszerűen nem találtunk megfelelő embert, de itt megint közbejöttek logisztikai problémák. Több olyan színészünk is volt, aki nyolc órát utazott, játszott nálunk, nyolc órát visszautazott, próbált, játszott, éjszaka nyolc órát megint utazott, tehát nehéz és fárasztó volt, viszont a végeredményt tekintve azt kell mondanom, hogy nagyon megérte. Ha pedig valaha lesz folytatás, akkor még több erdélyi színész lesz benne.

– Ezek szerint akkor tervezed már a folytatást? Még van két kötet az Erdély-trilógiából…

– Tulajdonképpen nem szpojlerezhetem el a végét, de azt megígérhetem, hogy nagyon szépen le van zárva ez az első évad, de az tény, hogy ennek a trilógiának van egy második és egy harmadik kötete. Egyesek szerint a második kötet a legfontosabb, Erdély aranykora, Bethlen uralkodása. Annyit ellenben még elárulhatok, hogy a forgatókönyvek már készen vannak a második évadra…

A Tündérkert harmadik epizódja pénteken este romániai idő szerint 22 órától tekinthető meg a Duna Televízió csatornáján.